Gyurkity Péter

Éveken át elhallgatta számítógépei hibáit a Dell

A Sony tegnap félmillió laptopját hívta vissza világszerte, azok túlmelegedési problémái miatt. A Dell esetében most derült ki, hogy éveken keresztül elhallgatták egyes sorozataik hibás mivoltát.

Június utolsó napjaiban nagy visszhangot váltott ki a Sony lépése, amelynek keretében több mint 500 ezer Vaio laptop visszahívására került sor. Az indok a szokásos: az érintett sorozatok példányainál túlmelegedési gondok léphetnek fel, amelyek a billentyűzet, valamint egyéb komponensek károsodását, akár deformálódását is okozhatják. Eddig mintegy 30 esetet jelentettek, amelyekben hasonló tünetekről számoltak be, a hivatalos közleményben lehetőségként megemlített emberi sérülés azonban eddig nem fordult elő. A kézen, illetve a lábon előfordulhatnak ilyenek, amennyiben a túlmelegedés alatt túl közel merészkedünk a rakoncátlankodó készülékhez.

A probléma oka ezúttal nem az akkumulátor, hanem a hibás hűtési rendszer - ez utóbbit nem részletezték, mindössze annyit tudni, hogy a hőmérsékletet ellenőrző lapka romolhat el, és ez a gép külső burkolatának túlmelegedéséhez vezet. A Sony oldalán azonban megtaláljuk az érintett sorozatok pontos megjelölését, valamint a visszahívás fontos részleteit.

A Dell magatartását vizsgáló New York Times viszont éppen a napokban közölte hosszabb cikkét, amelyben arra mutatnak rá, hogy a gyártó tudott egyes sorozatai hibás mivoltáról, ezt azonban még a panaszkodó vásárlók elől is elhallgatták, igyekezvén minimalizálni a kiadásokat. Ez volt egyébként a lépés eredeti célja is, hiszen azért alkalmaztak olcsóbb kondenzátorokat a 2003 és 2005 között értékesített Optiplex PC-kben, hogy csökkentsék a gyártási költségeket. Érdekes módon nem számítottak arra, hogy a lépés idővel visszaüthet, ez azonban bekövetkezett, amit jól mutat az az érdekes adat, miszerint a 11,8 millió személyi számítógép 97 százalékánál következett be a baj.

Ennek ellenére nem jelezték a problémát a vásárlóknak, a hibás példányokat pedig ugyanolyan problémával küszködő darabokkal cserélték ki. Tudtak róla, hogy több millió PC esetében fordulhatnak elő ilyen gondok, mégsem tettek semmit. Amikor például a Texas Egyetem eredetileg jelezte a problémát, azzal vádolták meg őket, hogy bonyolult matematikai számításokkal terhelték túl az érintett számítógépeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • coolbboy83 #15
    A MacBook-ból volt nyűgösebb széria, hála istennek az enyém full jó már 2007 december óta megvan.

    Azt ne felejtsük el, hogy az Apple itt Magyarisztánban drága igazán...... ahogyan egy Sony Vaio is....
  • krajcsovszkig #14
    Csak azért cikibb ez az apple esetében, mert ők az egyetlen olyan cég, akik a jobb minőségre hivatkozva több tízezer forinttal drágábban adják a cuccukat, mikor az sem sokkal jobb. Múltkor volt náluk is többszázezres visszahívás, unokatesóm MacBookja meg kb FusiCu minőséget súrolja alulról, pedig már a felét gariban kicserélték.
  • pazola #13
    Remelem, igazad lesz, en is ezert vettem Lenovot :D
  • coolbboy83 #12
    Az nVidia kapott is érte rendesen az Appletől...... és meg is téríttette ezt vele az Apple.

    Melegszik a CPU az Apple notikban is??? Jéé .... az Intel !!
    Mindenki az Apple-t szídja, pedig azok nem robbantak fel az öledben, mint a Dell vagy a HP... egykoron,.... ott is a Sony tehetett róla igazából....

