Felföldi Beáta

Fejlesztői konferenciát tart a Google

A Google hatalmas, kizárólag a fejlesztőknek szoló rendezvényén a cég alkalmazottai előadásokat tartanak az Android, a Google Chrome, a nyílt webes technológiák és a fejlesztői környezetek jövőjéről.

A kétnapos, webes innovációkat bemutató eseményen 80 szekcióban több, mint 5000 programozó vesz részt. Az első Google IO (Innovation in the Open) konferenciát 2008 májusában tartották. Akkor hozták először nyilvánosságra azokat a telefonokat is, amiken az Android operációs rendszer futott. Most, három évvel később, az Android az egyik leggyorsabban fejlődő mobiltelefon platform. Annak ellenére, hogy a Google nemrég jelentette be, hogy nem folytatja tovább az Android alapú Nexus One internetes árusítását, az Android értéke mit sem csorbult. A platform szinte a semmiből emelkedett ki, mégis a felmérések szerint az Egyesült Államokban már a második legnagyobb részesedéssel bírt az első negyedévben. Így érthető, hogy a mostani Google konferenciára többen voltak kíváncsiak és azon sem lepődhetünk meg, hogy az egyik fejlesztő cég 1600 dollárt fizetett egy 100 dolláros jegyért.

"A legnagyobb különbség az eddigi és az idei konferenciák között az, hogy hatalmas az érdeklődés az Android operációs rendszer iránt" - nyilatkozta Harry Tormey, a Snaptic szoftverfejlesztője. A konferencián a Google várhatóan a Chrome böngészőre és operációs rendszerre helyezi majd a hangsúlyt, azonban nagy szerepet játszik majd az Android is. Az Android fejlesztők leginkább arra kíváncsiak, milyen megoldásokkal lehet a felületet továbbfejleszteni és még olcsóbban létrehozni. Reményeik szerint a legújabb fejlesztésű, Froyo-nak keresztelt Android 2.2 is bemutatásra kerül.


Nagy dicséret, hogy egy ilyen új fejlesztést már most az iPhone-hoz hasonlítanak, ugyanakkor arra a hiányosságra is felhívja a figyelmet, hogy a rendszerre eddig sokkal kevesebb alkalmazást írtak, mint az Apple platformjára: alig 38 000-et a 200 000-hez képest. Mivel az iPhone támogatja az OpenAL és a 3D audio API hangszerkesztő szoftvereket, sokkal színesebb hangzásvilággal rendelkezik, mint amire az Android képes. Mindemellett, jóval könnyebb az iPhone programozása, és dokumentációval kiegészített példaprogramok is nagyobb számban léteznek, ami nagy könnyebséget jelent a kezdő és haladó programozóknak egyaránt. "Az iPhone felhasználói felülete nagyon elegáns és szép. Az Android is közel jár, de van még mit fejlődnie", nyilatkozta Zhao Lu, az Orange Labs egyik fejlesztője.

Így a fejlesztők azt remélik, a konferencián szó lesz a multimédiával kapcsolatos hiányosságokról is, valamit az Adobe és a Google közti kapcsolatról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!