Gyurkity Péter

Elrajtolt a Nokia N8

A Nokia egy hét késéssel megkezdte az N8 okostelefon forgalmazását, először természetesen az előzetes megrendeléseknek eleget téve. Eközben a HTC és a HP háza tájáról is újabb hírek érkeztek.

A még áprilisban bemutatott Nokia N8 fontos szerepkört tölt majd be, hiszen a cég elsősorban azt reméli a készüléktől, hogy saját okostelefonjaik egy új családját alapozhatják meg, amely sikerrel veszi majd fel a versenyt az Apple iPhone, valamint a Google Android telefonokkal. Az utolsó finomítások a jelek szerint befejeződtek, a néhány hetes késésből így végül egy hét maradt - indulhat az újabb roham.

A gyártó az alábbi specifikációval dobja piacra megoldását: 3,5 hüvelykes OLED-érintőképernyő 640 x 360 pixel maximális felbontással, 256 MB RAM, 512 MB ROM, 16 GB belső tárolókapacitás, microSD bemenet, HDMI támogatás, 12 megapixeles beépített kamera Carl Zeiss optikával és 20x-os digitális zoommal, amellyel akár 720p felbontásban is rögzíthetünk videókat, GPS, FM rádió, gyorsulásmérő, 802.11 b/g/n Wi-Fi, USB, valamint Bluetooth 2.1 támogatás, illetve 3,5 mm-es jack dugó és 1200 mAh-ás akkumulátor. A Symbian ^3 operációs rendszer a fejlesztők elmondása szerint jobb élményt nyújt a felhasználóknak, emellett pedig gyorsulást ígér szinte minden téren.


Ami a HTC készülőben lévő újításait illeti, ezúttal a Mondrian okostelefonról futottak be képek, amely a Windows Phone 7 platformra támaszkodik. A fekete színben megjelenő készülék 4,3 hüvelykes érintőképernyőt kapott (ennek maximális felbontása 480 x 800 pixel), a processzor feladatait pedig egy 1,3 GHz-es Snapdragon chip látja el. Az elkövetkező hetekben további információk várhatók, annál is inkább, mert a Microsoft által korábban jelzett hivatalos rendezvényre október 11-én kerül majd sor.

A HP vezetése ezalatt jelezte, hogy a jövőben nem kívánnak egyetlen készüléket sem piacra dobni az Android operációs rendszer alatt, vagyis minden erejükkel a webOS platformra koncentrálnak majd. Ez elsősorban azért érdekes, mert a Palm felvásárlása óta még ilyen megoldással sem debütáltak, ám arra számíthatunk, hogy ez nem sokáig marad így.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Madve #48
    Tudok róluk, láttam én is ket. Azokon nekem úgy tnik, hogy semmi gond nincs vele, az utóbbi 4 hónapban javítottak mindent. Az újabb videókon nem látok még lassulást sem.
  • GregSB #47
    Ezt a preview videók alapján mondom, teli van velük a Youtube.
  • hamotar #46
    Én nagy nokiás vagyok, de sajnos az Iphone verhetetlen érintő képernyőben.
    Ezért én maradok is a jó öreg kis nyomkodós Nokiáknál. Azok is tudnak mindent és hál istennek nem akkorák, hogy ne férnének el a zsebemben.
  • Madve #45
    Mondja ezt mindegyikük úgy, hogy még ki sem próbálta az új verziót. Ennyi erővel win7-et se használjon senki a gépén, az is az elsz*rt vista feljavított változata... Majd 1-2 hónap múlva lesznek tényleges vélemények az új symbianról, addig meg csak a nevén akad fent mindenki...
  • GregSB #44
    Az a baj a Symbian^3-al, hogy még mindig egy ósdi, gombokra optimalizált OS feltupírozott változata. Gyökeresen újra kéne tervezniük az egészet, mint ahogy a Microsoft tette a WP7-el.

    Azt hittem a Maemoval ezt fogják elkezdeni, de aztán azt is elkaszálták. Nagy fejetlenség van most a Nokia-nál, nem hiába távozott a CEO és az okostelefon részleg fejese 2 héten belül.
  • MerlinW #43
    csini
  • coolbboy83 #42
    Igen...én is ezt mondom...
    Nagyon jó haerdver, és fotózni is jól fog a Zeiss optika :-) tetszene, de android kéne !!! Lehet ha rá lehet buherálni, akkor meg nem lesz majd jó - megbízható. De a Nokia csak rájön, hogy nem kéne ezt a symbiant erőltetni már....
  • GregSB #41
    Youtubeon egy N8 review videónál a legtöbb like-ot kapott komment:

    "Jó vas, bárcsak Android 2.2 lenne rajta".

    Ez asszem mindent elmond a telefonról.
  • DjDano #40
    Istenem te tipikusan az az ember vagy aki oldalakban ír baromságokat...
  • Madve #39
    Látom unatkoztál...