SG.hu·

Receptek egy sikeres Microsoft tábla PC-hez

Ugyan a jelenlegi legsikeresebb tábla-PC az Apple műhelyéből származik, de a redmondi cég is hasonló eredményt érhetne el, ha Steve Ballmerék néhány dologra odafigyelnének.

A Microsoftról sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy ne lenne ambíciózus vállalat. A társaság vezetői általában pénzt nem kímélve valósítják meg terveiket, vegyük példának csak az Xbox esetét. Steve Ballmer pedig megirigyelte az Apple és az iPad sikereit, így csak idő kérdése, hogy az óriáscég mikor jelentkezik egy saját tábla PC-vel. A szakember egy konferencián maga ismerte el, hogy egy olyan szoftverplatformon dolgoznak, amelyen a hordozható érintőképernyős számítógépekhez lehet majd alkalmazásokat kínálni, emellett pedig a hardvergyártókkal közösen új készülékkoncepciókat is vizsgálnak.

A tábla PC-k piaca rendkívül komoly növekedési lehetőségeket kínál a vállalat számára és az is a Microsoft malmára hajtja a vizet, hogy az iPadnek még nincs komoly konkurense. Az Apple pozíciója azonban közel sem megrendíthetetlen, ezt támasztja alá az Android sikere is. A Google mobil operációs rendszere csak 2008 októberében, másfél évvel az iPhone megjelenése után jelent meg a piacon, de az idei esztendő második negyedévében már több Androidot futtató készüléket adtak el, mint iPhone-t. Szintén a redmondiak helyzetét könnyítheti, hogy az elemzők nem veszik komolyan a terveiket és nem számolnak az óriáscéggel, mint tábla PC gyártóval.


A Financial Times elemzője szerint a Microsoftnak csupán néhány dologra kell ügyelnie. Az első és legfontosabb, hogy termékét ne az IT-szakemberek, hanem a felhasználók szemszögéből tervezze meg. A fő hangsúlynak az intuitív és egyszerű kezelésen kell lennie, független attól, hogy internetezésről, e-mailezésről, közösségi hálózatokról, helyhez kötött szolgáltatásokról vagy alkalmazásokról van szó.

Minden programnak egyszerűnek kell lennie, a készüléknek pedig jól összerakottnak és csinosnak kell lennie. Utóbbi fontos szempont, hiszen egyre több nő vásárol műszaki eszközöket. Továbbá el kell felejteni azt a dogmát, hogy minden készülékhez elegendő ugyanaz az operációs rendszer. Egy tábla PC-nél nincs szükség a Windows 7-re, mivel senki sem akar rajta adatbázisokat programozni vagy fotókat szerkeszteni. Ezekre a feladatokra ott vannak a laptopok és a PC-k.

A fejlesztést célszerű lenne egy külön részlegbe kiszervezni, mivel a Windows Mobile és Zune példája bebizonyította, hogy a Microsoft nem képes elég gyorsan és bátran innovatív termékeket megalkotni. Fontos az is, hogy kialakítsanak egy jól működő alkalmazásplatformot. Nem feltétlenül van szükség 200 000 szoftverre, elég, ha csak 200 van, de azok zökkenőmentesen működjenek és biztosítsák a készülékben rejlő lehetőségek teljes kiaknázását. Ezenkívül a Microsoftnak ügyelnie kell arra is, hogy az új eszköz ne legyen túl drága. Miért fizetne valaki 700 eurót egy iPhone-ért, ha 250 euróért kaphat egy hasonló funkciókkal ellátott készüléket?

Nem elegendő ugyanakkor csak SD-memóriakártyahellyel, USB-portokkal és cserélhető akkumulátorokkal ellátni a terméket, hanem egyedivé kell tenni és biztosítani kell az embereknek, hogy tetszőlegesen választhassák meg a méretét, a felszereltségét, az anyagát és a színét. Az egyediséghez hozzájárulhat az Outlook integrálása az új rendszerbe. Egy biztonságos és stabil Outlook sok felhasználó számára vonzóvá teheti az új platformot. Ugyanez a helyzet az Xbox-játékok integrálásával is, ezzel szintén további ügyfeleket lehetne megnyerni. Mennyire egyszerű lenne, ha egy Xboxon elkezdett játékot bárki az új készüléken folytathatna? A legfontosabb tehát, hogy a Microsoft könnyen egy iPad-gyilkos eszközt alkothat, ha odafigyel a részletekre is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© levente682010. 08. 18.. 21:33||#111
Ezzel tökéletes képet alkottál magadról, persze nem elõször, látod az egyetlen rajongód örül is...
© Shodan2010. 08. 18.. 14:53||#110
<#eljen>
© Ulkesh2010. 08. 18.. 14:14||#109
"Nyugodj meg, aki arra érdemes, avval kulturáltan beszélek!"

