SG.hu·
A bíróságon dőlhet el, hogy drognak számít-e a közösségi média
Az Egyesült Államokban olyan per kezdődött el, amely alapjaiban írhatja át a közösségi média felelősségéről szóló vitát, és akár milliárdos következményekkel is járhat a legnagyobb platformok számára.
Több mint ezer személyi sérüléses kereset állítja, hogy a Meta és más cégek évekig a profitot helyezték előtérbe, miközben a gyermekbiztonsági kockázatokat kisebbítették, elhallgatták vagy csak késve reagáltak rájuk. A felperesek szerint ennek ára a legsérülékenyebb fiataloknál rendkívül súlyos lehet: szorongás, depresszió, evészavarok, önsértés, sőt halálesetek is összefügghetnek a közösségi média túlzott használatával és azzal, ahogyan ezek a szolgáltatások működésükből fakadóan magukhoz láncolják a felhasználókat.
A közösségi média cégek eddig is komoly politikai és társadalmi nyomás alatt álltak, elég a kongresszusi meghallgatásokra gondolni, ahol a vezérigazgatóknak bocsánatkérő mondatokat kellett megfogalmazniuk a nyilvánosság előtt. A mostani helyzet azonban más szint: ezúttal nem elég kommunikációs válaszokat adni vagy ígéreteket tenni, hanem egy esküdtszéket kell meggyőzniük arról, hogy nem felelősek azért, ami a gyerekekkel történik a platformjaikon.
A most indult per azért különösen fontos, mert az első olyan nagy horderejű ügyként kezelik, amely precedensteremtő szerepet tölthet be a későbbi akár több száz hasonló kereset megítélésében. A felperes egy 19 éves fiatal, akit a bírósági iratok K.G.M. monogrammal jelölnek. Ő azt szeretné elérni, hogy az esküdtszék kimondja: a Meta és a YouTube pszichés károkat okozott neki azzal, hogy tudatosan olyan termékdizájnt és funkciókat épített a szolgáltatásaiba, amelyek a figyelmet minél hosszabb időre ott tartják. A kereset kiemeli az olyan megoldásokat, mint a végtelen görgetés és az automatikus lejátszás, amelyek nem egyszerűen kényelmi extrák, hanem a felperes szerint egy olyan „lejtőre” tolják a felhasználót, amely végül depresszióhoz, szorongáshoz, önsértéshez és öngyilkossági gondolatokhoz vezethet.
Az ügy külön érdekessége, hogy eredetileg több platform is célkeresztben volt. A TikTok és a Snapchat is szerepelt a perben, ám végül mindkét cég egyezséget kötött. A Snapchat-megállapodás a múlt héten született meg, míg a TikTok kedden, mindössze néhány órával a tárgyalás kezdete előtt rendezte az ügyet. Ez a helyzet azt eredményezi, hogy a bíróságon a YouTube és a Meta maradt a „frontvonalban”, vagyis nekik kell végigvinniük a tárgyalást és vállalniuk a kockázatot.
K.G.M. története a per egyik kulcseleme. A vád szerint hatéves korától nézett YouTube-videókat, és tizenegy évesen csatlakozott az Instagramhoz. A felperes nemcsak kártérítést követel, hanem olyan büntető jellegű kártérítést is, amely kifejezetten a cégek megbüntetését és elrettentését szolgálná. Emellett azt is el szeretné érni, hogy a platformoknak kötelezően, jól látható biztonsági figyelmeztetéseket kelljen megjeleníteniük, hogy a szülők tisztában legyenek a kockázatokkal, ne csak utólag szembesüljenek a problémával. A tét tehát nem kizárólag az, hogy K.G.M. személyesen nyer-e, hanem az is, hogy a bíróság milyen üzenetet küld a teljes iparágnak. A vereség milliárdokba kerülhet a közösségi média cégeknek, és akár arra is rákényszerítheti őket, hogy érdemben megváltoztassák a platformok működését, különösen a fiatalok számára.
