Berta Sándor

Saját okostelefonon dolgozik a Facebook

Újabb szereplő jelenhet meg az Androidos okostelefonok piacán. A Facebook ugyanis saját készüléket akar és ebben pont a számos területen riválisnak számító Google segíthet neki.

Az All Things Digital értesülései alapján a Facebook első okostelefonjának kódneve Buffy lesz és várhatóan 12-18 hónapon belül jelenhet meg a piacon. Az elképzelés közel sem utópisztikus, hiszen ha figyelembe vesszük, hogy több százmillióan látogatják rendszeresen a közösségi portált, ráadásul az emberek közel a fele mindezt a mobiltelefonjáról teszi, akkor logikusnak tűnik egy Facebook-telefon piacra dobása. Az eszköz kifejlesztésében a cégnek a HTC segíthet, de lehetséges partnerként felmerült a Samsung neve is. A legfontosabb természetesen a Facebook kezelését megkönnyíti funkciók integrálása. Az ötlet megvalósításán a platform vezetői már két éve dolgoznak, azonban csak most jutottak el odáig, hogy az elképzelést a gyakorlatba is átültessék. A projekt felelőse Bret Taylor, a vállalat műszaki részlegének vezetője. A Buffy operációs rendszere az Android módosított verziója lesz. A tervek szerint az operációs rendszert két dolog miatt változtatnák meg. Az első lépés célja a még jobb Facebook-támogatás biztosítása, míg a másiké a HTML5-ös webes alkalmazások használatának elősegítése.

Mindez a nem éppen felhőtlen Google - Facebook kapcsolat miatt érdekes. Az Android felhasználásáért a Facebooknak nem kell engedélyt kérnie a Google vezetőitől, hiszen a szoftver nyílt forráskódú, ami most visszaüthet a keresőcégre. A közösségi oldal nem akart reagálni a hírre, de később a platform egyik szóvivője a következőket nyilatkozta: "A mobil stratégiánk egyszerű: hisszük, hogy minden mobil eszköz jobb lesz azáltal, ha erősen kötődik a közösségi hálózatokhoz. Mobil szolgáltatókkal, hardvergyártókkal, operációs rendszer és szoftverfejlesztőkkel dolgozunk együtt azért, hogy a közösségi hálózatok élményét világszerte minél több ember számára elérhetővé tegyük."

A HTC bevonása a programba indokolt, hiszen a gyártó februárban dobta piacra a Facebook-gombbal ellátott Salsa és Chaca típusú okostelefonjait. A HTC egyelőre nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta az All Things Digital tudósításában szereplő információkat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sz4bolcs #13
    +olvasd végig a kommenteket, ki, mire, és mit válaszolt, akkor összeáll a kép a fejedben.
  • sz4bolcs #12
    "Az elképzelés közel sem utópisztikus, hiszen ha figyelembe vesszük, hogy több százmillióan látogatják rendszeresen a közösségi portált, ráadásul az emberek közel a fele mindezt a mobiltelefonjáról teszi, akkor logikusnak tűnik egy Facebook-telefon piacra dobása."

    -logikusnak tűnik. Annyira, hogy már meg is tették...
  • chuky123 #11
    szóval ez a videó

  • chuky123 #10
    Azon "csak" facebook gomb van.
  • finizlik #9
    De azt nem a facebook fejleszti te igen okos...
  • sz4bolcs #8
    Már létezik egy facebook telefon, én is láttam róla mobiltesztet.
  • Marko001 #7
    Te miről beszélsz?!
  • vafeN #6
    Magyarországon már rég van. a T-Mobile nevű cégtől lehet venni...
  • hurkaur #5
    Remekul megmutatja ez a komment miert imadok (hint: utalok) itt elni.
  • duke #4
    Na mar csak erre volt szukseg. Milyen meno dolog lesz majd a faszbuk telefon, azonnal uber kiraly menonek fogja erzeni magat aki ilyet vesz.
    Es lesz majd faszbuk hamburger, meg mosopor is . Aki ilyet vesz, az egy fokkal hulyebb meg ajfonosoknal is.