Berta Sándor

Vastag ujjakkal problémás az érintőképernyők kezelése

Ma már sok esetben elképzelhetetlen lenne egy mobil készülék érintőképernyő nélkül. Azonban bármennyire praktikusak is ezek a kijelzők, közel sem mindenki számára jelentenek optimális megoldást.

A Hasso Plattner Intézet munkatársai érdekes vizsgálatokat végeztek. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy a mindennapok során mennyire használhatók praktikusan az érintőképernyőkkel szerelt mobil eszközök. Kiderült, hogy az átlagosnál vastagabb ujjakkal rendelkező személyek számára szinte kínszenvedést jelent e kijelzők rendszeres használata. Éppen ezért a gyártók már fejlesztik a következő generációs touchscreeneket.

Patrichk Baudisch professzor, a Hasso Plattner Intézet kutatója és kollégái már a jövő érintőképernyőin dolgoznak. "A billentyűzet és a képernyő összeolvadása miatt a mobil készülékek nem kisebbek, hanem inkább nagyobbak lettek. Jó példa erre az iPad, amely sokan szemében csak egy nagyra nőtt iPhone. Az apró mobil eszközökben ennek ellenére - globális tekintetben is - nagy jövőbeli potenciált látok. Közel egymilliárd PC található a Földön, ugyanakkor mobiltelefonból már 4,5 milliárd van. Éppen ezért lenne jó, ha annyira kibővítenénk a mobilok képességeit, hogy alkalmasak legyenek minden fontosabb PC-s feladat elvégzésére. A kis méretű készülékeknek egyetlen komoly hátrányuk van, ez pedig a kicsi képernyő. A kutatásaink során megpróbáljuk megkerülni ezt a jellemzőt" - közölte az ember-számítógép interakciók (HCI) potsdami szakértője.

Az egyik legnagyobb probléma az úgynevezett Fat-Finger jelenség. A felhasználó ujja eltakarja a kijelzőn megjelenő egyes objektumokat, így nem képes precíz információbevitelre. A nanotouch nevű program célja, hogy átlátszóvá tegyék az érintőképernyők másik oldalát is, ezáltal ugyanis egy eddig kihasználatlan lehetőséghez juthatnának az emberek. Az eredmény a precízebb információbevitel. Az első kísérletek mindenesetre biztatóak, a felkért személyek 98 százaléka képes volt pontosan megnyomni a kijelölt 2,8 mm-es tesztfelületet.

A másik lehetőség, hogy a Ridgepad projekt keretében megpróbálják megtanítani az érintőképernyőknek használóik ujjmozgásait és szokásait. Így létrehozható minden személy személyes érintőképernyős profilja és eltárolhatók a különböző információk, például, hogy ki a felület mely részét használja a leggyakrabban. Baudisch elmondta, hogy a prototípus rendszer kétszer pontosabb a korábbi modelleknél.

A legérdekesebb program az Imaginary Interfaces, amelynél egy érintőképernyős interakciót valósítanak meg látható kijelzők nélkül. A felhasználó egy kamerát visel a mellkasán, a bal kezében tartja a mobilját, a jobb kezével pedig gesztikulál. A mellkasán elhelyezett kamera érzékeli a kezeit és azokat infra fénnyel világítja meg. Egy másik kamera méri a fény által megtett út idejét és az adatokat eljuttatja egy készüléknek. A cél az, hogy az emberek fantáziája segítségével valósuljon meg az interakció. A mobiltelefonok képességei az emberi agy segítségével bővülnek ki. A felbontás másodlagos, az egyes felületpontok 4 cm-es pontossággal találhatók el.

Bár nem lehet tudni, hogy mely funkciók kerülnek bele majd az új mobiltelefonokba, de a legfontosabb az, hogy az érintőképernyők még jobbak és könnyebben kezelhetők legyenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • redgreen #31
    Köszönöm, örülök, hogy több ponton egyetértünk. Írtam is, hogy Androiddal nincsen tapasztalatom, ezek szerint a böngésző ott jobban van megírva, de PDF olvasónál szerintem ott sem tördelheti át az oldalt, így azzal lehet probléma a görgetésnél. iOS-en is van egy trükk: ha sikerül függőlegesen húzni az ujjad a képernyőn "valameddig", letiltja a vízszintes mozgatást, amíg az ujjad rajta van. A hangerőgombokat is jobban kihasználja ezek szerint az Android, tetszik.