Védekezésükben a cégek megpróbálták más tényezőkre hárítani K.G.M. pszichés sérüléseit. A platformok szerint közrejátszhattak például iskolai zaklatások és családi nehézségek is, vagyis nem lehet egyértelműen a közösségi médiára fogni a kialakult mentális állapotot. Emellett a cégek arra hivatkoztak, hogy a Section 230 nevű amerikai jogszabályi védelem és az alkotmány első kiegészítése, vagyis a szólásszabadság elve megóvja őket attól, hogy felelőssé tegyék őket a K.G.M.-nek célzott káros tartalmakért. Carolyn B. Kuhl bíró elutasította a platformok azon kérelmeit, amelyekkel már a tárgyalás előtt lezárták volna az ügyet, és összefoglaló ítélettel elutasíttatták volna a keresetet. Kuhl bíró indoklása szerint K.G.M. elegendő bizonyítékot mutatott fel arra, hogy az állításai nem kizárólag a tartalomról szólnak, hanem a platformok működési logikájáról és a terméktervezési döntésekről, ezért az ügynek bíróság elé kell kerülnie.
Különösen érdekes, hogy a cégek védekezése részben arra épült, hogy K.G.M. édesanyja nem olvasta el a felhasználási feltételeket, vagyis szerintük nem lett volna értelme figyelmeztetésekről beszélni. A bíró azonban nem fogadta el azt az érvelést, hogy a felhasználási feltételekben elrejtett, hosszú szövegek egyenértékűek lennének a jól látható, egyértelmű figyelmeztetésekkel. Kuhl bíró rámutatott, hogy K.G.M. édesanyja a tanúvallomása szerint korlátozta volna a kiskorú alkalmazáshasználatát, ha tisztában lett volna az állítólagos kockázatokkal.
Nehéz feladat lesz K.G.M. számára pontosan megmutatni, melyik platform milyen mértékben felelős a károkért. A szakértők szerint a felperes ügyvédeinek „szét kell osztaniuk” a károkat platformonként, és azt kell bizonyítaniuk, hogy nem a konkrét tartalmak okozták a problémát, hanem a tervezési elemek. K.G.M. egyik ügyvédje, Matthew Bergman, a Social Media Victims Law Center alapítója azt állítja, hogy ügyfele felkészült erre a küzdelemre. Bergman szerint K.G.M. képes lesz nagyon konkrétan, személyes tapasztalatok alapján elmagyarázni, mit tett vele a közösségi média az élete során, és hogyan fosztotta meg a gyerekkorától és a kamaszkorától. A bíróság számára ez azért lehet fontos, mert a tárgyalásokon gyakran nem csak adatok és grafikonok döntenek, hanem az is, mennyire hitelesen, átélhetően jelenik meg a történet.
Mindazonáltal a tudományos háttér nem teljesen egyértelmű. Tamar Mendelson, a Johns Hopkins Bloomberg School of Public Health professzora szerint nem tisztázott, hogy a közösségi média egyértelműen káros-e a gyerekek számára, és az sem, hogy a közösségi média függőség önálló, egzakt módon létező jelenség-e. Mendelson arra is felhívta a figyelmet, hogy eddig a kutatások sokszor csak korrelációt mutatnak az internetes használat és a mentális egészség között, ami önmagában nem bizonyítja az ok-okozati viszonyt. Ez a bizonytalanság a perben komoly fegyver lehet a védelem kezében, mert a platformok könnyen mondhatják azt, hogy a problémák nem tőlük erednek, legfeljebb együtt járnak a használattal.
A felperesek oldalán azonban van egy olyan elem, ami a közvéleményben általában különösen erős hatású: a belső vállalati dokumentumok. A Tech Oversight Project nevű nonprofit szervezet hétfőn olyan jelentést tett közzé, amely frissen nyilvánosságra került iratokat elemzett K.G.M. ügyéből. A jelentés szerint ezek az anyagok akár „füstölgő fegyvernek” is tekinthetők, mert azt sugallják, hogy a platformok tudatosan úgy tervezték a termékeiket, hogy függőséget alakítsanak ki gyerekekben és tinédzserekben, miközben nem törődtek eléggé a jól dokumentált ártalmakkal, és a fiatal felhasználók elköteleződését a bevételi modell középpontjába tették. A jelentésben Sacha Haworth, a Tech Oversight Project ügyvezető igazgatója azzal vádolta a közösségi média cégeket, hogy „évek óta hazudnak és manipulálják a nyilvánosságot.”