Ezt enyhén kétlem, mivel itt akárki hozzászólt azonnal durván leugattad, ha csak kicsit is eltért a véleménye a tiedtõl, ez se nem kultúra se nem értelmes vita a részedrõl, számomra inkább az jön ki, hogy te alapítottál szektát az Apple ellen és jihadot folytatsz azzal szemben aki nem osztja a te elképzeléseidet.
Nekem is van véleményem és ahhoz eléggé szoktam ragaszkodni, de az én véleményemet tapasztalati úton szereztem és nem küldöm el a francba azt, aki ellentétes véleménnyel él, max vitába bocsátkozom.

" bár az elsõ pofon után már tényleg nem sokat ugatnál"

Ja kérem, aki csak pofonokkal tud érvelni, az az én értelmezésemben messze nem kultúrlény.



"Ami inkább sajnálatos, hogy a cáfolatokra érdemben nem tudsz válaszolni"

Nincs cáfolat, mert bármit írok, süket fülekre talál, egyszerûen nem érted meg, hogy milyen célra készült az iPad és mi egy tablet funkciója. Mindenáron egy desktop PC-t is kiváltó mindenest akarsz a helyébe képzelni, ami mindenre alkalmas, pedig ez nem járható út. A svájci bicska is okos kis jószág, rengeteg funkciója van, de soha nem fog kiváltani egy célszerszámot, ezt kéne végre megértened.

"Avval is szánalmas vagy, hogy engem fikázol, se nem iszom, droggal sose éltem"

Akkor viselkedj is úgy, az anyagi helyzeted meg max az APEH-et érdekli, engem és gyanítom a többi fórumozót hidegen hagyja.

"Az, hogy egy kis fájlt 10 órán át futtatsz, nem egyenlõ egy nagy, teljesértékû futtatásával, tudod-e?"

Olvasd el még egyszer azt a hozzászólást és azt is amire írtam, ha egy picivel figyelmesebben, odafigyelõbben olvasnál akkor a fele hozzászólásodat meg tudnád spórolni 😊

"A videoban olvasottakra pedig: nyugi, bírom az angol nyelvet, az EEE PC egy ócskaság volt és most is az, nézz körül a többi netbook és subnoti, valamint táblagép között, akkor meglepõdsz"

Hát netbook fronton az Asus a zászlóvivõ, ha azt fikázod, akkor mindet fikázod, az eeePC egyébként nem egy készülék, hanem az Asus netbook családjának neve.

"Addig is, írkálj hosszú bejegyzéseket virtuális billentyûzeten"

Különösebb problémát nekem nem okoz a virtuális billentyûzet, ide is iPadrõl írok az esetek nagy részében, mint most is.

"hogyan néznéd meg a kamerával SD kártyára felvett videot?"

Mivel az iPad egy kiegészítõ hardver, így ha lenne rajta kártya foglalat, akkor sem arra tölteném közvetlenül a videót. A desktop gépemhez illesztve a kamerát a videó automatikusan átkerül a megfelelõ alkalmazásba amibõl vágás, szerkesztés után egyetlen kattintással szinkronizálódik a kiválasztott külsõ készülékkel (iPad, iPhone, médiaplayer), vagy feltöltõdik a kívánt megosztó site-ra.
Az már más kérdés, hogy nem használnék olyan videokamerát, ami memóriakártyára dolgozik.