    Nem azt írtam, hogy mindenhol szeretnék nyomkodni, mert az fárasztó. És nagy élmény a kapacitív kijelzőket simogatni, tényleg. A BlackBerry Stormnál például az egész képernyő benyomható, ami egy nagyon jó megoldás, hiszen kikapcsolható azoknak, akik ezt nem igénylik. Ennél a telefonnál maradva van rajta külön hardveres felvevő-elutasító gomb is. Láthatóan telefonnak készült.

    És igen, nagyon jó lenne egy szótár ami felajánl szavakat, urambocsá' kijavítja az elgépeléseket, de akkor az legyen minimum olyan szintű, mint a T9 a normál gombos telefonokon. És akkor nem kell külön gomb minden betűre, elég lenne hármasával-négyesével egy-egy gomb, a szótár meg majd kitalálja, az ékezetes variációkat is felajánlva az ékezet nélkül beírt szavakra. Általános gyakoriság, utána pedig felhasználótól függő gyakoriság szerint átrendezve (a magyar, mivel a szavak végén ragozódik, ebből a szempontból nem egy szerencsés nyelv).

    iOS-en, mint már írtam nincs saját billentyűzet, csak ha valaki beleteszi a saját programjába, és akkor azon belül használható. Android eggyel flexibilisebb, és engedi saját beviteli módok telepítését, van T9 is. Ennek csak annyi hátulütője van, hogy szótár minden egyes saját billentyűzethez és használt nyelvhez szükséges.
  • Match #30
    Sztem a gépelési dolgokra egy qwerty billentyűzetes telefon tökéletesen megfelel neked, bár nem tudom azokon hogy működnek az ékezetes karakterek. A rezisztív kijelző nekem a kapacitív után (HTC legend) nagyon kényelmetlen. Elszoktam attól, hogy nyomjam a telefon kijelzőjét, ott meg muszáj (valamint frászt kapok amikor valaki elkéri az enyém, és elkezdi nyomni a kijelzőt mint a barom).

    A görgetéses problémád tényleg csak szőrszálhasogatás (ha nem annak szántad, akkor is). Ha megnyitsz egy oldalt, a szöveget az aktuális nagyításhoz tördeli, valóban scrollozásnál előfordul hogy kicsit elcsúszik az ember ujja, de először is ehhez nagyobb elmozdulás szükséges, másodszor pedig 1-2 mm-t visszacsúsztat az ember az ujjával, és már be is ugrik a helyére. Sztem 1 + 1 opcionális mozdulattal való görgetés jelentősen kényelmesebb mint nyomogatni a lefele gombot.

    Az optikai trackball szutyok helyett én is jobban örülnék egy joy-nak, vagy egy d-pad-nek. Felvevő elutasító gomnnak is örülnék. Lehet ezek nélkül élni, de tény hogy jól esne a választás, hogy most tapicskolok, vagy gombbal veszem fel.

    A hangerő szabályzók nem mindig hangerőt állítanak (legalábbis a legenden, illetve a voda 845-ön). Bizonyos esetekben (pl msn kliens) a betűméretet állítják kisebbre, vagy nagyobbra. Görgetni valóban nem lehet vele, de mint fent említettem, sztem kényelmesebb is így. Ha nagyon gombbal akarsz görgetni, arra ott van a trackball, d-pad, vagy egyéb ami más telefonokon van (az enyémre meg jutott ez a vacak optikai).