A most nyilvánosságra került dokumentumok többsége a Metától származik. Az egyik belső e-mail például azt állítja, hogy Mark Zuckerberg 2017-ben úgy döntött, a Meta legfőbb prioritása a tinédzserek megtartása, vagyis hogy „be legyenek zárva” a cég alkalmazáscsaládjába. (Zuckerberg várhatóan tanúskodni is fog a tárgyaláson.) Egy évvel később egy belső Facebook-dokumentum arról szólt, hogy a cég gondolkodott azon, hogy a „tweens”, vagyis a nagyon fiatal, kiskamasz korosztály hozzáférhessen egy privát módhoz, amelyet az Instagramon elterjedt „finsta” jelenség inspirált. A finsta lényegében olyan álprofil vagy alternatív fiók, amelyet a tinédzserek a nyilvános, „tökéletesre csiszolt” profiljuk mellett használnak zártabb, kontrolláltabb közegben.
Ugyanez a dokumentum a jelentés szerint belső vitát is rögzített arról, hogyan lehetne ellensúlyozni azt a narratívát, hogy a Facebook rossz a fiataloknak, és azt is elismerte, hogy a belső adatok szerint a Facebook-használat összefügg a rosszabb jólléttel, még ha a dokumentum megjegyzi is, hogy hosszabb távon ez az összefüggés megfordulhat. A Meta esetében különösen erősnek tűnnek azok az idézetek, amelyek egy esküdtszék számára könnyen megjegyezhetőek és érzelmileg is hatnak. A jelentés szerint volt olyan anyag, amelyben a cég lényegében azzal dicsekedett, hogy a tinédzserek akkor sem tudnak leállni az Instagram használatával, ha szeretnének. Egy munkatárs pedig egy belső üzenetben így fogalmazott: „oh my gosh yall IG is a drug,” vagyis szó szerint: „jaj, istenem, emberek, az Insta egy drog.” Ugyanebben a gondolatmenetben az illető a közösségi médiát terjesztőkhöz, „pusherekhez” hasonlította.
A YouTube oldalán sem csak általános állítások hangzanak el. Egy 2020-as Google-dokumentum részletezte a vállalat tervét, hogy a gyerekeket „egy életre” megtartsa, miközben a belső kutatások szerint a fiatal YouTube-felhasználók aránytalanul nagy eséllyel szenvednek a „szokásszerű, túlzott használattól”, a késő esti használattól és a nem szándékos, észrevétlenül elnyúló fogyasztástól, ami rontja a „digitális jóllétüket”. A perben külön hangsúlyt kap a Shorts, a YouTube TikTok-szerű rövid videós funkciója. A szülők által indított keresetekben ez visszatérő elem, és a dokumentumok szerint évekkel később a Google mégis a tinédzserek célzását választotta a Shorts esetében, annak ellenére, hogy a saját kutatásuk a tinédzserek jóllétének két legnagyobb kihívását éppen a Shorts-fogyasztáshoz kötötte.
Az egyik probléma az volt, hogy a Shorts alacsony minőségű ajánlásokkal bombázza a fiatalokat, amelyek közvetíthetnek és normalizálhatnak egészségtelen hiedelmeket vagy viselkedéseket. A másik pedig az, hogy a tinédzserek szerint a hosszan tartó, nem szándékos használat kiszorít értékes tevékenységeket, például a barátokkal töltött időt vagy az alvást. Matthew Bergman szerint ezek a dokumentumok segíthetnek az esküdtszéknek abban, hogy eldöntse: a cégeknek korábban kellett volna-e erősebb védelmet adniuk a fiatal felhasználóknak, de inkább a profitot választották, és elhalasztották azokat a beavatkozásokat, amelyeket csak később vezettek be a növekvő társadalmi ellenállás hatására. „A nyilvánosság most először fogja megtudni, mit tettek a közösségi média cégek azért, hogy a profitjukat a gyerekeink biztonsága elé helyezzék.” - mondta.
