SG.hu

Négyszázezer mobilos tűnt el 2009-ben

Az elmúlt évben megtört a magyarországi mobilpiac növekedése. A három szolgáltató ügyfeleinek száma éves szinten közel 432 ezerrel 11 millió 792 ezerre csökkent, de az ügyfélszámon belül 363 ezerrel emelkedett a havi előfizetéssel rendelkezők száma, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

2009-ben, a februári minimális emelkedést nem számítva, egyedül decemberben nőtt a teljes ügyfélszám, de akkor is jóval kisebb mértékben, mint egy évvel korábban. 2008 decemberében a növekedés 275 ezres, 2009 decemberében pedig 105 ezres volt. Az elmúlt év folyamán így a 100 főre jutó előfizetések, azaz a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma a 2008. decemberi 121,83-as rekord értékről november végre 116,65-re csökkent, majd a mutató az évet 117,7-en zárta.


Decemberben a teljes ügyfélszám, azaz a hívásfogadásra alkalmas SIM-kártyák alapján számítva a Vodafone piaci részesedése 21,87 százalékról 22,07 százalékra, a Pannoné pedig 34,18 százalékról 34,52 százalékra emelkedett, míg a T-Mobilé 43,95 százalékról 43,41 százalékra csökkent. A 2008 végi állapothoz képest piaci részesedését egyedül a Vodafone növelte, 1,03 százalékponttal, míg a T-Mobile részesedése 0,45 százalékponttal, a Pannoné pedig 0,57 százalékponttal csökkent.

A forgalmazásban résztvevők - azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók, vagy fogadók száma 2009 utolsó negyedévében folyamatosan emelkedett, ezen belül decemberben 219 ezerrel, így éves szinten ez a mutató a teljes ügyfélszámnál sokkal kisebb mértékben, alig 66 ezerrel csökkent. 2009. december végén összesen 10 millió 931 ezer kártya vett részt a forgalmazásban.


A forgalmazásban résztvevők száma alapján decemberben a Vodafone a novemberi 22,27 százalékról 22,54 százalékra növelte piaci részét, míg a T-Mobile részesedése 44,64 százalékról 44,43 százalékra, a Pannoné pedig 33,08 százalékról 33,03 százalékra csökkent. 12 hónap alatt a Vodafone piaci része 0,68 százalékponttal, a T-Mobilé 0,22 százalékponttal nőtt, a Pannoné pedig 0,9 százalékponttal csökkent.

2009-ben folytatódott a havi előfizetések arányának növekedése, illetve a feltöltőkártyák részesedésének a csökkenése. 2009 végén a teljes ügyfélszám 56,7 százaléka használt feltöltőkártyát, míg egy évvel korábban ez az arány még 61,2 százalékos volt. Az úgynevezett pre-paid kártyák részesedése 2003 első negyedévében volt a legmagasabb, akkor ennek az aránya a teljes ügyfélszámon belül 78,82 százalékos volt.


