Berta Sándor

Feloldotta a Wikileaks-adományok blokádját a PayPal

A felhasználók nemzetközi tiltakozása miatt az online fizetési rendszert működtető cég néhány nap után kénytelen volt felülvizsgálni korábbi döntését és folytatni a leleplező portál számára érkező összegek átutalását.

"Megértjük, hogy a PayPal döntése egy nagyobb történet részévé vált, amelyben már a Wikileaks tevékenységén túl politikai és jogi vitákról, valamint a véleményszabadságról is szó van. Lépésünk hátterében azonban kizárólag az állt, hogy az oldal adományaihoz való hozzáféréseket az üzleti feltételeink megsértése miatt blokkoltuk. Az amerikai külügyminisztérium egy levelében azt írta, hogy a Wikileaks birtokában lehetnek olyan dokumentumok, amelyeket az amerikai törvényeket megsértve szereztek meg" - írta blogbejegyzésében John Muller, a szolgáltató vezető jogásza.

A PayPal a pénzügyi szolgáltatók közül elsőként vonta vissza korábbi döntését. A Visa és a Mastercard ugyanakkor továbbra is fenntartja a Wikileaks elleni blokádját. Ezért "cserébe" az Anonymous és a 4chan csoport tagjai folytatták a két cég honlapjai elleni Distributed Denial of Service (DDoS) támadások végrehajtását.

Bár a PayPal megszüntette a letiltást, közel sem biztos, hogy ennyivel megússza az ügyet, hiszen mindenfajta jogi érv vagy bírósági végzés nélkül, önhatalmúlag állította le az adományok átutalását, és ilyet egy banküzemszerűen működő társaság nem tehet meg. A Wau Holland Stiftung már jelezte is, hogy jogi lépéseket tesz a cég ellen, amiért az befagyasztotta 10 000 euró kifizetését. Emellett előfordulhat, hogy a Wikileaks is bepereli a vállalatot, s akkor még az elszenvedett bizalomvesztést meg sem említettük.

Az csak tetézi a szolgáltató súlyos helyzetét, hogy konkurensei közül a Flattr azonnal jelezte, hogy továbbra is kitart a Wikileaks mellett. Linus Olsson, a Flattr vezérigazgatója a Sydsvenskan svéd újságnak úgy nyilatkozott: amíg nincs jogerős bírósági ítélet arra vonatkozóan, hogy a Wikileaks illegális tevékenységet folytat, addig a Flattr-használók adományait továbbra is átutalják a honlap számlájára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rotyoka #31
    jó de ahhoz megint sok pénz kell baszki :D
  • sanyicks #30
    tökmindegy, 1 vagy 8 párt mind ugyanaz, mert ami más azt az aktuális hatalom nem engedi érvényesülni!
    jobbiknál is megfigyelhető ez, csak már annyira elbasztak mindent a nagyobb pártok, hogy azt sem tudják már visszatartani rendesen.

    "De most komolyan, te hol élnél szívesebben? Ulánbátorban vagy Las Vegasban?"

    Nemtudom ki kell próbálni... ellenben te próba nélkül tudom melyiket választanád. Csakhogy lehet hogy egyik helyen szerényebb körülmények közt élnek nyugodtan egészségesen, másikon jobb körülmények között de állandó stresszben.

    Nálam is egyébként svájc lenne nyerő, egy szép hegyoldalban egy fenyőerdő mellett, mondjuk úgy 2 km-re, a legközelebbi falutól remete (vagyis csak az jön közel akit én hívok) módban :)
  • Julius Caesar #29
    "Ja a másik emberekre szavaznak, akik ugyan ezt művelik más színekben más pártnév alatt :))"

    A demokráciának nem alapelve, hogy csak két pátra lehet szavazni. Ugye a választójoggal rendelkezők is választhatók.

    De most komolyan, te hol élnél szívesebben? Ulánbátorban vagy Las Vegasban?

    Ilyen könnyű lemérni, hogy egy ország mennyire élhető: hányadik listán szerepel, hogy hova költöznél.