A tárgyalás előtt a platformok megpróbálták kizáratni a felperes szakértőinek vallomásait is, ami gyakori taktika ilyen ügyekben. Több szakértőt is célba vettek, köztük Kara Bagotot, aki felnőtt, gyermek- és serdülőpszichiáter, valamint Arturo Bejart, aki korábban a Meta biztonsági kutatója volt. A cégek azt állították, hogy ezek a szakértői vélemények valójában tartalmakhoz kapcsolódnak, ezért irrelevánsak, illetve hogy nem elég megbízhatóak, mert nem számolnak alternatív magyarázatokkal, és állítólag ellentmondanak a szakértők korábbi, peren kívüli kijelentéseinek. A bíró azonban úgy döntött, hogy a platformoknak a tárgyaláson lesz lehetőségük vitatni a szakértők állításait, de nem lehet egyszerűen lesöpörni őket az asztalról. Kuhl bíró emlékeztette a cégeket arra is, hogy „végső soron az okozatiság kritikus kérdését az esküdtszéknek kell eldöntenie.”
Arturo Bejar szerepe azért is fontos, mert nem csupán elméleti szakértőként jelenik meg, hanem ténytanúként és a cég korábbi tanácsadójaként is. Az ő vallomása várhatóan a Meta belső biztonsági vizsgálatairól szól majd, és arról, hogy a platform tervezési hibái miként okozhatnak kárt kiskorúaknak. A felsorolás kifejezetten széles: életkor-ellenőrzés, jelentési folyamatok, szépségszűrők, nyilvános lájkszámok, végtelen görgetés, alapértelmezett beállítások, privát üzenetek, reels, eltűnő tartalmak, illetve az a jelenség, amikor a rendszer felnőtt idegenekkel kapcsolja össze a gyerekeket. A bírói iratok szerint Bejar a Meta platformjaihoz köthető károkról is beszélhet, például függőségről vagy problémás használatról, szorongásról, depresszióról, evészavarokról, testképzavarról, öngyilkossági gondolatokról, önsértésről és szexualizálásról.
Bergman szerint a per kulcsa az, hogy a zsűri elhiggye: K.G.M.-et nem az károsította meg, hogy a platformok nem távolítottak el bizonyos tartalmakat, hanem az, hogy a cégek úgy tervezték meg a rendszereiket, hogy rászoktassák a gyerekeket, és olyan algoritmusokat fejlesztettek, amelyek nem azt mutatják a fiataloknak, amit látni akarnak, hanem azt, amiről nem tudják levenni a szemüket. Ha ez az érvelés átmegy, az ügy akár tömeges megegyezésekhez is vezethet más, hasonló perekben, mert a cégek számára a kockázat túl nagy lehet egyenként végigvinni minden pert.
Több mint ezer személyi sérüléses kereset állítja, hogy a Meta és más cégek évekig a profitot helyezték előtérbe, miközben a gyermekbiztonsági kockázatokat kisebbítették, elhallgatták vagy csak késve reagáltak rájuk. A felperesek szerint ennek ára a legsérülékenyebb fiataloknál rendkívül súlyos lehet: szorongás, depresszió, evészavarok, önsértés, sőt halálesetek is összefügghetnek a közösségi média túlzott használatával és azzal, ahogyan ezek a szolgáltatások működésükből fakadóan magukhoz láncolják a felhasználókat.
A közösségi média cégek eddig is komoly politikai és társadalmi nyomás alatt álltak, elég a kongresszusi meghallgatásokra gondolni, ahol a vezérigazgatóknak bocsánatkérő mondatokat kellett megfogalmazniuk a nyilvánosság előtt. A mostani helyzet azonban más szint: ezúttal nem elég kommunikációs válaszokat adni vagy ígéreteket tenni, hanem egy esküdtszéket kell meggyőzniük arról, hogy nem felelősek azért, ami a gyerekekkel történik a platformjaikon.
A most indult per azért különösen fontos, mert az első olyan nagy horderejű ügyként kezelik, amely precedensteremtő szerepet tölthet be a későbbi akár több száz hasonló kereset megítélésében. A felperes egy 19 éves fiatal, akit a bírósági iratok K.G.M. monogrammal jelölnek. Ő azt szeretné elérni, hogy az esküdtszék kimondja: a Meta és a YouTube pszichés károkat okozott neki azzal, hogy tudatosan olyan termékdizájnt és funkciókat épített a szolgáltatásaiba, amelyek a figyelmet minél hosszabb időre ott tartják. A kereset kiemeli az olyan megoldásokat, mint a végtelen görgetés és az automatikus lejátszás, amelyek nem egyszerűen kényelmi extrák, hanem a felperes szerint egy olyan „lejtőre” tolják a felhasználót, amely végül depresszióhoz, szorongáshoz, önsértéshez és öngyilkossági gondolatokhoz vezethet.
