Berta Sándor

Google X - a keresőcég titkos kutatólaboratóriuma

A Google egyik részlege annyira rejtetten dolgozik, hogy még a keresőcég számos munkatársa sem tud arról, mivel is foglalkoznak valójában. A Google X-ben a jövő technikáit tesztelik.

A kutatólaboratórium munkájába a The New York Times két tudósítójának köszönhetően nyerhetett bepillantást a világ. A hűtőszekrény az interneten keresztül megrendeli az élelmiszereket; a tányér a közösségi hálózat segítségével közli, hogy mi lesz vacsorára; s egy robot dolgozni megy, miközben a tulajdonosa még pizsamában ül. Mindez nem utópia, hanem már nagyon is valóság, méghozzá a Google X nevű titkos kutatólaboratóriumban. A részlegben jelenleg 100 különböző projekten dolgoznak a kiválasztott szakemberek.

Claire Cain Miller és Nick Bilton, a The New York Times két munkatársa több emberrel is beszélt, akik részt vettek a 100 programot tartalmazó lista összeállításában. Közülük néhányan a kiemelt részlegnél dolgoznak. A munka gőzerővel zajlik, az egyik kutatóprojektnek köszönhetően még az idén elérhető lesz egy új termék - igaz, ennél többet a névtelenül nyilatkozó tudósok sem akartak elárulni. Hivatalosan a Google nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta a The New York Times tudósításában szereplő információkat. Jill Hazelbaker, a társaság szóvivője ugyanakkor azt mondta, hogy a befektetések részét képezik a Google programjainak.


Sokezer kilométeren van túl a vezető nélküli autó

A Google X-nél számos robotikai szakértő, ember-gép interfészeket fejlesztő tudós, valamint villamosmérnök dolgozik, a többségük a Microsofttól, a Nokiától, a Stanford, a New York-i és a Carnegie Mellon Egyetemről, valamint a Massachusettsi Technológiai Intézettől (MIT) érkezett. Sebastian Thrun mellett a másik legismertebb kutató Andrew Ng, a Stanford Egyetem professzora. A Google X részleteibe csak Sergey Brin, Larry Page, Eric Schmidt vannak beavatva. Ők mindannyian adtak ötleteket a lista összeállításához.

A két újságíró szerint az egyik projekt az önállóan közlekedő autókhoz kapcsolódik. Ilyen járműveket a vállalat már évekkel ezelőtt kifejlesztett és tavaly októberben vált ismertté, hogy a webes cég tesztflottájának tagjai már Kalifornia útjait járták. A robotautókat kamerákkal, radarszenzorokkal és lézeres mérőműszerekkel szerelték fel. A rendszert Sebastian Thrun alkotta meg. A szakember egyben a Google X vezetője is. Több projekt foglalkozik az irodai és otthoni célokra használható robotok kifejlesztésével, egy másik programban a különböző eszközök és tárgyak internettel való összekötését vizsgálhatják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • naxa #9
    the [google] X-Files
  • vision5 #8
    Ultrahang illetve lézeres távolságmérés. De egy egyszerű kinect is megteszi :D
    A legtöbb autó úgyis az előtte járót követi.
  • TheLostOne #7
    Az lesz egyébként, ha így haladnak.
    De az eddigiek alapján úgy tűnik, a Google elég tisztességes cég, nem nagyon hallottam még rá példát, hogy visszaéltek volna azzal a hatalmas mennyíségű adattal, amennyivel más nem nagyon rendelkezik a világon.
    Ezen kívül volt már rá sok példa, hogy kiálltak az internet szabadsága mellett és a szimpla felhasználók baszogatása ellen.

    Szóval szerintem addig nincs mitől tartani, amíg így állnak hozzá a dolgokhoz, és remélem ez nem csak valami álca...
  • vafeN #6
    Választó vonalak tudtommal a legtöbb országban a világon vannak fel festve így azt bírják figyelni, hogy milyen közel és milyen távol van tőle az autó és bebírják azt állítani hogy mondjuk ha 5cm-re megközelíti már akkor az ellenkező irányba korrigáljon.
    Koccanásra meg a Ford is épített már be szenzorokat. (igaz, lehetőségem még nem volt kipróbálni azt a Focust)
    Amúgy meg:
    1) Igaz hogy néhány területen hajlamos vagyok túlbecsülni magam, de azt egy szóval se írtam, hogy én is megbírnám csinálni, csak azt, hogy ha van rá pénz akkor nem olyan nagy kunszt megcsinálni/megcsináltatni.
    2) Nem említettem meg olyat hogy ők nem értenek hozzá
    3) 1-es pont
    4) Ha kezembe lennének ilyen dolgok és hely is lenne hozzá, akkor sem biztos hogy sikerülne, de az is lehet hogy igen (a versenyre is úgy mentünk, hogy a gyakorlás annyi volt hogy 1 napot alatt megnéztük a programot, egy kész komplett robotot és annyit kipróbáltunk rajta, hogy előre vittük meg hátra & így is 1. hely)
  • kvp #5
    Nagyon titkos a hely: :-)
    http://g.co/maps/gpykb
    Egyebkent meg a fejleszteseik jok, bar nem mind tunik hasznosnak...
  • Argathron #4
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Dunning-Kruger_hat%C3%A1s

    Nagyon-nagyon nehéz feladat! Az utcán nincs felfestve egy színes sáv, amit lehet követni. Meg koccanással se illik érzékelni, hogy van valaki előttünk...
  • vafeN #3
    Részemről ezt a robot autót sztem nem nagy kunszt megcsinálni és kivitelezni ha van rá pénz. Volt középsulis osztályommal kb ugyan ez volt a feladat, igaz Lego robot versenyen, de nagyjából a séma ugyan az: belőni a szenzorokat, érzékelőket, kamerákat és végig menni a pályán "összegyűjtve az érméket" minél gyorsabban.
  • Skynet85 #2
    nekem mondod ?!:D
  • rumkola #1
    skynet bazzeg :)