SG.hu·

A világ legnagyobb kibertámadás-sorozatára bukkant a McAfee

Az amerikai számítógépes biztonsági cég az eddigi legnagyobb hackerműveletre bukkant, ami több éven át tartott. A támadások hátterében alighanem Kína áll.

A McAfee nyilvánosságra hozta azt a 14 oldalas jelentését, amelyben az eddigi legnagyobb hackerakcióval foglalkozik. Kiderült: a kiberkémek többen éven keresztül összesen 72 kormánytól, cégtől és intézménytől szereztek meg adatokat. Az ügyben érintett az amerikai, a tajvani, az indiai, a dél-koreai, a vietnami és a kanadai kormány, az ENSZ, az ASEAN, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság genfi irodája, továbbá az AP hírügynökség hongkongi és New York-i kirendeltsége is. Ezenkívül támadás célpontjává vált több mint egy tucat amerikai hadiipari konszern, számos energetikai vállalkozás, dél-koreai, brit, dán, szingapúri és német társaságok, sőt még a WADA is.


Az áldozatok csoportosítása országok szerint

A McAfee munkatársainak sikerült megszerezniük az elkövetők által használt központi szerver protokolljait, így vált ismertté, hogy a műveletben több száz számítógépet használtak fel. Az első naplófájlok 2006-ban készültek, azonban több jel is arra utal, hogy már korábban is végrehajthattak akciókat. A legtöbb érintett rendszert azóta sikerült megtisztítani és a biztonságosabbá tenni, de azt még mindig nem lehet tudni, hogy a hackerek milyen fájlokhoz és információkhoz férhettek hozzá.

A legtöbb akció egy hónapon át tartott, míg a leghosszabb támadás - kisebb megszakításokkal - összesen 28 hónapon (!) keresztül. Ez utóbbi célpontja egy meg nem nevezett ázsiai állam olimpiai bizottsága volt. A McAfee elemzői és a The Washington Postnak nyilatkozó szakértők is úgy vélik, hogy a támadássorozat mögött alighanem Kína áll. "Egy olyan intellektuális tulajdontranszferrel állunk szemben, ami a történelemben egyedülálló. Hogy mit történt a több petabyte mennyiségű adatokkal, egyelőre nyitott kérdés" - nyilatkozta Dmitri Alperovitch, a biztonsági cég alelnöke. A McAfee a támadássorozatot Operation Shady RAT-nak nevezte el.

"Még minket is meglepett az érintett szervezetek száma és az elkövetők vakmerősége. Amennyiben a megszerzett információknak csak a töredékét arra használják fel, hogy versenyképes termékeket hozzanak létre, vagy egy konkurenst legyőzzenek egy versenytárgyaláson, akkor ez az adatvesztés máris masszív gazdasági fenyegetést jelent" - mondta Alperovitch a The Guardian a McAfee jelentését készítő szakembereket.

Nem ez az első ilyen jellegű hackerakció. A GhostNet nevű rendszer a világ 103 államában összesen 1295 kormányzati és más fontos számítógépet fertőzött meg. Az ügyben érintettek voltak nagykövetségek, kormányhivatalok, az ASEAN titkárságának, a South Asian Association for Regional Cooperation (SAARC), az Asian Development Bank, számos hírügynökség, a NATO főhadiszállásának illetve a dalai láma indiai, brüsszeli, londoni és New York-i képviseletének számítógépei. A támadássorozat ezenkívül katonai és tudományos intézetek, valamint India kabuli, moszkvai, dubaji és nigériai követségei és konzulátusai ellen irányult. Az ügy áldozatává vált az ENSZ thaiföldi kirendeltsége is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hunwhite2011. 08. 09.. 14:53||#4
Buhahaha!
Miért nem szóltak Jack Bauernek????
LOL😄
© zombi2011. 08. 08.. 21:20||#3
LOL melynek nagyságára jellemzõ hogy már több perce tart...
© Sir Ny2011. 08. 08.. 19:47||#2
„aminek a nagyságára jellemzõ, hogy több éven át tartott."

Volt egyszer egy elefántom. Nagyságára jellemzõ volt, hogy piros hajókürtök bûzlöttek elásva a kertem végében.
© Sir Ny2011. 08. 08.. 19:45||#1
Nem is tudtam, hogy van ilyen cég. Nem az Intelrõl van szó véletlen?