Berta Sándor

1000 új munkahelyet teremt a Google Európában

Eric Schmidt, a Google távozó vezérigazgatója a müncheni DLD konferencián jelentette be, hogy az amerikai konszern európai munkahely-teremtési programot indított.

Annak ellenére, hogy a vezető a jövőben várhatóan háttérbe fog szorulni, hiszen már nem a társaság vezérigazgatója, hanem elnöke lesz, továbbra is igen aktívan kiveszi a részét a munkából. Legutóbb a Digital, Life, Design nevű müncheni konferencia sztárvendégeként szólalt fel. Eric Schmidt beszédében bejelentette, hogy 1000 új munkahelyet akarnak létrehozni a kontinensen. Ezek egy jelentős részét Németországban teremtenék meg és a lépéssel az a céljuk, hogy elősegítsék, erősítsék európai gazdasági növekedési folyamatokat. A cégvezető ezután a technológiai kérdésekre tért ki.

"Elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor már a technológia szolgál minket. Amikor még elkezdtem a munkámat, akkor én szolgáltam a számítógépet. A PC-k lehetővé fogják tenni, hogy azt tegyük, amit igazán szeretnénk és jobbá tehessük a világot. A jövőben a mobiltelefonok fogják a legfontosabb funkcióinkat ellenőrizni és az olyan internetes platformok, mint az Ushahidi hozzájárulhatnak az életünk javításához" - mondta a szakember.


A Google leköszönő vezérigazgatója kiemelte: a mai kor eszköze az okostelefon. A mobilinternet nyolcszor gyorsabban növekszik, mint a vezetékes társa. Éppen ezért azt javasolja a fejlesztőknek, hogy az "első a mobil" (mobile first) elvet érvényesítsék és az új szolgáltatásokat először a mobiltelefonokra alkossák meg. Schmidt hozzátette, hogy a közösségi webhasználat ellenére az online keresések is fontosak maradnak. Példaként az Androidos készülékekkel kapcsolatos tapasztalatokat említette: egyetlen év alatt a tízszeresére nőtt a mobil keresések száma.

Az Android egyébként igazi sikertörténet a vállalat számára, hiszen naponta átlagosan 300 000 új Androidos mobilt aktiválnak az emberek. A cégvezető kiemelte: mind a Long Term Evolution (LTE), mind a Cloud Computing kiemelten fontos technológia a jövő szempontjából.

"Egy olyan generációt látok felnőni, amelynek tagjai a web nélkül nem tudnának élni. A gyerekek vagy alszanak, vagy online vannak. A következő évek egyik fontos trendje éppen emiatt a tartalmak személyessé tétele lehet. Úgy vélem, hogy a számítási felhővel összekötött mobiltelefonok átvehetik az emlékező funkciókat, a számítógépek pedig mindent megjegyeznek majd, beleértve a felhasználók hangulatát is. Az okostelefonok hamarosan képesek lesznek előrejelezni, hogy az emberek hova akarnak menni és kivel szeretnének találkozni. Alapvetően a Google meg akarja takarítani a felhasználók idejét, hogy a legfontosabb dolgokkal foglalkozhassanak" - szögezte le a Google leendő elnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)