Napi Online

Még idén tőzsdére megy a Farmville tulaja

Hétfőn indul a Zynga nyilvános kibocsátását népszerűsítő road show, december közepére pedig − többszöri csúszás után − már a Nasdaqon foroghatnak az online-játékokat fejlesztő társaság részvényei.

Az elsősorban a Farmville és a Mafia Wars által ismertté vált társaság a Reuters információi szerint először 10 százalékos pakettet kínálna fel a kibocsátás során, a részvényenkénti 8−10 dolláros jegyzési ársáv alapján így 900 millió dollár bevételre számíthatnak. Amennyiben valóban ezen az áron kerülne sor az IPO-ra, az 10 milliárd dollár alatti kapitalizációt jelentene, ami elmarad a korábbi, 14,5 milliárd dolláros elemzői becsléstől.

A jelenlegi piaci viszonyok közt ez azonban nem is lenne reális, ráadásul a lényegesen nagyobb két szektortárs piaci értéke sem indokolta volna, az Electronic Arts 7,69 milliárdos kapitalizációja mellett az Activision Blizzard 14,21 milliárdot ér. Az eredmények alapján is kérdéses lehet, megéri-e venni a cég részvényeiből ilyen árszinten, a társaság nyeresége az első háromnegyed évében 36 százalékkal, 47,6 millió dollárra apadt, s bár bevételei több mint megduplázódva 828,9 millióra rúgtak, a működési költségek is hasonló ütemben növekedtek.

Az idén tőzsdére lépő társaságok példája sem túl biztató. A közösségi vásárlásokra szakosodott Groupon például a nagy érdeklődésre való tekintettel még meg is emelte kibocsátási árát, illetve az első kereskedési napot 31 százalékos emelkedéssel indította, azóta viszont már 20 dolláros kibocsátási értéke alatt, 17,50-es árfolyam körül jár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!