"állványos fúrógép, nagyon jó, de nemigen jó sokmindenre, fúrókalapács vésõ funkcióval, sokmindenre jó… "

Tökéletes hasonlat. Ezek után megnézném, hogy mondjuk egy TE 72-es Hiltivel miként fúrsz 1 mm-es furatot, mondjuk egy áramköri lapkára 😄
Hidd el adott feladatra mindig az az eszköz a legmegfelelõbb, ami konkrétan annak a feladatnak az ellátásához készült.
Pl. soha nem vettem volna iPadet, ha lámpafényél való olvasásnál nem fájna a szemem az e-ink kijelzõtõl, hanem Kindle DX-em lenne. Nekem szinte az egyetlen felhasználása a tabletnek a kényelmes olvasás, ezt ebben a méretben, ezzel a képaránnyal és kijelzõvel számomra az iPad tudja a legjobban biztosítani. Innentõl szerinted mennyire érdekel, hogy van-e USB, vagy kamera, vagy kisnyúl a készüléken? Soha nem használnám, mint ahogy a nálam megfordult tabletPC-ken sem használtam soha, igaz szegényeket tabletként se sokat használtam, mert a Windows erre nem igazán alkalmas, viszont kellemesen hordozható kis gépek voltak.

"kisfiam.. picim.."

Örülök, hogy ennyire kedvelsz, hogy becézgetsz, de sajna ez sem a fejlett intelligencia ismérve, inkább a kocsmában divatos társalgási mód.
Az más lapra tartozik, hogy élõben nem vagyok biztos, hogy ezek a szavak eszedbe jutnának, mivel nem jellemzõ, hogy így szólítanak idegenek (nem, ne tévesszen meg, hogy Apple termékeket használok, nem viszonoznám a vonzalmadat 😄 😄).
© levente682010. 08. 18.. 12:42||#108
Nem a szakterületem, bár értek ehhez is, de most ez a hasonlat jutott eszembe:
állványos fúrógép, nagyon jó, de nemigen jó sokmindenre, fúrókalapács vésõ funkcióval, sokmindenre jó... Vagy veszed mindkettõt, vagy ha csak egyet vehetsz, akkor talán inkább a többfunkciós, nem? DE!

Másik példa: széparcú kurva borzalmas testtel kontra egy kis csinos csaj, no? <#beka2><#beka2> Magyarázzam?
© levente682010. 08. 18.. 12:25||#107
Nyugodj meg, aki arra érdemes, avval kulturáltan beszélek!
Személyes találkozón elõfordulhat, hogy te lepõdnél meg, ez alatt inkább persze a technikai arzenál bemutatása értendõ elsõsorban, bár az elsõ pofon után már tényleg nem sokat ugatnál, de nem erre megy ki itt a játék, kisfiam!

Ami inkább sajnálatos, hogy a cáfolatokra érdemben nem tudsz válaszolni, illetve magadat alázod meg benne, ha az iPhone, mint hardware nem bírja, az engem igazol, tehát nem jobb semminél, az USB-tõl, az SD-tõl nem lesz melegedõ szar egy gép, tehát fel kéne fognod, hogy a korlátozások épphogy életképessé teszik a cuccot.
Avval is szánalmas vagy, hogy engem fikázol, se nem iszom, droggal sose éltem, az egzisztenciám nagy valószínûséggel stabilabb, mint a tied, se tartozásom nincs, se problémám, van viszont családi házam, pár autóm, PDA-im, telefonjaim, PC-im, nem ócska laptopom, bankszámlán pénzem, munkám, mit akarsz még? Hogy álljak be a szektádba? NEM!
Nálunk ami szar, az szar, ami túlárazott, az túlárazott.
Különbözik a véleményünk, szerintem az iPhone 4 már alakul, neked a korlátozottság a menõ, anno az ötödik generációra jövendöltem, hogy jó lesz, úgy fest igazam lesz...
Az, hogy egy kis fájlt 10 órán át futtatsz, nem egyenlõ egy nagy, teljesértékû futtatásával, tudod-e?
A videoban olvasottakra pedig: nyugi, bírom az angol nyelvet, az EEE PC egy ócskaság volt és most is az, nézz körül a többi netbook és subnoti, valamint táblagép között, akkor meglepõdsz, picim 😉
Addig is, írkálj hosszú bejegyzéseket virtuális billentyûzeten, mert Apple szerint az az üdvös, vagy végy plusz tartozékot, amivel már funkciógazdagabb lesz a kütyüd, valamnt tovább drágul. Lol.

