Gyurkity Péter

Passzív Wi-Fi forradalmasítaná a technológiát

Egy új eljárással drámai módon csökkenthető a vezetéknélküli eszközök fogyasztása.

A Washington Egyetem diákjai mutatták be saját fejlesztésüket, amelyet nemes egyszerűséggel a Passzív Wi-Fi névre kereszteltek. Véleményük szerint ezzel valódi forradalmat valósíthatunk meg, amely nemcsak a háztartásokban, de számos egyéb területen is megújíthatja (és egyben kiszélesítheti) a platformot.

A vezetéknélküli eszközök elterjedésénél, a technológia alkalmazásánál komoly korlátozó tényező a folyamatos kommunikáció által megkövetelt fogyasztás. Ezt válthatja ki a passzív alternatíva, amely ugyan a hálózatra kötött eszköz (így például a Wi-Fi router) esetében némileg megnöveli az étvágyat, ám a további, ezzel kapcsolatban álló passzív eszközök esetében minimalizálja azt, hiszen ez utóbbiaknál kihagyják az analóg komponenst és mindössze egy digitális kapcsolóra támaszkodva küldik vissza a bejövő jeleket, így hozva létre az adatcsomagokat. A megoldás ezen passzív eszközöknél 10 ezerszer kisebb fogyasztást eredményez, de ez még a Bluetooth technológiához képest is ezerszer alacsonyabb.


Amennyiben a fejlesztés a kereskedelmi forgalomban is megjelenik, valóságos forradalom mehet végbe a különböző háztartási eszközöknél, a biztonsági kameráknál, az egyéb érzékelőknél, illetve számos más területen, hiszen a minimális fogyasztást az egyéb jelek megcsapolásával ellensúlyozhatnánk, vagyis nem lenne szükség az akkumulátorok alkalmazására. Az eddigi eredmények között sorolják fel a 30 méteres hatótávot, a falon keresztüli kommunikációt, valamint a legfeljebb 11 Mbps-os átviteli sebességet – amennyiben ez utóbbit sikerül jelentős mértékben megnövelniük, a megoldás nyilván jobb esélyekkel száll majd versenybe.

A Jeeva Wireless nevű cég dolgozik a kereskedelmi megjelenésen, ez azonban még 2-3 évet vehet igénybe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fszrtkvltzttni #9
    Ez nem az energia megspórolásáról szól. Nem is lenne értelme, mert nagyságrenddel nagyobb fogyasztók vannak a háztartásokban. Viszont kevesebb energiát fognak fogyasztani az eszközök, így azokba kevesebb elektronika. Így egy központi egységhez sok egyszerű eszközt tudsz csatlakoztatni.
    Az igaz, hogy jelenleg ehhez speciális eszköz kell, de amint bekerül a wifi szabványba, ezt is támogatni fogják. Minden wifi szabvány így terjed el. Például a beamforming pár éve még egzotikumnak számított, ma se általános, de néhány év múlva minden vacak tudni fogja. Akit izgat ez a technológia, az lecseréli most. Akit nem, az meg majd 10 év múlva, mikor eszközt cserél észreveszi, hogy ilyet is tud. A terjedésnek ez nem szab gátat, ha van benne ráció.
    Utoljára szerkesztette: fszrtkvltzttni, 2016.12.20. 14:29:06
  • fszrtkvltzttni #8
    Minden antenna egyszerre vesz és egyben ki is sugározza ugyanazt a jelet. Kivéve, ha leföldeled, mert akkor csak vesz. (Utóbbinak a becsületes neve az, hogy árnyékolás.)
    A földeletlen (megfelelő hosszúságú, hogy állóhullámok keletkezzenek rajta) drót úgy veri vissza a jeleket mint egy tükör. Ha leföldeled (elég egy megfelelő kondenzátor is) akkor viszont nem.
  • lycidas #7
    egy kicsi le van maradva az sg.hu...
    ez egy februári hír: https://ipon.hu/hir/36472
  • BeLac-007 #6
    Valahol olvastam erről és ezt az egészet úgy próbáltak megmagyarázni, hogy az adó olyan mint egy zseblámpa. Azzal morzézzák az üzenetet majd mikor befejezték akkor csak világit a lámpa. A vevő oldalon egy tükör van és azzal tükrözik vissza az üzenetet. Így ott nem kell lámpának lennie. Hát így valahogy kell elképzelni. Bár azt, hogy rádió jelet hogyan akarják vissza „tükrözni” analóg RF rész nélkül nem értem. 
    Utoljára szerkesztette: BeLac-007, 2016.12.19. 06:54:24
  • Adamyno #5
    Az NFC-hez hasonló. Az AP-nek kell nagyobb teljesítménnyel sugározni, hogy az onnan elkapott energiával visszafele vagy tovább is tudjon sugározni a passzív eszköz. Tökjó, mert a mobil meg a kütyü kevesebbet fogyaszt. Ezzel szemben egy sokkal erősebb elektromágneses tér vesz körül mindent és az erősebb AP=több fogyasztás. Ugyanott vagyunk, a villanyszámlát tökmindegy, hogy a telefonomra vagy a routeremre fizetem. A másik meg, hogy mivel új cucc, így még drágább is lesz. Értelme kb. 0. Ha a meglévő környezeti wifikből nyerné az energiáját, úgy már más. De neki saját router kell. Egyébként ma Magyarországon a megengedett max sugárzási teljesítmény 100mW, ami ugye általában körsugárzóra megy, tehát ha egy fokos szöget vizsgálunk, az már 100/360mW = 0.27mW. Azért egy fok, mert körülbelül a 360fokból 1 fokot takar ki egy átlag fél méter széles test 30 méter távolságon. Ez ugye 270uW. Veszteséggel nem számoltam, de a videó alapján így is durván 10x kevesebb: 15-60uW is elég. Akkor miért nem jó a szabvány max. 100mW adásteljesítmény? Egyébként az USÁban ez is lehet több, de általában az okosabb (gazdával rendelkező) routerek nem maximális teljesítményen üzemelnek.
    Utoljára szerkesztette: Adamyno, 2016.12.18. 19:14:10
  • fszrtkvltzttni #4
    Biztonsági kamreránál szerintem értelmetlen. A kamera maga jelentős fogyasztó.
  • fszrtkvltzttni #3
    Szerintem a vivőfreqvenciát egy külső eszköz állítja a router állítja elő, azt modulálják, majd sugározzák ki újra.
    Korábban volt olyan ötlet, hogy a WiFi jel megcsapolásával látnának el energiával kis fogyasztású eszközöket. Ez szerintem ahhoz hasonló.
  • jkedzs #2
    valami mesemondás van ebben nyilvánvalóan.
    aka nem annyira kúlos az ötlet, mint amilyennek behazudják.
  • fonak #1
    Nem igazán értem a technológiát, analóg vivő frekvencia nélkül lehet adatot továbbítani? Ez nekem új. Akkor miért nem így működnek a mobilhálózatok stb. is?