    Visszatérve kicsit az on screen billentyűzetre és az ékezetekre: Van valami user dictionary az androidba, bár sosem használtam, lehet ha abba beimportálsz egy magyar szótárt, akkor szépen felajánlja a "köszönöm" szót pl arra ha beírod hogy "ko". De ezt csak tippelem, tényleg nem próbáltam ki (mellesleg ha valakinek van konkrét infoja ezzel kapcsolatban, az megoszthatná).
  • redgreen #29
    Lábujjal nincsen gond, amíg elég nagyok a gombok. Remegő kézzel sincs gond, amíg az ember nem a képernyőn megjelenő 30 gomb közül kell válasszon. De még azokkal is el lehet boldogulni mondjuk egy e-mailnél, amikor mindegy, mennyi ideig tart begépelni a mondandót. IM-nél (ICQ, Skype, MSN és társai) azért más a helyzet. Főleg, mert gépelés közben nem látod, mit írt közben a másik fél, mivel a képernyő majdnem egészét elfoglalja a billentyűzet, meg amit már beírtál. És azt, hogy "thank you" persze kb 2 másodperc beírni, azt viszont, hogy "köszönöm" nem lehet 6 másodpercnél gyorsabban.
  • redgreen #28
    Köszönöm a választ, bár úgy tűnik, félreértettél. Én csupán arra szerettem volna rámutatni, hogy az érintőképernyő - bár jó dolog - önmagában nem elég mindenkinek minden célra. Illetve bizonyos célokra kifejezetten fontos az érintőképernyő mellett valamilyen másfajta beviteli módszer. Te nem használsz ékezeteket, rendben. Én szeretnék. Tudom, hogy ez hardveres gombokkal is szívás. Épp ezért szeretnék alternatív on-screen billentyűzeteket is, WinMo-n egész jókat találni, de iOS-en például nincs rá lehetőség, csak egy adott programon belül. Androidot nem ismerem, de a netes videók alapján jobban testreszabható. Nem a rezgésre gondoltam a visszajelzéssel, nem is a kattogásra, hanem arra, amit leírtam: csak akkor tudjak lenyomni bizonyos gombokat, ha tényleg megnyomom az ujjammal a kijelzőt (mint a rezisztív képernyőknél), illetve odapillantás nélkül is érezzem egy gomb szélét/közepét. A görgetésnél pedig az a problémám, ha mondjuk böngészőben kinagyítok egy oldalt úgy, hogy a kijelző egyik oldalától a másikig kitöltse a hasáb, amit olvasok, a fogd-és-húzd görgetésnél nagyon vigyázni kell, hogy ne húzzam oldalra, csak fel illetve le. És máris több energiát fektettem ebbe az egyszerű műveletbe, mint amennyit egy hardveres gomb megnyomásával tettem volna. Az optikai trackballal nincs tapasztalatom, érintőképernyő mellé feleslegesnek tűnik. Nem úgy a joystick...

    Szerintem egy telefonon az érintőképernyő mellé minimum kellene egy felvesz-elutasít gomb (más funkciókat is elláthat) egy D-pad (négyirányú gomb) és egy joystick, vagy annak megfelelő proporcionális kontroller. Ez utóbbi kettő lehet egybeépítve, de akkor mechanikailag úgy kell kivitelezni, hogy a fő irányokba könnyebben lehessen mozgatni, mint átlósan. Ebből mondjuk egy iPhone esetében (és a koppintásokban) pontosan a négyirányú vezérlő hiányzik, illetve a két általános gombot nem használhatják a programok, mert az egyik kilép belőlük, a másik leteszi aludni. Ráadásul nem is nagyon esnek kézre. A hangerőszabályzó gombok is mindig hangerőt szabályoznak, pedig listákban fel-le görgetésre is lehetne őket használni. A vicc, hogy az iPhone előtt voltak ilyen készülékek, sőt, ezek voltak többségben. De manapság az Androidos kütyük zöme is gombtalanítva van, és nem találni normális telefont a piacon. De lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a problémával...
  • god25 #27
    Karácsonyra meglepem magam egyel. Köszi az ajánlást.
  • Madve #26
    Hidd el ér is annyit. Ez évekig egér is marad, ezt a 3 éves jótállás is alátámasztja. Ennél az akku lenne a legszűkebb keresztmetszet, de az meg egy db szabványos AA (ceruzaelem méretű) normál akku, szóval bármikor cserélheted, extrémebb esetben akár egy elemmel is helyettesítheted....
  • god25 #25
    Wow. Ez nagyon zsír. Igaz, h 25.000.- magyar pénz (a nagyker' ára), de ultra nagyon!
  • Madve #24
    magyar link...
  • Madve #23
    Ez itt minden követelményednek megfelel... Nekem is ilyen van, csak ajánlani tudom...
  • Gamecube86 #22
    Ez megint egy olyan kutatás aminek ****ra semmi értelme