MTI

Az internet minket is a katasztrófák részeseivé tesz

A közösségi oldalak, mint a Facebook és a Twitter segítenek felgyorsítani a természeti-, és egyéb katasztrófákra, illetve a vészhelyzetekre adott válaszreakciók terjedését - állapították meg az amerikai szakemberek.

A New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmány rámutatott arra, hogy a közösségi média kétirányú információáramlást tesz lehetővé a nagy nyilvánosság és a földrengésekre, áradásokra, vagy fertőző betegségekre való felkészüléssel, illetve azok kezelésével foglalkozó személyek között. "A képek, szövegek és bejegyzések megosztásával az emberek is a részesei lesznek egy nagy válaszreakciós hálózatnak, ahelyett, hogy csupán kívülről szemlélődnének" - hangsúlyozza a tanulmány, amely a Pennsylvaniai Egyetem sürgősségi orvosi ellátással foglalkozó szakértőjének, Raina Merchantnak a vezetésével készült.

A szerzők szerint a közösségi média segítségével a sürgősségi ellátás sokkal "gyorsabban, koordináltabban és hatékonyabban" képes működni a katasztrófák és vészhelyzetek idején. Példaként említették, hogy az újinfluenza-vírus 2009-es terjedésekor az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériumának a Youtube-on és az iTunes-on is elérhető "Mommycast" nevű kezdeményezése révén egymillió felhasználó volt naprakész a betegséggel kapcsolatban. Ezzel párhuzamosan a regionális egészségügyi intézmények internetes bejegyzések segítségével tájékoztatták percek alatt az embereket az éppen elérhető oltóhelyekről.


Egy éven belül húszszorosára nőtt az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) Twitter-követőinek száma. Az olajjal borított madarakról a helyi lakosság által feltöltött szöveges képek nagyban segítették a mexikói-öbölbeli Deepwater Horizon olajkitermelő 2010-es katasztrófája utáni tisztítómunkálatokat. A szakértők szerint a jövőben a GPS-es okostelefonok szolgáltatásai is segíthetik a katasztrófákra való felkészülést, illetve a későbbi válaszreakciók gyors áramlását. A Foursquare és Loopt alkalmazásoknak köszönhetően vészhelyzet esetén a közelben lévő, szolgálaton kívüli ápolók és mentőautók is jelezni tudják a segítségadási szándékukat.

Egy másik ötlet az internet alapú "haveri"-rendszerek létrehozása, amelyek lehetővé tennék a barátok és szomszédok számára, hogy nyomon kövessék egymást a veszélyes helyzetekben - hőhullámok, hirtelen fagyok - és szükség esetén szociális szolgáltatásokhoz, illetve orvosi ellátáshoz jutassák egymást. Az RSS hírcsatornák és a mobiltelefonos szolgáltatások szintén enyhíthetnék katasztrófák idején az egészségügyi rendszerre nehezedő súlyt, azáltal, hogy a legközelebb fekvő és legjobban felszerelt intézményekről informálják a rászorulókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Renátó1985 #10
    Pedig kit érdekel, hogy egy drogos kinyírta magát mert nem tudta mit csináljon jó dolgában :(
    totál egyet értek veled
  • DjDano #9
    Ez is igaz, nem véletlenül bulvárosodnak egyre inkább már azok a médiák is ami eddig ellenálltak valamennyire...
  • RoyalPredator #8
    Nem. Magyar népnek a pletyka kell.
    Amy Winehousról zengett a facebook és a net, norvég mészárlást le se szarták. Még azt se, h a szigeten is ugyan ez volt/lesz a tervük!!
  • DjDano #7
    Pedig az alapból pesszimista magyar népnek inkább pozitív hírek/események áradatára lenne szükség... Egyébként én ellenállok a közösségi oldal mániának. Facebookom, twitterem nincs, IWIW van de jó ha hetente egyszer felnézek :)
  • Yagami #6
    Ritkán kommentelek SG-re, mert én is pontosan ezt tapasztalom:) Viszont jókat szoktam röhögni sokszor...(a cikkeken meg pláne)
    További szép estét!
  • hdo #5
    SG-n mindenki szakember, és automatikusan jobban ért mindenhez amihez hozzászól, azoknál is akikről szó van, és azoknál a hozzászólóknál is akik ugyanazon a területen szereztek tudást mint ami a cikk szakterülete ... legalábbis én ezt szűrtem le eddig.
  • netperformer #4
    Már nem lehetsz... túlképzett vagy. De ha elmész USA-ba egy felejtősuliba, akkor még talán van esélyed xD
  • Rotyoka #3
    szakember akarok lenni
  • viasz #2
    "A közösségi oldalak, mint a Facebook és a Twitter segítenek felgyorsítani a természeti-, és egyéb katasztrófákra, illetve a vészhelyzetekre adott válaszreakciók terjedését - állapították meg az amerikai szakemberek."

    Komolyan?? Ehhez csak gratulálni tudok!!! Gondolom magasan kvalifikált tudósok állapították meg jó sok pénzért...!
  • hurkaur #1
    "állapították meg az amerikai szakemberek." hűha, ez már valami!