Az ügy külön érdekessége, hogy eredetileg több platform is célkeresztben volt. A TikTok és a Snapchat is szerepelt a perben, ám végül mindkét cég egyezséget kötött. A Snapchat-megállapodás a múlt héten született meg, míg a TikTok kedden, mindössze néhány órával a tárgyalás kezdete előtt rendezte az ügyet. Ez a helyzet azt eredményezi, hogy a bíróságon a YouTube és a Meta maradt a „frontvonalban”, vagyis nekik kell végigvinniük a tárgyalást és vállalniuk a kockázatot.
K.G.M. története a per egyik kulcseleme. A vád szerint hatéves korától nézett YouTube-videókat, és tizenegy évesen csatlakozott az Instagramhoz. A felperes nemcsak kártérítést követel, hanem olyan büntető jellegű kártérítést is, amely kifejezetten a cégek megbüntetését és elrettentését szolgálná. Emellett azt is el szeretné érni, hogy a platformoknak kötelezően, jól látható biztonsági figyelmeztetéseket kelljen megjeleníteniük, hogy a szülők tisztában legyenek a kockázatokkal, ne csak utólag szembesüljenek a problémával. A tét tehát nem kizárólag az, hogy K.G.M. személyesen nyer-e, hanem az is, hogy a bíróság milyen üzenetet küld a teljes iparágnak. A vereség milliárdokba kerülhet a közösségi média cégeknek, és akár arra is rákényszerítheti őket, hogy érdemben megváltoztassák a platformok működését, különösen a fiatalok számára.
Védekezésükben a cégek megpróbálták más tényezőkre hárítani K.G.M. pszichés sérüléseit. A platformok szerint közrejátszhattak például iskolai zaklatások és családi nehézségek is, vagyis nem lehet egyértelműen a közösségi médiára fogni a kialakult mentális állapotot. Emellett a cégek arra hivatkoztak, hogy a Section 230 nevű amerikai jogszabályi védelem és az alkotmány első kiegészítése, vagyis a szólásszabadság elve megóvja őket attól, hogy felelőssé tegyék őket a K.G.M.-nek célzott káros tartalmakért. Carolyn B. Kuhl bíró elutasította a platformok azon kérelmeit, amelyekkel már a tárgyalás előtt lezárták volna az ügyet, és összefoglaló ítélettel elutasíttatták volna a keresetet. Kuhl bíró indoklása szerint K.G.M. elegendő bizonyítékot mutatott fel arra, hogy az állításai nem kizárólag a tartalomról szólnak, hanem a platformok működési logikájáról és a terméktervezési döntésekről, ezért az ügynek bíróság elé kell kerülnie.
Különösen érdekes, hogy a cégek védekezése részben arra épült, hogy K.G.M. édesanyja nem olvasta el a felhasználási feltételeket, vagyis szerintük nem lett volna értelme figyelmeztetésekről beszélni. A bíró azonban nem fogadta el azt az érvelést, hogy a felhasználási feltételekben elrejtett, hosszú szövegek egyenértékűek lennének a jól látható, egyértelmű figyelmeztetésekkel. Kuhl bíró rámutatott, hogy K.G.M. édesanyja a tanúvallomása szerint korlátozta volna a kiskorú alkalmazáshasználatát, ha tisztában lett volna az állítólagos kockázatokkal.
Nehéz feladat lesz K.G.M. számára pontosan megmutatni, melyik platform milyen mértékben felelős a károkért. A szakértők szerint a felperes ügyvédeinek „szét kell osztaniuk” a károkat platformonként, és azt kell bizonyítaniuk, hogy nem a konkrét tartalmak okozták a problémát, hanem a tervezési elemek. K.G.M. egyik ügyvédje, Matthew Bergman, a Social Media Victims Law Center alapítója azt állítja, hogy ügyfele felkészült erre a küzdelemre. Bergman szerint K.G.M. képes lesz nagyon konkrétan, személyes tapasztalatok alapján elmagyarázni, mit tett vele a közösségi média az élete során, és hogyan fosztotta meg a gyerekkorától és a kamaszkorától. A bíróság számára ez azért lehet fontos, mert a tárgyalásokon gyakran nem csak adatok és grafikonok döntenek, hanem az is, mennyire hitelesen, átélhetően jelenik meg a történet.
