SG.hu·

Újabb elmarasztaló kínai jelentés az Apple beszállítóiról

Elmarasztaló jelentést tett közzé az amerikai cég beszállítóinál uralkodó állapotokról egy kínai intézet. A vegyi anyagok miatt a gyárak közelében nem lehet ablakot nyitni, a tavak nehézfémekkel szenyezettek.

Ismét a támadások kereszttüzébe kerülhet az amerikai konszern, miután elmarasztaló jelentést tett közzé a beszállítóinál uralkodó állapotokról az Institute of Public and Environmental Affairs (IPE) nevű kínai intézet. Az IPE munkatársai megállapították: az Apple kínai beszállítóinál a környezetszennyezés teljesen normálisnak és magától értetődőnek számít, azonban a levegő- és a víz szennyezése komoly mértékben fenyegeti az embereket. A Ma Jun környezetvédő és újságíró által vezetett csoport öt hónapig tanulmányozta az amerikai cég beszállítóinál uralkodó körülményeket és ezután összegezte a tapasztalatait.

A 46 oldalas jelentés szerint a Foxconn taiyuani (Shanxi tartomány) gyára olyan mértékben szennyezi a levegőt, hogy a városban lakók egész egyszerűen nem nyithatják ki lakásaik ablakait. A fémes felületek megmunkálása és az irritáló gázok használata miatt a helyi lakosok folyamatosan szem- és nyelőcső-irritációval küzdenek. A Foxconn azután sem változtatott az állapotokon, hogy a helyi kormányhivatal tiltakozott a folyamatos környezet- és egészségszennyezés ellen.


Szintén folyamatos környezetszennyezést követ el a Meiko Electronics wuhani üzeme, ahol az aktivisták információi szerint az Apple számára platina tartalmú alkatrészek készülnek. A közeli Nantaizi-tó ólommal és nikkellel szennyezett, az érték 4270 mg/kg. Ez az érték az ólom esetében 56-szor, míg a nikkel esetében 1931-szer nagyobb a Jangce nehézfém-szennyezettségi szintjénél.

A kínai környezetszennyezésben az Apple több mint 27 beszállítója vesz részt. Ma Jun kijelentette: az Apple nem csak nagyon rossz környezetvédelmi bizonyítvánnyal rendelkezik, de a helyzetet súlyosbítja, hogy a társaság a többi elektronikai céggel ellentétben alig reagál a kritikákra. A vállalat képviselői mindenesetre jelezték, hogy szeretnének találkozni az aktivistával és a jelentésről akarnak beszélni vele.


"Az Apple korábban azt mondta, hogy egy zöld cég akar lenni. De, hogy akarja betartani ezt az ígéretét, hogy ha a saját beszállítói által elkövetett környezetszennyezések sem érdeklik?" - reagált Jun. Az amerikai társaság erre közölte, hogy van egy magatartási kódexe, az abban leírtakat minden partnerének be kell tartania. A kódexben leírtak betartását a jövőben ellenőrizni fogják. Az IPE idén januárban jelentette meg az első jelentését, amelyben leírta az IT-társaságok beszállítóinál tapasztalható környezetvédelmi hiányosságokat. A kutatók összesen 29 informatikai és számítástechnikai vállalatot vizsgáltak meg, amelyek közül az Apple az utolsó helyet szerezte meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© levente682011. 09. 08.. 10:57||#46
Szerintem, tüntessetek: El a kezekkel az Apple-tõl!!!
© levente682011. 09. 08.. 10:56||#45
Melyik fikázás szerinted? Ja, bántom Apple-t? Sírj!

Megvédeni nem tudod, mosogasd csak...
© levente682011. 09. 08.. 10:54||#44
Igyál még, mert annak legalább van hatása.

Most ide hogy jön a Microsoft?
Megvan, az Apple fõ ellensége, akkor értem, hogy azzal kellene inkább foglalkozni egy Apple-t érintõ cikk esetén... Én azt hittem, az Apple már kiheverte a Microsoft-os problémáit, neked még nem sikerült?


De, hogy a cikkrõl beszéljünk, szövegértelmezéseddel kapcsolatban szólnék, olvasd el, amit írtam:

"Aztán addig, amíg ez kiderül, nézzünk mást: mert most Apple sározásra Samsung mocskolással kell ugye válaszolni, vitassuk meg, melyik a jobb cég, amelyik korrupt, vagy amelyik (ha igaz) szarrá szennyezi a környezetét?
Csak úgy kötetlenül..."

