MTI

Tovább lehet Nordtelekom részvényeket jegyezni

A tőzsdén jegyzett Nordtelekom Nyrt. augusztus 2-án megtartott rendkívüli közgyűlésén augusztus 2-ig meghosszabbította az alaptőke-emeléssel kapcsolatos részvényjegyzési határidőt - derül ki a társaság BÉT honlapján kedden közzétett közgyűlési jegyzőkönyvéből.

A társaság közgyűlése még januárban minimum 50 millió és legfeljebb 250 millió forint értékű zártkörű alaptőke-emelésről döntött, a jegyzésre akkor a határozathozataltól számított 6 hónapos időtartamot határozott meg. A kibocsátandó új részvények névértéke és kibocsátási értéke egyaránt ezer forint. A rendkívüli közgyűlés úgy döntött, hogy a meghosszabbított határidő alatt is kizárja az elsőbbségi jog gyakorlását a részvényjegyzés során.

A tőkeemelésből befolyó összegből legfeljebb 200 millió forintot a Beltáv Kft. ügyfeleinek és hálózatának megvásárlására fordít a Nordtelekom a közgyűlés döntése szerint. A társaság még július elején közölte, hogy az akvizícióval kapcsolatos tárgyalások elkezdődtek, a megvásárolandó Beltáv Kft. eszközeit független könyvvizsgáló értékeli. A főként internet szolgáltatással foglalkozó magyar tulajdonú Nordtelekom a 2010-es évet 264 millió forint árbevétellel és 4,6 millió forint adózott eredménnyel zárta. A 202 millió forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 243 millió forint volt 2010 végén.

A társaság ezer forint névértékű törzsrészvényei a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában forognak, a keddi záróáruk 551 forint volt, ami egyben az elmúlt egy év legalacsonyabb árfolyama, a legmagasabb 1999 forint volt. A papírokat 2009 decemberében vezették be a tőzsdére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!