Berta Sándor

Ezúttal spanyol honlapokat támadott az Anonymous csoport

Folytatták szeptember közepén megkezdett tiltakozó akciójukat az Anonymous csoport és a 4chan online fórum tagjai. Ezúttal a Sociedad General de Autores y Editores (SGAE) szerzői jogvédő szervezet és a spanyol kulturális minisztérium honlapjai ellen intéztek DDoS-támadást.

Az Anonyomous és a 4chan tagjai ezúttal is az illegális letöltések üldözése kapcsán fejezték ki nemtetszésüket. A módszer mindkét esetben ugyanaz volt: egyszerre több százan próbáltak hozzáférni a két oldalhoz és ezt a terhelést a szerverek nem bírták elviselni, a portálok összeomlottak. A legtöbb spanyol napilap kiberháború névvel illette az akciót, az El País szerkesztői pedig egyenesen a brutális jelzőt használták.

Az Anonymous egy francia szerveződés, amely hetek óta támadja a szerzői jogvédő egyesületek és szövetségek honlapjait. "Most vissza fogunk vágni a kalózellenes lobbinak" - jelentette ki a csoport szóvivője a PandaLabs blogjának adott interjújában. Az Anonymous álláspontja szerint a fájlcserélő hálózatok, például a The Pirate Bay és a szerzői által védett művek letöltése elleni harc korlátozza az emberek személyes szabadságát. A kalózkodás pedig csak a következő lépés az információkhoz való általános hozzáféréshez vezető kulturális forradalomban.

A mostani akció hátterében az áll, hogy José Luis Rodriguez Zapatero kormánya a SGAE és a kulturális szaktárca nyomására keresztülvitt egy olyan törvényt, amely illegális tartalomszolgáltatóknak minősíti nem csak a fájlcserélő oldalakat, hanem az ezekre mutató linkeket megjelentető portálokat és blogokat is.

Spanyolország jelenleg a fájlcserélők és az illegális másolatok készítőinek paradicsoma. Nem csak a fájlcserélés népszerű, hanem itt vásárolhatók meg a legkönnyebben az utcai árusoktól a különböző másolt DVD-k, zenei albumok és játékok. Emiatt folyamatosan csökken az iparág által kínált munkahelyek száma. A Zeneipari Technikusok Egyesülésének adatai szerint a körülmények miatt 200 stúdió zárt be és a hangtechnikusok 40 százaléka veszítette el a munkáját. Sőt, még néhány CD-gyártó üzemet is be kellett zárni.

A Panda Security becslései alapján a támadásban összesen 700 ember, köztük 200 spanyol internetező vett részt, akik a Low Orbit Ion Cannon (LOIC) nevű DDoS-szoftvert használták. Luis Corrons, a PandaLabs technikai igazgatója elmondta, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak az SGAE munkatársaival, hogy megpróbáljanak nekik tanácsokat adni az akciók kivédésére. A számítástechnikai biztonsági céget ugyanakkor nem lepte meg az Anonymous reakciója és folyamatosan nyomon követi blogjában a fejleményeket és tudósít a célpontok helyzetéről és a kiesett internetforgalomról.

Az Anonymous tagjainak legutóbbi, Operation Payback is a bitch fedőnevű támadássorozata az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA), az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA), valamint az indiai Aiplex Software cég számítógépei ellen irányult. Az indokot az szolgáltatta, hogy Girish Kumar, az Aiplex alapítója elismerte: cége az illegális letöltések elleni harc keretében DDoS-akciókat hajt végre a torrentoldalak, például a The Pirate Bay ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vasziszdasz #6
    Hajrá 4chan! Szopjanak csak a kampósorrú uzsorások!
  • nlght #5
    "Sőt, még néhány CD-gyártó üzemet is be kellett zárni."

    Na ezen besírtam :) Húha, a floppy gyártó üzemek munkásait már szarba se veszik, pedig mennyi floppy gyártó üzemet zártak be a piratebay miatt, lol a sok istenbarma :DDD
  • sanyicks #4
    nem hajrá, meg kéne várni a kitűzött időt. De nem értem miért csak napot írnak, óra perc pontosan kéne nyomni, mert így szerintem a nap közben eloszlik a terhelés, és ilyen elosztottan bannolja őket a célszerver.
  • 3LVW #3
    ITT vannak a bedönteni kívánt szerverek IP címei, letöltöd a LOIC-ot és hajrá. hajrá!
  • FoodLFG #2
    Szegények. Én most tényleg sajnálom őket.
  • shandix #1
    Hol kell jelentkezni?