Te magad idézted, mégse olvasod el? Nem magyaráznám szóról szóra, de egyet kiragadok: "(ha igaz)"

De a tereléssel nem lesz igazad, válaszolj, ha Apple-t meggyanúsítják valamivel, akkor arra azt kell válaszolni, hogy a Samsung meg korrupt?
Ha meg szólok, hogy nézzük, mi a jobb, a környezetszennyezés (ha igaz), <#nevetes1>, vagy a korruptság, akkor meg tovább terelsz a Microsoft-ra?
Aztán meg kikéritek magatoknak, hogy agymosottnak tartunk, epic fail.
Csak úgy kötetlenül, kedves zombi ;o)
© hurkaur2011. 09. 08.. 04:06||#43
A tobbi kommentedhez sajnos (me'g) nem vagyok eleg reszeg.
© hurkaur2011. 09. 08.. 03:57||#42
"Aztán addig, amíg ez kiderül, nézzünk mást: mert most Apple sározásra Samsung mocskolással kell ugye válaszolni, vitassuk meg, melyik a jobb cég, amelyik korrupt, vagy amelyik (ha igaz) szarrá szennyezi a környezetét?
Csak úgy kötetlenül..."
Jol van Levente, akkor most kerlek kommentald mar ezt is ott, ha mar teljesen objektiv szemuveget viselsz: http://www.sg.hu/cikkek/84362/amerikai_diplomatak_biraltak_a_microsoft_tuneziai_tevekenyseget
csak ugy kotetlenul
"szornyu ez az apple. bezzeg a.. ohwait?"
© Tetsuo2011. 09. 08.. 02:28||#41
Sg szinvonal.
© G_ArchAngel2011. 09. 08.. 01:43||#40
Sok benned a düh, mindig valakit fikáznod kell, vagy az Applet, vagy a felhasználóit, de most már tovább is léptél.

Sajnállak Levi, remélem hamarosan jobban leszel.
© levente682011. 09. 08.. 01:38||#39
Mégis, mit kéne megtapasztalnom a baromságaidon túl, amiket még értelmes mondatokba szervezni is meghaladja a képességeidet?

Mert te nem vagy ott mindenhol, majom?

Na, alakíts valamit fotóbolttal, ne kelljen szegény szüleidnek küldeni a sok pénzt, hogy nehogy hazagyere, lassan végre elfelejtik a szánalmas arcod a kis falvadban.

Én meg szerzek sok háttérinfót, hogy legyek én is olyan tájékozott, mint te.
Android-ról talán azt se tudod, eszik, vagy isszák, mindenhez bukta vagy, a többi vérpistivel együtt.
Építész voltál, mi? Ember viszont nem leszel soha, te zombi.

Arra válaszolj, miért fáj annyira, hogy lenyomják az általad olyannyira istenített céget, ha nem is fizeted a tagdíjat? Rég iPhone-os szar iPhone-os, az nem jó úgy, tessék venni az újat, apuék fizetik!
Vagy csak a Samu-fikázó kommentjeidért kapsz pénzt?
Akkor szólj, tõlem nyugodtan, nekem ne éhezz ott a messzi külhonban.
Amúgy, csak a Samsung szúrja a kis csipás szemed, vagy csak azért fizetnek?
Mesélj, mit kéne imádnom? Az amúgy jó LG-t, mert telefonban sajnos gyenge, ezért szopkodja Apple-t manapság, miközben meg másolja is, ez nem bántja a szektádat? Ja, hogy minden beszállítóval nem szabad összerúgni a port?

Asszem, megyek, elõrendelek egy SGS3-mat, elkaptam valami betegséget tõled...
Ez csak poén volt, nehogy elhidd, nem kaptam el semmit, még nem küldted el e-mail-ben, de akkor majd ígérem elkapom, jó?
Na, béke, aludj, ne rágódj ezen, tönkre ne menj. <#vigyor2>
© G_ArchAngel2011. 09. 08.. 00:39||#38
Persze SamiLevcsi, persze, erõlködj még egy kicsit.

Bizonyítottál, ugrasz minden Apple-related cikkre, hogy bizonygasd a soha nem volt igazad, támogatva a nulla háttérinformációiddal. Egyfajta kielégülést jelent neked Apple cikkekhez kommentelni, mivel tapasztalatod semmi, csak hinted az igét.

Remélem van elég pzs otthon...
© levente682011. 09. 08.. 00:01||#37
Innen úgy látszik, hogy te vagy kétségbeesve az Apple-t érõ aljas támadásoktól, kicsirigó...

Visszatérve rád, te fröcsögsz a három éves iPhone-oddal, menj már, nem értem magamat, hogy ilyennel vitázom, hát ki fog tagadni a szekta, most fogd a hálózsákod és várakozó álláspont az elsõ szolgáltatónál iPhone5-ért!