Mindazonáltal a tudományos háttér nem teljesen egyértelmű. Tamar Mendelson, a Johns Hopkins Bloomberg School of Public Health professzora szerint nem tisztázott, hogy a közösségi média egyértelműen káros-e a gyerekek számára, és az sem, hogy a közösségi média függőség önálló, egzakt módon létező jelenség-e. Mendelson arra is felhívta a figyelmet, hogy eddig a kutatások sokszor csak korrelációt mutatnak az internetes használat és a mentális egészség között, ami önmagában nem bizonyítja az ok-okozati viszonyt. Ez a bizonytalanság a perben komoly fegyver lehet a védelem kezében, mert a platformok könnyen mondhatják azt, hogy a problémák nem tőlük erednek, legfeljebb együtt járnak a használattal.
A felperesek oldalán azonban van egy olyan elem, ami a közvéleményben általában különösen erős hatású: a belső vállalati dokumentumok. A Tech Oversight Project nevű nonprofit szervezet hétfőn olyan jelentést tett közzé, amely frissen nyilvánosságra került iratokat elemzett K.G.M. ügyéből. A jelentés szerint ezek az anyagok akár „füstölgő fegyvernek” is tekinthetők, mert azt sugallják, hogy a platformok tudatosan úgy tervezték a termékeiket, hogy függőséget alakítsanak ki gyerekekben és tinédzserekben, miközben nem törődtek eléggé a jól dokumentált ártalmakkal, és a fiatal felhasználók elköteleződését a bevételi modell középpontjába tették. A jelentésben Sacha Haworth, a Tech Oversight Project ügyvezető igazgatója azzal vádolta a közösségi média cégeket, hogy „évek óta hazudnak és manipulálják a nyilvánosságot.”
A most nyilvánosságra került dokumentumok többsége a Metától származik. Az egyik belső e-mail például azt állítja, hogy Mark Zuckerberg 2017-ben úgy döntött, a Meta legfőbb prioritása a tinédzserek megtartása, vagyis hogy „be legyenek zárva” a cég alkalmazáscsaládjába. (Zuckerberg várhatóan tanúskodni is fog a tárgyaláson.) Egy évvel később egy belső Facebook-dokumentum arról szólt, hogy a cég gondolkodott azon, hogy a „tweens”, vagyis a nagyon fiatal, kiskamasz korosztály hozzáférhessen egy privát módhoz, amelyet az Instagramon elterjedt „finsta” jelenség inspirált. A finsta lényegében olyan álprofil vagy alternatív fiók, amelyet a tinédzserek a nyilvános, „tökéletesre csiszolt” profiljuk mellett használnak zártabb, kontrolláltabb közegben.
Ugyanez a dokumentum a jelentés szerint belső vitát is rögzített arról, hogyan lehetne ellensúlyozni azt a narratívát, hogy a Facebook rossz a fiataloknak, és azt is elismerte, hogy a belső adatok szerint a Facebook-használat összefügg a rosszabb jólléttel, még ha a dokumentum megjegyzi is, hogy hosszabb távon ez az összefüggés megfordulhat. A Meta esetében különösen erősnek tűnnek azok az idézetek, amelyek egy esküdtszék számára könnyen megjegyezhetőek és érzelmileg is hatnak. A jelentés szerint volt olyan anyag, amelyben a cég lényegében azzal dicsekedett, hogy a tinédzserek akkor sem tudnak leállni az Instagram használatával, ha szeretnének. Egy munkatárs pedig egy belső üzenetben így fogalmazott: „oh my gosh yall IG is a drug,” vagyis szó szerint: „jaj, istenem, emberek, az Insta egy drog.” Ugyanebben a gondolatmenetben az illető a közösségi médiát terjesztőkhöz, „pusherekhez” hasonlította.
