MTI

Megalakult a Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsa

Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár és Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke részvételével megtartotta alakuló ülését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsa csütörtökön, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában.

A hivatal csütörtöki közleménye szerint a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvény 2010. december 6-án elfogadott módosítása a Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsa néven újjáalakította a szellemi tulajdonért felelős kormányhivatal vezetőjének korábban Magyar Szellemitulajdon-védelmi Tanács néven működő szakmai tanácsadó, véleményező testületét. A tanács a szellemitulajdon-védelemhez kapcsolódó szakma- és tudományterületeken kimagasló szakértelemmel, sokoldalú gyakorlati tapasztalattal rendelkező, elismert személyiségeket egyesít a gazdasági és innovációs, a kulturális és művészeti, valamint a szakpolitikai professzionális szakértelem területeiről.

A tanács feladata a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökének felkérésére a szellemi tulajdon védelmére irányuló átfogó intézkedések tervezetének véleményezése. A tanács részt vesz a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos nemzeti stratégia kidolgozásában, valamint figyelemmel kíséri, és előmozdítja annak végrehajtását. A legfeljebb tizenkét tagú tanács elnökét és tagjait a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel való egyeztetést követően a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke nevezi ki három éves időtartamra. A tanács elnöki tisztségére Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója kapott felkérést.

Az újonnan kinevezett tanács tagja Baán László művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Batta András zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Blutman László, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, Borókai Gábor újságíró, a Heti Válasz főszerkesztője, Freund Tamás akadémikus, az MTA KOKI igazgatója, L. Simon László költő, irodalmár, az NKA elnöke, Nagy Tamás építész, a MOME egyetemi tanára, Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!