SG.hu·

Redsocial - a kubai Facebook

Kuba lakói is felfedezték maguknak a közösségi portálokat. Létre is jött a Facebookot lemásoló kubai platform, a Redsocial, amihez azonban kizárólag helyiek csatlakozhatnak.

A Redsocial egy virtuális találkozóhely a diákok számára. Külsőre teljesen úgy néz ki, mint a Facebook, sőt az URL-jében is szerepel a Facebook szó. A honlap december eleje óta üzemel és a kubai kormány hozta létre, kifejezetten azzal a céllal, hogy méltó vetélytársa legyen az amerikai platformnak. "Egyáltalán nem rossz ötlet" - közölte Iván Garcia helyi újságíró és blogger. A felhasználók ugyanakkor egyszerűen a Facebook klónjának tartják a portált.

A szolgáltatásnak ilyen vagy olyan okokból, de mindenki örül, lévén, Kubában nagy kincs az internetelérés. A Redsocial sikeres lehet, hiszen az első napokban több ezer internetező regisztrálta magát a honlapon. A szolgáltatás elsősorban a főiskolai és egyetemi hallgatók körében népszerű. Iván Garcia szerint sajnos e projekt mögött is politikai szándékok húzódnak meg, az ország vezetői ugyanis ilyen módon akarják ellenőrizni, befolyásolni a fiatalokat. Amennyiben a Redsocialt választják, úgy idővel lemondanak a Facebookról és az ott elérhető információkról, képekről, cikkekről és különböző más tartalmakról.


Ugyan Bruno Rodríguez külügyminiszter egy tavaly novemberi konferencián ígéretet arra, hogy hamarosan minden kubainak lesz internetelérése, a kabinet gyorsan cáfolta a dolgot, mivel az infrastruktúra kiépítése túl drága lenne. Jelenleg a szigetországban egy órányi internetezésért 6 és 12 dollár közötti összeget kérnek el. Az emberek 3 százalékának van számítógépe és 2 százalékának internethozzáférése. A kiépített vezetékeken másodpercenként csupán néhány tucat kilobájtnyi adat továbbítódik, így egy honlap megtekintése igazi türelemjátéknak számít.

Ignacio Ramonet, a Le Monde Diplomatique egykori kiadója és Fidel Castro egyik barátja szerint a megfelelő sávszélesség nélkül az ország elveszítheti a kapcsolatot a nemzetközi fejlesztésekhez és könnyen magára maradhat. Kérdés azonban, hogy kik finanszíroznák a vezetékek kiépítését és mikor helyezik üzembe a Kuba és Venezuela közötti optikai kábelt. Amíg nem lesz megfelelő sávszélesség, addig a Redsocial is csak mérsékelt sikerre számíthat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© okosan gyerekek2012. 01. 06.. 18:55||#7
"Kérdés azonban, hogy kik finanszíroznák a vezetékek kiépítését és mikor helyezik üzembe a Kuba és Venezuela közötti optikai kábelt."

Jaj, jaj! Üvöltsed, a nemzetközi piac, igen, adják fel gyorsan a gazdasági függetlenségüket, legyenek õk is rabszolgái más országoknak. Szerintem teljesen mindegy az embereknek, hogy pórázon, vagy pórázon vannak. Jó az nekik úgy, lehet én is jobban örülnék annak, ha Kubában laknék, mint egy ilyen kiszolgáltatott geci országban, ahol ha arra törekszik a kormány, hogy kiszabaduljon a hitelcsapdájából és érdemileg tesz is ezügyben, akkor minden kurva hitelminõsítõ szervezet a torkának ugrik.

Várom, hogy bedõljön a faszba az ország, komolyan! Majd építünk magunknak olyat, ami a miénk lesz, nyugatiak, keletiek meg szívhatják egymás faszát.
© finizlik2012. 01. 05.. 00:24||#6
VIVA LA CUBA !

Regelem rá Che Guevara -t!
-1
© gkalcso2012. 01. 04.. 15:09||#5
A sávszélességet majd növelik a máshol már gyenge eszközök átszállításával. Kb. mint nálunk a mobilnetnél a Németbõl, Norvégiából hozottakkal. Addig meg flashblock meg a képek kikapcsolása (mint anno a betárcsázós idõkben a netscape navigátornál) vagy

gepem:~$ w3m sg.hu
© Cat2012. 01. 04.. 13:41||#4
csak kubán belülrõl érhetõ el.
© Yodafon2012. 01. 04.. 12:44||#3
Nem jou a link :(
© mad mind2012. 01. 04.. 08:44||#2
Az embargó miatt nem mehet oda. Ezért ki sem szolgálhatja Castroékat. Gondolom Cukorhegy szomorú is miatta.
© sanyicks2012. 01. 03.. 23:36||#1
Pedig szerintem a Facebook készséggel átnyújtana minden adatot a kubai kormánynak is a gyanús személyekrõl, nem hiszem hogy csak a demokrácia 2 fellegvárának az usa-nak is izraelnek adná ki az infokat... biztos van az az összeg amiért bárkinek :)
+1