SG.hu·

A televíziók negyede csatlakozik jövőre az internetre

Elemzői vélemények szerint jövőre a forgalomba kerülő új televízió készülékek egynegyede támogatja majd a fokozatosan univerzálissá váló internetelérést, ez pedig új szolgáltatások megjelenéséhez vezethet.

A Strategy Analytics nemrég nyilvánosságra hozott előrejelzésében több érdekes témát is érintenek, így például előkelő helyre került a Facebook potenciális szerepe és jelentősége a televíziózásban, az internetre csatlakozó készülékek számának megugrása, valamint ennek valószínű következményei. Nézzük, mire is számítanak a tengerentúlon a globális trendeket illetően.

Elsőként megemlítik, hogy az internetelérést támogató új televíziók aránya világszerte 25 százalékot érhet el, vagyis a piac egynegyedét foglalhatják majd el ezek a készülékek 2011 folyamán. Az első áttörés idén érkezett el (a megfelelő méretű és minőségű kijelzők gyorsabb ütemű terjedésével), ám a műfaj igazán jövőre bontakozhat ki, hiszen ennek előfeltétele a kellő számú termék jelenléte a piacon és a vásárlók otthonaiban. A gyors terjedés új szolgáltatások, sőt külső alkalmazások elszaporodásához vezethet, ez pedig olykor meglepő fejleményeket idézhet majd elő. Az olyan nagyok ugyanis, mint a Google, az Apple, valamint a Microsoft, nem lesznek egyedül a szegmensben.

Fontos szereplőként csatlakozhat a sorhoz a közösségi portálként üzemelő Facebook, amely valószínűleg maga is megragadja majd a lehetőséget, hogy egyfajta online átjáróvá váljon, és kényelmes elérési módot biztosítson a nézőknek a különböző televíziós tartalmakhoz. A külső alkalmazások az okostelefonok után itt is nagy népszerűségre tehetnek szert, megjelenhetnek az úgynevezett AppStore-ok, bár az még kérdés, hogy a három elsődleges terület (játékok, időjárás, valamint szerencsejáték) mellett milyen egyéb szórakozási módot kínálhatnak majd sikerrel a potenciális fogyasztóknak.

A területen még sok kérdésre nincs válasz, ám az biztos, hogy 2011 végére tisztábban látunk majd az internetes elérést támogató tévék piacán.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sanyicks2010. 12. 29.. 13:40||#15
Azért, hogy a cukorhegy gyerek ne csak azt tudja hogy mit nézel a neten, és mikor, hanem azt is mit nézel a tvben.
© Gerygrey2010. 12. 27.. 12:32||#14
Nekem nem kell külön media PC, az asztali gépre van rákötve a TV egy hosszú HDMI kábellel, vezetéknélküli egér+bill, plusz Androidra van a multiremote app, beállítottam custom remote-okat a fontosabb, tévén is gyakran használt asztali alkalmazásokhoz (VLC, winamp, ACD photo manager, firefox) így hálózati szarakodás nélkül is könnyen elérek a tévén is bármit, amit a monitoron.
© HENCIG2010. 12. 27.. 08:17||#13
Ez igaz!
© HENCIG2010. 12. 27.. 08:15||#12
Nekem már most sincs a tv alatt semmi!
Csak egy pc....
Vezeték nélküli klavi és egér az ágy mellett...
© HENCIG2010. 12. 27.. 08:12||#11
A cikk legütõsebb része...
"A területen még sok kérdésre nincs válasz"
Ülj le petike..
© B0nFire2010. 12. 27.. 04:00||#10
Azt árulja el valaki nekem, hogy mi a rákért kell a tévébe fészbúk? A neten se nagyon lenne keresnivalója, a tévében meg végképp...
© Ferrer2010. 12. 26.. 19:38||#9
Kemény vagy panelproli 😊)
© Pharaoh2010. 12. 26.. 18:39||#8
Fw frissítés, extra tartalmak ,amik nem a lemezen vannak, hanem neten keresztül érhetõek el.
© sanyicks2010. 12. 26.. 17:58||#7
hálózattal ugyan minek br? egyáltalán annak minek hálózat? br amúgy is jelenleg még mindig a kukába való mint a nappaliba...
© halgatyó2010. 12. 25.. 23:30||#6
Ezért NEM nézek tévét.
Mondjuk a szobaantennával nálunk csak az M1 jön be, az meg gagyi.
Hiába tûnt el a Bethlen meg a többi ballibernyál alákérdezõ figura, a mûsor szellemiségébõl még mindig kivillan a moslék, mint az örömlány bugyija alól a ... lényeg