2008-ban a pre-paid kártyák száma és a havi előfizetéseké is közel 600 ezerrel nőtt. 2009-ben a havi előfizetéssel rendelkező ügyfelek száma 363 ezerrel emelkedett, a hívásfogadásra alkalmas feltöltő kártyák száma pedig 795 ezerrel csökkent 2008 végéhez képest, így az év végén az előfizetéssel rendelkezők száma 5 millió 106 ezer volt az egy évvel korábbi 4 millió 743 ezer után. A hívásfogadásra alkalmas pre-paid kártyák száma a 2008 év végi szinthez képest 795 ezerrel 6 millió 686 ezerre esett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #21
    A fideszt nem tartom jobboldalinak.. max a szlogenjeik azok. ;)
    Nem hiszem, h minden rossznak a zsidok az okozoi, es azt sem h kontrollalat vilaguralmuk van, maga a kapitalizmus mukodese a ludas, ami szabadjara engedi a vallalatokat..
    es azt sem hiszem, h a szarmazasnak koze lehet ehhez, csupan annyiban, h vedik koreiket..
    Az orszaghatarok mar nem nagyon jelentenek akadalyt az effele uzleteknek, igy szinte barhol dolgozol, nekik dolgozol es am it lejjebb mondtam az az, h az altalad felhozott kulonbseg arakban/szolgaltatasban UK es Mo kozott az egy multiceg strategia, eleve ok harcoltak ki, h Mo-n nem fizetnek adot es dragabbak, mig Angliaban igenis fizetnek es olcsobbak a szolgaltatasok is, akar ugyanannal a cegnel.. ez nem csak a korrupt politikusaink hibaja, ehhez kell a gerinctelen profithajhasz masik fel is..
    Az angol gazdasag nem azert olyan jo(?), mert olyan faszanyos a rendszeruk, hanem mert leigaztak a fel vilagot, viszont a vilag egyik legnagyobb pazarlo tarsadalma lassan feleli azt, amit a nagyapaik osszeraboltak, igy mar doglodik is.. persze nezopont kerdese, h mennyire, Mo-nal meg mindig gazdagabb ;)
  • DjDano #20
    Természetesen ez mind tetsuonak és a hozzá hasonló "hazafinak" szólt
  • DjDano #19
    Mi lenne ha legalább itt ne lenne zsidózás és burkolt rasszizmus? Takarodjál szépen angol fórumokra, persze ha ott ugyanezt művelnéd pár napon belül szépen bannolnának... Itt már lassan jutalompont jár az antiszemita rasszista náci palántáknak...

    Addig kéne megállítani a neonácik térnyerését amíg még nem késő! Minden ország tanult a történelméből, de mi magyarok nem tudunk sajnos....
  • sathinel #18
    Ha már itt tartunk otthon úgy tartják hogy a fejlett országokat mind zsidók vezetik, használják ki, és húzzák le a fejletleneket. Te ha jól tudom ugyanúgy kinn vagy UK-ban mint én tehát ugyanúgy a zsidóknak dolgozol.

    A másik hogy mikor narancs volt az ország akkor sem voltak képpesek rájuk szólni a szolgáltatókra tehát ennyit a jobboldalról otthon..... Bár a jobboldal vezére is zsidótól származó pénzen tanult ha jól tudom. Tehát ennyit a néphülyítésről.

    Erre fel hoztam egyébként hogy valsz a földrengések és minden más is a zsidók műve. Ők ilyen elvetemültek.
  • Retechegér #17
    Kedves szolgáltatók
    Így jártatok...
    A többet kevesebbért nem csak a dolgozókra kéne alkalmazni...
  • Tetsuo #16
    A peldadban emlitett kulonbsegrol pont, hogy a zsidok tehetnek.
    Nagyon nem vagy kepben latom.. kicsit olvassal.

    Magyarorszag lakossaga pedig nagyon gyorsan fogy, amit min. 20 even belul nem lehet megallitani. Foleg ha a magyarokat nezzuk, marmint mas nepcsoportokkal szemben, ugyanis Magyarorszagon van olyan kisebbseg, amelyik lakossagszama gyorsan es folyamatosan no, igy az aranya is.
  • Tetsuo #15
    Az agonizalas haldoklast jelent.. vagyis mirol hablatyolsz?
  • chuky123 #14
    Persze a mobilnet terjedésével is nő az előfizetések száma ezt azért ne felejtsük el. Az hogy ki mennyit beszél mobilon az életvitel kérdése. Lehet hogy az a szöszi "ingyen" beszélt a barátjával mert olyan előfizetése van.
  • ZeemanX #13
    Kb. két éve járt le egy vodás számom. Kb. egy éve ismerősöm véletlenül még azt a számot hívta, erre gipszjakab felvette... 8-O
    Ahhoz képest, hogy "fogynak" a használók, elég hamar kiadták újra. Gondoltam, legalább van pár év elévülési idő. Hát nincs. Rém igénytelenség.
  • DjDano #12
    Tipikus SG-s felfogás, sokan kritizálták az SG-s cikkeket és szerkesztőket, erre szépen levettétek a cikkírók nevét, ezzel a probléma meg van oldva :D