Berta Sándor

A Facebook Friend Findert bírálják az adatvédők

A világ jelenlegi legnépszerűbb közösségi portálja nem csak a regisztrált tagjairól tud sok mindent, hanem az egyszerű látogatókról is. Az adatvédelmi szakemberek ennek akarnak véget vetni.

Németország meglehetősen keményen lép fel az adatvédelmi ügyekben, ezt megtapasztalhatta korábban a Google is, most pedig úgy tűnik, Mark Zuckerberg cégén van a sor. A legújabb vita rendkívül egyszerű: vagy két héten belül változtat az adattárolási gyakorlatán a vállalat, vagy 300 000 eurós pénzbírságot kell fizetnie.

Az oldal rendszeresen meghívókat küld azoknak a felhasználóknak, akik még nem regisztrálták magukat a rendszerében. Az üzenetek látszólag az adott személyek barátaitól vagy rokonaitól származnak. Ráadásul ezekben a levelekben gyakran nem létező ismerősöket is felsorolnak. A megoldás hátterében az áll, hogy a Facebook felkínálja a regisztrált tagjainak, hogy adják meg minden e-mail kapcsolatukat, hogy így könnyebben megtalálhassák az ismerőseiket a portálon. Ez az úgynevezett Friend Finder szolgáltatás keltette fel prof. dr. Johannes Caspar hamburgi adatvédelmi biztos érdeklődését is.

A szakember kijelentette: "Problémásnak tartjuk ezt a funkciót, egyszerűen elfogadhatatlan, minél előbb el kell távolítani. A Facebook ugyanis a segítségével képes egy olyan profilt létrehozni, amely tartalmazza egy állam minden egyes polgára között fennálló kapcsolatokat. Számunkra ez egy világos dolog, amit akár jogi úton is készek vagyunk keresztülvinni. Olyan emberekről van szó, akik nem tagok, emiatt nem tudnak szerveződni és nincs lobbitevékenységük sem."

Caspar gyakorlatilag ultimátumot adott a közösségi portálnak: vagy felhagynak június közepéig ezzel a gyakorlattal és nem tárolják el a tagnak nem minősülő személyek adatait, vagy többszázezer eurós pénzbírságra számíthatnak. A Facebook vezetői türelmi időt kértek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Basic #8
    Itt nincs szó arról, h megadták a felhasználónév-jelszó párosukat, csak az ismerőseik e-mail címét.

    De ennek ellenére tényleg nagyon szemét funkció ez a facebookon.
  • mármindfoglalt #7
    Ezt már rég be kellett volna tiltani. Csodálkozom, hogy az adatvédelmi illetékesek csak ennyi idő után figyelnek fel ilyesmire. Én is akkor akadtam ki, mikor kaptam egy ilyen meghívót felsorolva az ismerőseimmel, mikor semmi közöm a fészbúkhoz.

    És úgy tűnik, hogy akadnak ilyen barmok szép számmal, akik beírják a jelszavukat.
  • Petko #6
    a főnökömnek is teljesen kivolt a fasza ettől a mocsok facebúktól..
    semmilyen ilyen faszságra esze ágában se volt feliratkozni, semmilyen adatot se akar megadni magáról
    erre kapja a meghívót valami idióta ismerősétől az email címére, és szépen ott alul sorakoznak hogy "kiket ismerhetsz még" címszóval egy rakás üzleti kapcsolata meg magán ismerőse, úgy hogy nem is volt regisztrálva meg semmi köze az egészhez
    csak a sok barom meg beírta az ő email címét, és így alakult ki a hozzájárulása nélkül az ismeretségi profilja. És újra jelzem hogy mindez anélkül, hogy ő egy darab közösségi baszásra is beregisztrált volna, és bármilyen adatot megadott volna magáról.

  • Yv@n #5
    Na mi a franc...németeknél üres az államkassza? Mostanában minden hírben meg akarnak vágni valakit 300k ojróra.

    Amúgy meg az online világban épp ki nem szarja le, hogy mit pattognak? Google streetview kocsikat épp kitilthatják törvényileg, de a facebook nem "ment oda". A userek látogatják saját akaratuktól vezérelve, és adják meg a postafiók login+jelszó párost szintén teljesen önként.
  • daneelolivaw #4
    mondjuk ez jogosan hangzik
  • ADAMEX9 #3
    Elkéri a jelszót vagy feltételezi, hogy a júzer ugyanazt adta meg mindenhol? Igazából ennek szerintem csak egy globális spamhálózat kiépítése a cél. Ha meglesz nekik 700-800 millió e-mail cím...
  • Cat 02 #2
    Én szerintem biztos azt írtam.
  • DeviloftheHell #1
    és melyik barom irta be nekik az email fiok jelszavát? :D