Kérlek, csak egyre válaszolj, ha az sikerül, teszek még fel kérdést, de most csak erre: hogyan néznéd meg a kamerával SD kártyára felvett videot?
© pixx2010. 08. 18.. 11:50||#106
Hát persze, ha te mondod el is hiszem...
© Ulkesh2010. 08. 18.. 11:10||#105
iPad vs Netbook http://www.youtube.com/watch?v=V_7w2JfojMA

Érdemes megnézni a két készüléknél a kép minõséget és a youtube videó lejátszás folyamatosságát 😊

De ez is érdekes videó: http://www.youtube.com/watch?v=f2IuEH07xBg
A filmen szereplõ Win7-es tablet fel van szerelve kamerával, usb-vel, még touchpadel is, sõt néhol még gyorsabb is mint az iPad, de összeségében pont a kényelmes kezelhetõség veszik el (vastag, nehéz, melegedõ, ventilátor hûtésû eszköz, kevesebb üzemidõvel) és a végén ahogy a programok között matat, hogy megkeresse a játékot, majd feladja, már-már sajnálatra méltó 😊
(Pedig ez a videó konkrétan az iPadet akarja gyengébbnek feltüntetni.)
© Ulkesh2010. 08. 18.. 10:55||#104
"Ja trailerrel tesztelted, azt én is nyomattam a htcmen, de 20 gigás, full Hd filmet megnéznék, mennyire feküdne ki az ipad...valószínûleg hamar…"

Tesztelve, 10 órát ment folyamatos ismétlõdõ lejátszással.
© Ulkesh2010. 08. 18.. 10:47||#103
Igaza van annak aki szerint nem kéne vitatkoznom ilyen félmûvelt, ostoba valakikkel, mint amilyen te is vagy.
Az egy dolog, hogy van valamirõl véleményed (bár véleménye mindenkinek lehet, de vitát folytatni errõl általában akkor érdemes ilyesmirõl, ha személyes tapasztalatok alapján hoztad azt meg), de a stílus, amivel itt jelen vagy egyszerûen botrányos. Kíváncsi volnék, hogy ezek után, ha face to face találkoznánk egyáltalán meg mernél-e szólalni. Rühellem az ilyen kis patkányokat, akik az álnév és az internet ismeretlenségébe burkolva úgy beszélnek, hogy még az anyjuk sem vállalná el, hogy a fiuk.
Jobb helyeken ezért a pár hozzászólásodért úgy kipenderítenének, hogy a lábad sem érné a földet, sajna ide az SG még nem nõtt fel.

A linkelt videón egyébként az Engadget oldalait lapozom, és még rá is nagyítottam a cikkre, ahol arról van szó, hogy az Asus visszafogja a netbook gyártást az iPad elsöprõ terjedése miatt. Szóval tényleg csak Windowsos hírek voltak, ebbõl is látszik, hogy képtelen vagy megfigyelni, vagy megérteni bármit is, csak azt szajkózod, amit pár nálad okosabb ismerõsödtõl hallottál és félig talán meg is jegyeztél.

Igen, az iPad és a tabletek célgépek és csak azt tudják amit egy tabletnek tudnia kell, ha te szervert akarsz üzemeltetni, vagy torrentet letölteni, akkor nem tabletre van szükséged (bár már írtam, hogy mindkettõ könnyedén megvalósítható iPaden is, mert van rá szoftver), ezek nem önáló teljes értékû PC-k, hanem annak kiegészítõi. Az ember rengeteg információhoz jut és rengeteg információt halmoz fel a gépén, ezeket fárasztó a monitoron olvasni az asztalnál, ezért egy erre célszerû eszközre áttölti és mint egy normál újságot, vagy könyvet lapozva olvassa. Ide nem kell 4 centi vastag 1,5 kilós netbook, mert nehéz, kényelmetlen, melegszik és zajos. Legfõképpen meg bár több funkciót tudna ellátni, de ezekre ennél az eszközöknél nincs szükség. Adott gyártó bele fogja rakni, mert ezzel akar majd kitûnni a többi közül (lásd Galaxy Tab elõlapi kamerája), de aki megveszi nem fogja használni, mert két próbálkozás után rájön, hogy nem kényelmes és egyszerûbb, ha ilyen felhasználásnál visszaül a gépe elé és használja a már meglévõ fix webkameráját (tapasztalat).