    Így nálam Svájc és Dánia nyerne :)
  • hangulati #28
    inkabb nem kuldom el, amit az elmult negyedoraban begepeltem... sem okos dolog nem volt benne, sem pedig uj. pedig nem is szamoltam.
  • hangulati #27
    Amúgy a beszéd a gondolatok közvetítése...
    a baj az, hogy manapsag nem lehet csak ugy kozvetiteni a gondolatokat. apam mondta, meg olvastam is valahol, hogy mielott mondok valamit eloszor szamoljak haromig. sokszor negyig-fel otig is szamolok. altalaban azonban ez nem valtoztat a velemenyemen. ugyhogy harom elott, vagy utan, ez egy hatalmas kamu, ugy, ahogy van. ez persze nem feltetlenul baj. baj akkor lesz, ha valaki rajon. ugyhogy psszt.
  • Garrett27 #26
    Ez a demokrácia, amiről annyit írsz, a vesztébe rohan. Nem, nem kell ide kínai meg szép új világosdi stb. De ez nem normális ami van! És nem megoldás az, ha négy év múlva majd lecserélsz valakit ugyanarra, akiről lecserélted négy éve.
    Vili?

    Ezen kívül a democsokrácia nem megoldás arra a világra amiben élünk. Nézz körül. A demokrácia lassan több helyen mond csődöt mint hasznot. Forradalom pedig nem lesz, mert az emberek maguktól nem mennek ki forradalmozni. Az emberek többsége inkább örül, ha munkába jár és este megnézi a tévében mi történt és ki harcolt helyette a "demokráciáért" aznap.
  • Garrett27 #25
    " mert a "demokráciában" ugye mindenki egyenlő, csak van aki egyenlőbb "

    Tévedés, ugyanis én kiskoromban a szocializmusban hallottam ezt, hogy mindenki egyenlő. Ma azt hallom, hogy a demokráciában mindenki szabad. (csak van, aki szabadabb)
  • sanyicks #24
    "Nem tévedtem. Normális helyen ilyesmiért nem csuknak le senkit..."

    sőt kevésbé normális helyen sem, mint mondjuk mo ahol milliók mondták már xy-nak hogy gyurcsányt/orbánt meg kéne ölni, bár tény hogy "takarodjozásért" meg már lecsuknak :D de mégsem 2 évre.
  • sanyicks #23
    Nem tévedtem. Normális helyen ilyesmiért nem csuknek le senkit...

    "például hogy ilyen-olyan okokból az embereket bizonyítékok HÍJÁN is megfigyeljék."

    Igen amivel pont az alap emberi jogokat tapossák (a saját szentnek tartott alkotmányukat) :) és hogy megy a hiszti mikor a viktor megkerüli az alkotmánybíróságot.

    "Hoppá, az embereknek ez nem tetszik, mer túgy gondolják ez szükségtelen, nem etikus satöbbi-satöbbi. Mit tesznek? Következő választáskor nem ezekere az emberekre szavaznak"

    Ja a másik emberekre szavaznak, akik ugyan ezt művelik más színekben más pártnév alatt :)) mert más választás nincs, aki mást akar, azt valahogy elhallgattatják. Kínában szépen nyíltan lecsukják, nyugaton besározzák kiteregetik mindenét, felfújatják a médiával, esetleg előveszik a szélsőséges/náczy/fásisztá/tenorista/komcsi kártyát.
    Szóval majdnem ugyan az megy ott kínában is mint nyugaton, csak kínában nyíltan csinálják, nyugaton kicsit finomabb módszereket alkalmaznak.

    Látom jól megy a kimagyarázás, ferdítés.

    "Miből vonjátok le, hogy a demokráciában mindenki egyenlő? Ez csak azért lett megszokott felállás, mert a demokrácia általában liberális (konzervatív) eszmerendszerű országokban elterjedt, és ugye a liberalizmus/konzervativizmus alapja, hogy mindenki egyenlő."

    Hát nem erre veri magát minden hülye rettegő, meg demokrácia fetisiszta itt is meg mindenhol az egész világon? Ezért hiszik olyan kva tökéletesnek ezt a rendszert, és annak minden részét is. Te is szent és sérthetetlennek tartod a törvényeit. Fura ez a hirtelen vélemény váltogatásod a "demokrácia" vívmányaival kapcsolatban.
  • Julius Caesar #22
    Hát igen, Marx is megmondta: az ősközösségben volt a legnagyobb egyenlőség.

    Viszont akkor ne sírj hogy nincs egyenlőség, meg hazudnak, tessék kiköltözni a jurtákba mongólia sztyeppéire, meg menni a humbalumba törzshöz. Senki nem akadályoz meg, megtapasztalhatod milyen jó egyenlőségben élni.

    Gondolom többet SG-re se írsz, mert arra fele az elektromosság a sápadt arcú varázslók boszorkánysága :)