MTI

100 esztendős lenne az első számítógép megépítője

Ha a számítógép beszélni tudna, minden bizonnyal John F. Kennedy volt amerikai elnök híres mondatát idézné: "Ich bin ein Berliner"! Kedden lett volna ugyanis 100 esztendős az 1910. június 22-én Berlinben született Konrad Zuse, a számítástechnika úttörője, aki találmányával, a világ első számítógépével forradalmasította a világot.

Az egykori német mérnök tanulmányait Berlin Charlottenburg városnegyedében a Technische Hochschule mérnöki szakán fejezte be, majd egy repülőgépgyár tervezőjeként dolgozott. Ő készítette el az első, jelfogókkal működő számológépet, amely még csak mechanikus gép volt. Annak továbbfejlesztett változataiba már elektromechanikus átramköröket is beépített, majd 1941-ben elkészítette az első, programvezérlésű, eletromechanikus számítógépet, a Z3-at. Mivel gépeit a náci Németország idején készítette, munkásságának akkor nem tulajdonítottak nagy jelentőséget. A krónikák szerint ez volt az oka annak, hogy abban az időben szerte a világon kevesen tudták: egy berlini feltaláló jelfogókból számítógépet konstruált, és ezzel új korszakot nyitott a tudományban.


Konrad Zuse a Z1 másolata mellett

Konrad Zusének volt még egy további, korát megelőző találmánya: ő készítette el ugyanis a világ első digitális rajzgépét,a Graphomatot, és az ő nevéhez fűződik az első magas szintű programozási nyelv, az úgynevezett Plankalkül megtervezése is. A számítástechnika úttörőjének felbecsülhetetlen értékű munkásságáról tudományos rovatában valamennyi keddi országos napilap megemlékezett jogos büszkeséggel. Az újságok kiemelték, hogy a fiatal Zuse útja "egyenesen vezetett" a számítógép feltalálásáig. Már fiatal mérnökként gyűlölt minden fajta statikus számolást, amellyel szerinte csak kínozták a diákokat, és hadat üzent annak. 1935-ben határozta el, hogy olyan számítógépet készít, amely automatikusan elvégzi a mérnöki programozást.

Már diákként a legkülönbözőbb automatizálási tervek jártak a fejében. Így például ő készítette el egy olyan áruautomata prototípusát, amely rendeléseket vett fel, és a visszajáró pénzzel sem maradt adós. Zuse prototípusának legkorszerűbb változataiból ma zsúfolásig van a világ. Úttörő munkáját különösen a kezdetekben rendkívül szerény körülmények között végezte. Tudományos műhelye a szülői ház egyik szobája volt, pénzzel pedig szülei és barátai segítették.

Szakértők szerint tudományos élete eredményekben rendkívül gazdag volt. És ebből fakadóan pénzügyileg is olyan gazdag lehetett volna, mint Bill Gates, ehhez azonban az Egyesült Államokban kellett volna élnie. Mivel azonban a náci Németországban igazi autodidaktaként külföldi kollégáitól teljesen elszigetelve dolgozott, találmányaira akkoriban nem figyelt fel a világ. Pedig az ő számítógépe már 1941-ben működött, míg az amerikai Howard Aiken - a Z3-tól teljesen függetlenül - saját komputerét, az úgynevezett Mark I-et csak 1944-ben készítette el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GodBadka #9
    A cím ilyen formában azért nem teljesen helyes. Első elektromechanikus számító(számoló)gép inkább megfelelő. Tisztán mechanikus ugyanis már jóval korábban is volt, tisztán elektronikusat meg nem ő csinált elsőként. Viszont, ahogy a cikk is írja, az ő nevéhez fűződik az első tisztán programvezérlésű gép. Minden tiszteletett megérdemel.
  • BlueGold #8
    Simonyi Károly

    itt van az életrajza
  • mynameisbence #7
    charles simonyinak hívják(nem tom pontosan hogy írják)
  • vasziszdasz #6
    Ha emellé még cigány is vagy, és viktornak hívnak, akkor akár miniszterelnök is.
  • Ferrer #5
    Sajna a legtöbb magyar (ill. magyar zsidó - csak az indulatok kedvéért ;D) lángész is csak külföldön válhatott ismertté. Lásd Neumann vagy az az űrtúrista exceles pali, akinek most nem jut eszembe a neve.
  • intrex #4
    opeca: és ezzel nincs is probléma, hiszen ha nem ismer senki, értelemszerűen nem is segít senki. Ha viszont ismert leszel a médiának köszönhetően, akkor akadnak segítőid. Szóval a médiának köszönhető, hogy vannak ismert és sikeres emberek a földön.
    Nem jó közhelyekben gondolkodni. :)
  • opeca #3
    Illetve, lehetsz egy semmirekellő, tehetségtelen ember is, ha a média mögötted áll, nyert ügyed van.
  • opeca #2
    Hát így működik a világ. Lehetsz kurva nagy tehetség, ha le se szar a média.
  • Adenoma #1
    Isten nyugosztalja