SG.hu

Ugrásszerűen fejlődik az áruházi informatika

Az informatika jelenlegi legmozgalmasabb ága a kereskedelem, amelyben óriási fejlődést értek el nemcsak az eladótéri, de a bolti háttérrendszerek is. A hazai üzletek helyzetének javítására gyűltek össze a magyar tulajdonú élelmiszerláncok vezetői Gárdonyban, ahol a szervezeti és technikai lehetőségeket, valamint az ezzel járó pénzügyi előnyöket vizsgálták meg.

Folyamatosan igény van az üzletserkentő megoldásokra: az eladótereken belüli fejlesztések, például az érintőképernyős kasszák, digitális polccímkék mellett a háttérirodai rendszerek is rohamosan követik az új trendeket. Ugyanakkor a hazai cégek 80 százaléka számos munkafolyamatot, úgymint a beszállítói rendelést, számlázást is még mindig papír alapon végzi, a magyarországi cégek mindössze 20 százaléka rendelkezik elektronikus dokumentumkezelő megoldással. Nyugat-Európában ez az arány háromszor ekkora - mutatott rá az egybegyűlteknek Végh Ferenc, a ProgAdat Kft. ügyvezetője. A nagymennyiségű pazarlás azonban csökkenthető a kereskedelemben is alkalmazható elektronikus adatátviteli és dokumentumkezelő rendszerekkel.

A kereskedelmi háttérrendszerek közül az új AIR XBO technológia már a mobileszközökön keresztül is kommunikál majd, így a vezetők PDA-kon, tábla PC-ken, iPad-en, iPhone-on keresztül is képesek lesznek az üzleti adatok elérésére. A magyar fejlesztés olyannyira világújdonságnak számít, hogy a Microsoft is figyelemmel kíséri.

A kasszarendszerek közül a Laura a legújabb fejlesztés, mely egy hónapon belül kapja meg az adóhatósági engedélyeket. Ez már minden operációs rendszerrel együttműködik, jól fut a korszerűbb érintőképernyős és a régebbi, billentyűzetes kasszákon is, és ez is támogatja a mobil beviteli felületeket. Eleve részei a rendszernek a legelterjedtebb adóügyi nyomtatók és a legkedveltebb szkennerek, de a mobilfizetés, feltöltés, lojalty és különböző engedménytípusok kezelését is tudja. A szakma megjelent képviselői az amerikai NCR cég által bemutatott, a világ legnagyobb teljesítményű RealPos 80XRT pénztárgépe iránt érdeklődtek leginkább, de ugyanekkora volt a kíváncsiság a világ legkisebb méretű, RealPos 40x60 kasszára is. Ezek hamarosan megjelenhetnek a magyar üzletekben is.

A dokumentummenedzsment szoftver bevezetésével számos olyan folyamat is kiváltható, amiről eddig azt gondoltuk, nem lehetséges - hívta fel a vezetők figyelmét Henrich Simonics, a Dokumenta SK tulajdonosa. A Green Store számladigitalizáló szoftver például a beérkező papíralapú számlák adatrögzítését teljesen automatizálja. Az e-posta megoldás pedig bármely két rendszer között - különösebb fejlesztés nélkül - lehetővé teszi a rendelések, szállítólevelek és számlák elektronikus cseréjét. Ez nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös, hanem a cégek számára kifizetődő is - hangsúlyozta.


A hazai cégek 80 százalékára még mindig az időigényes adatfeldolgozás, a nehézkes belső kommunikáció, a dokumentumokhoz való jogtalan hozzáférés lehetősége és az emberi tévedések sokasága jellemző - szembesültek a szakértők a dokumentummenedzsment rendszer hiányának következményeivel. De felmérések bizonyították azt is, hogy akár 10 százalékkal nőhet a forgalom csak attól, hogy a vevő mindig mindent megtalál a boltban. Egy uniós felmérés szerint Nyugat-Európa FMCG-szektorában 7,1 százalék a készlethiány, míg Magyarországon ez néhol eléri a 30 százalékot is.

Ez egyrészről annak a következménye, hogy a hosszadalmas papíralapú megrendelések, számlázások alkalmazásával időben kitolódik a szállítási idő, tehát később kerül a boltok polcaira az áru - fogalmazott Lovász Attila, a ProgAdat kereskedelmi és logisztikai megoldások üzletágvezetője. Ennek elkerülése érdekében a megjelent nyolcvan vezető a rendelkezésre álló informatikai megoldások mind szélesebb alkalmazásáról határozott. A beruházásokra való buzdítást az Új Széchenyi terv informatikai célú pályázatainak ismertetése is fokozta, ahol a szóvivő elmondta, a támogatás mértéke projektenként elérheti a 200 millió forintot is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #2
    Nem tudom hirtelen a praktikerben melyik megy, de ezen a téren a Pricer cég termékei az abszolút etalonok.
  • kanduhr #1
    Digitális etikett címkével már találkoztam az óbudai Praktikerben. Nem rossz ötlet, azonban rossz fényviszonyoknál, vagy gyenge képernyővel alig lehet látni az árakat.