Az iPhone fejlõdésével kapcsolatos okoskodásodra. Vajon miért nem kapta meg az elsõ generációs iPhone az iOS4-et és a 3G tulajok miért downgradelnek vissza 3.1.3-ra? Azért mert ezeket a plusz funkciókat adott hardver csak úgy tudja megvalósítani, ahogy azt már az elõzõ WinMo és Symbian rendszerû készülékükön látták és nem ezért vettek iPhone-t, nem akarnak belassuló menüket, akadozó animációkat látni. A normál mûködéshez egyszerûen ezek a hardverek kevesek. Ugyanúgy kevesek, mint a jelenlegi vasak a Flashhez, csak míg néhány gyártó ezt erõlteti és ezzel feláldozza a stabilitást és az akkuidõt, addig van amelyik ezt nem engedi. Ennyire egyszerû.

Lehet ezekért kedvelni egy eszközt, lehet utálni, de egy részeg drogos seggfej stílusában ideokádni két oldalnyi személyeskedést nem igazán érdemes, ez nem a kedvenc kocsmád, hanem egy szakmai fórum. Ez a viselkedés csak rólad alkot képet és nem igazán kedvezõt.

Egy tanácsom van, nõj fel.

© levente682010. 08. 18.. 10:05||#102
Te szerencsétlen, hát vannak konkurrens táblagépek, újak és régiek, azokon ezt ugyanúgy meg lehet oldani.
Miért kell a kifogyott érvek okán mindig avval jönni, hogy nekem, vagy más bírálónak van-e ilyen? Nincs és nem is lesz! Nem azért, amiért neked nincs, hanem, mert nem kell, pénzem nyugi lenne rá bõven, sõt, ha akarnám 5 percen belül a kezemben lenne, te senki.
Az a baj, hogy az iPad egy célgép, tehát szûk felhasználhatósága folytán csak egy korlátozott funkcionalitású játék. Nekem amúgy a teljes funkciókínálattal bíró táblagép se kellene, de az iPad annyira hiányos, hogy az szánalmas: USB, kamera, SD foglalat, hogy csak a legsúlyosabbakat említsem. Az az érvelés is szánalmas, hogy azok nem is kellenek, hisz ezt az mondja, aki körömszakadtával védi ezt a gagyit, ráadásul nem tartja viccesnek azt, hogy mellette kell, tartson egy másik kütyüt, amivel ezeket megoldja.
Nézd meg az iPhone fejlõdését, már mikor megmondtam, hogy bele fog kerülni mindaz, amire akkor azt mondták az iHívõk, hogy az nem kell és íme az iPhone 4 már egy egész jó darab! Ez lesz az iPad-del is, te csökött!
Akkor majd hogy magyarázzátok meg a mai hozzáállásotokat, majom?
Lesz benne kamera, amit majd lehet normálisan használni, nem kell iLkesh pöcshöz hasonlóan olyan hülyeségekkel védekezni, hogy nem lehet rendesen tartani egy táblagépet kamerázáskor, röhejklub!
Lesz SD foglalat is, túl sok egyébb cucc használja ahhoz, hogy ki lehessen hagyni.
Nekem van annyi SD kártyám, hogy nem is tudom felsorolni, kb 6-7 darab, 2-tõl 16 gigásig, mit kezdenék egy szarral, ami nem kezeli?
Milyen hülyén jönne ki, hogy van egy ilyen drága cuccom, de csak kerülõúton tudom megnézni rajta, amit a kamerával felvettem.
Képben vagy, soroljam még? Szerintem fölösleges, de egy tanács, ha még nincs iPad-ed, akkor azért még tájékozódj, mert vannak sokkal jobb megoldások, olcsóbban, bár aki almás matricát akar a kocsijára kirakni, annak ez kell..
Bár, akkor meg a következõ kiadást várnám, meg, igaz, akkor nem tudsz, csak a nagycsoportban villogni vele, lol!