Berta Sándor

A PayPal elleni akció résztvevői nyomában az FBI

Úgy tűnik, hogy eredményesek a Szövetségi Nyomozó Iroda és a PayPal együttműködésének köszönhetően végrehajtott razziák, amelyek célja a pénzügyi szolgáltató elleni tavaly végrehajtott támadás elkövetőinek a kézre kerítése.

Az FBI a közelmúltban tartóztatta le az Anonymous csoport számos tagját és támogatóját, s rajtaütött három New York-i lakáson. Azonban ez még csak a kezdet, a nyomozók listáján ugyanis több ezer (!) gyanúsított neve szerepel. A hivatal rendkívül könnyen jutott e személyek nyomára, hiszen a többségük meg sem próbálta elrejteni az interneten a nyomait.

A PayPal tavaly decemberben blokkolta a Wikileaks adományszámláját, azonban a cég néhány nappal később feloldotta a blokádot a felhasználói tiltakozások miatt. A Wikileaks-hívek ennek ellenére jelezték, hogy számítógépes támadásra készülnek. Az ingyen elérhető Low Orbit Ion Cannon nevű programot rövid időn belül 40 ezren töltötték le. Az akcióban több ezren vehették részt, köztük sok tinédzser is. Egyikük később úgy nyilatkozott, hogy a PayPal megbénítása mestermunka volt.

A PayPal munkatársainak sikerült rögzíteniük a DDoS-támadásban résztvevők IP-címeit és ezeket az adatokat átadták az FBI-nak. A hivatal januárban 40 házkutatási parancsot adott ki, majd július elején őrizetbe vettek 14 résztvevőt. További 35 személynél tartottak házkutatásokat. A Wired felhívta a figyelmet az FBI dokumentumára, amelyből kiderült, mennyire szorosan dolgoztak együtt a szövetségi ügynökök és a PayPal dolgozói. Előbbiek kiértékelték az Anonymous csoport Payback hadművelettel kapcsolatos közleményeit és tweetjeit, a pénzügyi cég szakértői pedig a forgalmi naplófájlokat elemezték ki.

Az szinte azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy az elkövetők többsége nem profi hacker, hanem önkéntes segítő, akik úgy gondolták, azzal, hogy részt vesznek a tiltakozó akcióban még nem követnek el bűncselekményt. Éppen ezért meg sem próbálták eltüntetni az internetes nyomaikat. A The New York Times megszólaltatta a 26 éves Drew Phillips programozót, aki közölte: "Nem volt semmi rejtegetni valóm. Nem volt olyan érzésem, hogy el kellene rejtenem az IP-címemet."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Justil #5
    "PayPal letiltotta a Kuruc.info"

    de jol tette!
  • Tetsuo #4
    De van koze. ;)
    A PayPal letiltotta a Kuruc.info-t, igy most helyette a Flattr.com-on keresztul varjak az adomanyokat.
    Hasonlo atutalasi rendszer mukodik naluk, csak anonim.
  • Justil #3
    Az nem zavar, hogy a kettőnek köze nincs egymáshoz?
  • Tetsuo #2
    Flattr.com jobb mint a PayPal es teljesen anonim.
  • morden #1
    Tehát, értlemeze a nagy bejelentést, 40 ezer emberből lekaptak kb loosert akik még egy alap ip configot se csináltak meg, a paypal "szakemberei" átküldték az ipc címeket az FBI "szakértőinek" akik lekérték a szolgáltatóktól az adatokat és kimentem a számlatulajdonos házához befenyíteni a 14 éves gyereket, meg közveszélyes programozót. Természetesen az FBI mint a nép szolgálatában álló szervezet nem is mérlegelte, hogy a paypal mint üzleti szolgáltató, miért tagadta meg a wikileaksnek küldött zseton elszámolását, holott törvényes ítélet nincs a wiki ügyében.