MTI

Megkezdte munkáját az 1400 megapixeles távcső

Mint arról már beszámoltunk, hívatlan égi jövevényekre vadászik a világ legnagyobb digitális fényképezőgépe, a Pan-STARRS rendszer, amely Hawaii második legnagyobb szigetén, a Mauin, a 3000 méteres Haleakala kihűlt vulkánon lévő obszervatóriumban működik.

A Pan-STARRS (Panoramic Survey Telescope and Rapid Response System), azaz a "körpanorámás" égboltfelmérő távcső és gyorsreagálású rendszer elsődleges célja olyan földközeli objektumok, elsősorban "Föld-súroló" aszteroidák felfedezése, amelyek potenciálisan veszélyt jelenthetnek bolygónk számára. Emellett számos egyéb égitest felfedezése is várható a programtól. A projekteket két ütemben tervezik végrehajtani: az első a most megvalósult PS1-program, amelynek keretében mostantól egy 1,8 méter átmérőjű távcső működik a Haleakala-vulkánon lévő obszervatóriumban. A későbbiekben a PS4-program keretében négy ugyanilyen, párhuzamosított távcsőből álló rendszert hoznak létre, amelynek fénygyűjtő képessége egy 3,6 méteres távcsőének felel meg.


Az 1,8 méter átmérőjű távcsövet a Hawaii Egyetem csillagászai és mérnökei tervezték és építették meg az Egyesült Államok légiereje támogatásával. A teleszkópot működtető PS1 tudományos konzorciumnak a Hawaii Egyetem, valamint az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia és Taiwan kilenc másik intézménye a tagja. Mint a Hawaii Egyetem csillagászati intézete közleményében rámutat, a világ mostantól valamivel biztonságosabb hely lesz, hála az óriási távcsőnek. A rendszer 1400 megapixeles digitális fényképezőgépből áll, amely mozgó űrobjektumokra vadászik, valamint olyan égitesteket keres, amelyeknek egyik éjszakáról a másikra megváltozik a fényessége.


A rendszer egyetlen felvételen az égbolt 36 teleholdnyi területet lefedő szegmensét képes befogni. A távcső 30 másodpercenként készít egy-egy felvételt, az egyetlen éjszaka alatt összegyűjtött adatmennyiség ezer DVD-t tölt meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoleeca #11
    Feltételezem, hogy valami hatalmas háttértár rendszeren tárolják az adatokat. Valószínűleg nem pusztán a letárolás a cél, hanem a feldolgozhatóság is, ami nyilván DVDnél macerás... A DVD-ét csak példának hozták fel hogy más is megértse, és egy kicsit kézzelfoghatóbbá tegye a dolgot.
  • Amergin #10
    Vagy ráfér éppen 4,5 M floppyra is...
  • AgentKis #9
    Még 10 év és egy sz@ros telefonba is lesz ilyen felbontás...
  • AgentKis #8
    Majd Blu-ray-re írják, akkor csak 90 lemez naponta...
  • stain #7
    Itt vannak a gépek, amiken az adatok lesznek:

    http://chronicle.com/article/The-Rise-of-Crowd-Science/65707/
  • duke #6
    "az egyetlen éjszaka alatt összegyűjtött adatmennyiség ezer DVD-t tölt meg"

    Mekkora benak, kepesek minden ejszaka kiirni 1000 lemezt. :) Aztan majd nagyot neznek, ha fel ev mulva minden masodik olvashatatlan lesz.
    Ha mar van egy ekkora tavcsovuk, eszukbe juthatot volna valami jobb adattarolas :)
  • halgatyó #5
    Logikusnak tűnik amit írsz, ez is egy lehetséges szempont, de:

    Amekkora pontossággal egy rakéta fejében levő, kisméretű, rázkódásra nem érzékeny, stb.. leképező rendszer
    egy csillag pozicióját meg tudja állaptani (mondjuk navigációs célból),
    akkora (vagy sokkal nagyobb) pontossággal már régesrég megmérték a csillagpoziciókat a csillagászok,
    vagyis ahhoz nem kellene (szerintem) ez a távcső.

    Attól persze még lehet más katonai célja is, ezt nem vitatom.
  • stain #4
    Az, hogy aszteroidákat keres, az csak a marketing. Azért kell ilyen marhaságokkal reklámozni, mert erre hajlandóak pénzt adni, arra, hogy kozmológiai kutatásokra kell a távcső, arra meg nem. A légierő sem az aszteroidák miatt van benne, hanem azért, mert nagyon pontosan akarják tudni a csillagok pozícióját. Állítólag olyan interkontinentális rakéta irányító rendszeren dolgoznak, ami nem gps-el, hanem a csillagok alapján tájékozódik, mivel a gps-t lehet zavarni.

    Amúgy meg az, hogy 30mp alatt ki tudják olvasni a kamerából a képet elég laza.
  • halgatyó #3
    Ez a távcső az első lépés kezdete: a felénk közeledő égitest észlelésének a valószínűségét növelheti az eddigi kb. 0-ról, valamekkorára.

    Az igazi az lesz, ha már be is tudunk avatkozni (égitest pályájának módosítása)
    Minél korábbi az észlelés, annát több idő lesz, valamint annál kisebb pályamódosítással lehet célt érni.

    Ez a legeslegelső lépés ma még csak annak a néhány embernek teszi biztonságosabbá a világot, akik biztonságos bunkerbe tudnak beszaladni
    De legalább elkezdődött egy folyamat, ez is igen fontos.
    Sok olyan pozitív hozadéka is van, ami túlmutat a rendszer elsődleges célján.
    (csak egy példa: az emberiség összefogását erősítheti a közös veszély tudata, továbbá: az összefogás végre egy elfogadható cél érdekében történne, ami idővel feleslegessé tehetné ezt a klímahantára alapozott összefogási próbálkozást, amely utóbbi leginkább széthúzást, fogcsikorgatást és tömeges szenvedést hozott eddig és még többet fog ezután, ha nem sikerül leváltani más, normálisabb céllal, stb...)
  • halgatyó #2
    Olyan fényviszonyok mellett, mint ez a trávcső, bajosan csinál bármelyik fotós képeket a csajsziról