A YouTube oldalán sem csak általános állítások hangzanak el. Egy 2020-as Google-dokumentum részletezte a vállalat tervét, hogy a gyerekeket „egy életre” megtartsa, miközben a belső kutatások szerint a fiatal YouTube-felhasználók aránytalanul nagy eséllyel szenvednek a „szokásszerű, túlzott használattól”, a késő esti használattól és a nem szándékos, észrevétlenül elnyúló fogyasztástól, ami rontja a „digitális jóllétüket”. A perben külön hangsúlyt kap a Shorts, a YouTube TikTok-szerű rövid videós funkciója. A szülők által indított keresetekben ez visszatérő elem, és a dokumentumok szerint évekkel később a Google mégis a tinédzserek célzását választotta a Shorts esetében, annak ellenére, hogy a saját kutatásuk a tinédzserek jóllétének két legnagyobb kihívását éppen a Shorts-fogyasztáshoz kötötte.
Az egyik probléma az volt, hogy a Shorts alacsony minőségű ajánlásokkal bombázza a fiatalokat, amelyek közvetíthetnek és normalizálhatnak egészségtelen hiedelmeket vagy viselkedéseket. A másik pedig az, hogy a tinédzserek szerint a hosszan tartó, nem szándékos használat kiszorít értékes tevékenységeket, például a barátokkal töltött időt vagy az alvást. Matthew Bergman szerint ezek a dokumentumok segíthetnek az esküdtszéknek abban, hogy eldöntse: a cégeknek korábban kellett volna-e erősebb védelmet adniuk a fiatal felhasználóknak, de inkább a profitot választották, és elhalasztották azokat a beavatkozásokat, amelyeket csak később vezettek be a növekvő társadalmi ellenállás hatására. „A nyilvánosság most először fogja megtudni, mit tettek a közösségi média cégek azért, hogy a profitjukat a gyerekeink biztonsága elé helyezzék.” - mondta.
A tárgyalás előtt a platformok megpróbálták kizáratni a felperes szakértőinek vallomásait is, ami gyakori taktika ilyen ügyekben. Több szakértőt is célba vettek, köztük Kara Bagotot, aki felnőtt, gyermek- és serdülőpszichiáter, valamint Arturo Bejart, aki korábban a Meta biztonsági kutatója volt. A cégek azt állították, hogy ezek a szakértői vélemények valójában tartalmakhoz kapcsolódnak, ezért irrelevánsak, illetve hogy nem elég megbízhatóak, mert nem számolnak alternatív magyarázatokkal, és állítólag ellentmondanak a szakértők korábbi, peren kívüli kijelentéseinek. A bíró azonban úgy döntött, hogy a platformoknak a tárgyaláson lesz lehetőségük vitatni a szakértők állításait, de nem lehet egyszerűen lesöpörni őket az asztalról. Kuhl bíró emlékeztette a cégeket arra is, hogy „végső soron az okozatiság kritikus kérdését az esküdtszéknek kell eldöntenie.”
Arturo Bejar szerepe azért is fontos, mert nem csupán elméleti szakértőként jelenik meg, hanem ténytanúként és a cég korábbi tanácsadójaként is. Az ő vallomása várhatóan a Meta belső biztonsági vizsgálatairól szól majd, és arról, hogy a platform tervezési hibái miként okozhatnak kárt kiskorúaknak. A felsorolás kifejezetten széles: életkor-ellenőrzés, jelentési folyamatok, szépségszűrők, nyilvános lájkszámok, végtelen görgetés, alapértelmezett beállítások, privát üzenetek, reels, eltűnő tartalmak, illetve az a jelenség, amikor a rendszer felnőtt idegenekkel kapcsolja össze a gyerekeket. A bírói iratok szerint Bejar a Meta platformjaihoz köthető károkról is beszélhet, például függőségről vagy problémás használatról, szorongásról, depresszióról, evészavarokról, testképzavarról, öngyilkossági gondolatokról, önsértésről és szexualizálásról.
Bergman szerint a per kulcsa az, hogy a zsűri elhiggye: K.G.M.-et nem az károsította meg, hogy a platformok nem távolítottak el bizonyos tartalmakat, hanem az, hogy a cégek úgy tervezték meg a rendszereiket, hogy rászoktassák a gyerekeket, és olyan algoritmusokat fejlesztettek, amelyek nem azt mutatják a fiataloknak, amit látni akarnak, hanem azt, amiről nem tudják levenni a szemüket. Ha ez az érvelés átmegy, az ügy akár tömeges megegyezésekhez is vezethet más, hasonló perekben, mert a cégek számára a kockázat túl nagy lehet egyenként végigvinni minden pert.