SG.hu·

Kábelsérülés miatt részben internet nélkül maradt Dél-Afrika

Egy Mumbai és Mombasa közötti mélytengeri kábel sérülése miatt komoly fennakadások vannak a kelet- és dél-afrikai internethálózatban.

A dél-afrikai futball-világbajnokság szervezői igencsak bosszankodhatnak a nem várt esemény miatt, amely soha rosszabbkor nem következhetett volna be, mint a VB finisében. A legtöbb szolgáltató ráadásul közölte: az új kábel lefektetése vagy a hiba kijavítása csak tíz nap múlva lesz lehetséges. Az eset érzékenyen érinti a dél-afrikai futball-világbajnokságról tudósító riportereket, televíziós stábokat és természetesen a szurkolókat, valamint a helyi lakosokat is. Az olyan nemzetközi szolgáltatások, mint a Google és a Facebook jelenleg elérhetetlenek a helyszínen tartózkodók számára, minden adattovábbítás szinte csak telefonmodemes sebességgel lehetséges. Éppen ezért aki csak teheti, igyekszik vezeték nélküli hozzáférésre szert tenni, amelyek viszont rendkívül drágák Dél-Afrikában.

A Seacom cég mindössze rövid közleményben jelentette be a hírt. A vállalat a második sajtóanyagban már arról tájékoztatta a partnereit, hogy a hiba elhárítása várhatóan 6-8 napot vesz majd igénybe. Mindez attól is függ, hogy a kábel kiemelését és javítását végző hajók milyen gyorsan érnek a helyszínre, illetve, hogy mennyire komoly a probléma, mennyi időt vesz majd igénybe a hiba kijavítása és milyenek lesznek az időjárási körülmények.


A Seacom szóvivője megerősítette a kábeltörés tényét a Mumbai és Mombasa között húzódó mélytengeri szakaszon. Az eset elsősorban a kelet- és a dél-afrikai előfizetőket érinti, de minden ügyfelük csatlakozási problémákkal küzd. Suveer Ramdhani, a Seacom menedzsere ugyanakkor sietett megnyugtatni az embereket, hogy egyik afrikai országban sem szűnt meg teljesen az internetszolgáltatás. Eddig csupán a legkisebb cégek számoltak be arról, hogy teljesen működésképtelenné vált a hálózatuk és nekik nincs alternatív infrastruktúrájuk sem. Emellett sok előfizető panaszkodik a Twitteren alacsony sebességre, a nemzetközi kapcsolatok hiányára és a leállt e-mail forgalomra.

A helyi szolgáltatók minden államban másképp próbálják megoldani a váratlan helyzetet. Az Afrihost felszólította az ügyfeleit, hogy használjanak proxyszervereket, az MWeb ezzel szemben csak a honlapja egy eldugott részén számolt be a fennakadásokról és különböző tanácsokat adott.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Lazarus2010. 07. 10.. 12:59||#2
Hál istennek a twitter még elérhetõ, mindenki nyugodjon meg
© atys22010. 07. 09.. 18:23||#1
No internet para? <#ijedt><#rinya>