    Mindenkit lehet szídni valamiért...... ez a lényeg..
  • amitriptilin #11
    én 5 éve nyúzom a notimat: részegen összeestem vele, ráejtettem a dvd köteget, 5 éve nem tisztítom, a burkolata megrepedt, de még mindig szépen csendes dolgozik, nincs vele semmi baj.
    igaz, hogy kb 1,5xszeresét tudtam volna megvenni anno az árából, de így alakult:
    IBM ThinkPad R50e
    még mindig megy...
  • ZsZsP #10
    Megnyugtatlak, a Mac notik sem jobbak ebben a témában. Egy Macbook Pro-m van. Üresjárati CPU hőfoka 45fok Celsius, ha bármi kis terhelés van rögtön 60fok lesz, ha pedig 1 percnél tovább 100%-on megy a proci eléri a 102-103 fokot is. Ez azért szép mert az Intel proci specifikáció szerint ennek a procinak a felső határértéke 100fok. Ha azt veszem még nagyjából bele is fér, de gondolt valaki tervezéskor a többezerszer fellépő dilatációra amikor 100fok és 20fok között ingadozik a hőmérséklet? A GPU se sokkal jobb egyébként ezekben. 65fok üresben és ez csak rosszabb lesz használat közben. Egyszer már saját zsebből alaplapot is kellett benne cserélni, mert bár elismeri az Apple az nVidia VGA hibás MBP szériát, de csak akkor cserélik díjmentesen, ha a saját tesztprogramjuk még lefut. Ami persze kb. 80%-ban nem fut le. Na, röviden ennyit a "minőségi" 600ezer forintos Apple notikról.
  • madafakk #9
    a laptopnál a mobilitás volt a célpont, mindig. nem lehet egy asztali géppel összehasonlítani, sosem lesz annyira hatékony egy laptop, mint egy azstali. persze h szarabb a hűtése, de nézzük csak meg, egy laptopban mennyi hely van és egy házban...?
  • SirAlo #8
    Jah, van nekem is meg valahol egy nagyon regi Microsoft egerem meg billentyuzetem meg a regi geptol :D meg biztos most is menne , laptopnal meg az a gond hogy nem lehet rendes hutest csinalni :S Bar kivancsi lennek hogy a Mac jobb-e mint a tobbi ha mar olyan dragan adjak :D
  • zserrbo #7
    Slickboy-al egyet értek. Én a laptopokra vagyok mérges, hogy forrófejűek. Pc-n meg igen is válogatni jó. Úgy tartják 60 fok még üzemi hőmérsékletnek számít egy processzornál. Na most a laptopomban ha játszom akár 80 fok is lehet, havernak is. Neki is kb ugyanolyan konfigurációjú laptopja van, csak újabb típus fél évvel és jobb proci. A hűtés ott is szar. Pc-n ha okosan tervez az ember és jó (nem feltétlen drága) házat vesz vagy épít magának akkor a melegedéssel nincsen gond. Gondoljunk bele nekünk mi a jobb a 35 fokos meleg a napon vagy a hűvös szoba? A gépnek is lelke van szokták mondani :) Szerintem is igaz, ha nem sütjük agyon az alkatrészeket tovább élnek.

    A gyártók meg bekaphatják és nem csak az elektronikai cégek, legtöbb arra játszik bírja ki a gariig ha ki bírja aztán meg hoppá lehet venni újat. Ez van cipőnél, billentyűzetnél mindennél. Apropó mesélte nekünk az egyetemen egy ott dolgozó karbantartó régen nem ilyenek voltak a billentyűzetek. Megvettél egyet és 15 évig nem kellett új. Jah hoyg a kedves júzer nem vesz évente újat? Áá ez tarthatatlan, gyártsunk gagyit, ami jól néz ki és eladható. Mik vannak és bevállt, kihalt a jó maradt a szar.
  • sathinel #6
    Na nem csak a dell-nél lehetnek hibák. És igen ezekről melyik cég beszél szívesen? A másik hogy igen szép garik vannak és ha normálisan válogat az ember nem csak azt nézi hogy néz ki a gép és mi a logó rajta, hanem megnéz pár fórumot hogy mik a vélemények a termékről, benchmarkok, stb.

    Persze sokan csak bemennek egy boltba ahol mondják hogy kell píszí és az eladó is kb annyit ért hozzá mint a vásárló, és tuti meggyőz hogy mennyire király a termék amit árul. Persze lenézik sokan a pc-ket legózókat, csak arra nem jönnek rá hogy ezek a legózó emberkék pont hogy válogatnak és finnyásak. Tehát legtöbbször a gépeik évekik full teljesítményen is tökéletesen mennek. Egy kockának ez okoz örömet.