Gyurkity Péter

Összeolvadhatnak a Google operációs rendszerei

A Google egyik alapítója jó esélyt lát arra, hogy az Android és a Chrome OS valamikor a jövőben egy közös projektként folytathatja majd pályafutását - összeolvadhatnak a mobil technológiák.

A Cnet a hétvégén számolt be Szergej Brin előadásáról, amelyre a Chrome OS múlt hét csütörtöki bemutatóját követően került sor. Ebből azt olvashatjuk ki, hogy a keresőcég vezetésének bizonyos tagjai (Brint is beleértve) erőteljesen gondolkodnak az eddig szigorúan egymástól elválasztott projektek összeolvasztásán.

Maga a gondolat olyan szempontból nem meglepő, hogy Sundar Pichai, a Google termékmenedzsmentért felelős alelnöke a bemutató alatt a hordozható készülékek és a mobil számítógépek szegmensének egymáshoz történő közelítéséről beszélt, kiemelve, hogy az okostelefonok egyre inkább kisméretű számítógépekként működnek, a netbook és smartbook megoldások pedig egyre jobban hasonlítanak a mobiltelefonokra. Az más kérdés, hogy a Google részéről nyilatkozó vezetők korábban szigorúan tartották magukat az eredeti állásponthoz, miszerint az Android és a Chrome OS egymástól elkülönülő, jól körülrajzolható területet fednek le.

A Brin által elmondottakból viszont azt szűrhetjük le, hogy lehetőségként merült fel az összeolvadás, amelynek eredményeként mindkét projekt legjobb vívmányait kaphatjuk majd meg egy közös rendszer részeként. Ez nem is lenne túlságosan nehéz, tekintettel arra, hogy mindkét operációs rendszer erőteljesen épít a Linux kernelre, valamint a Webkit fejlesztői csomagra, bár azért bőven akad teljesen egyénire szabott kódrészlet is a fejlesztésekben. Az igazán nagy eltérés a fejlesztés állapotában megfigyelhető, hiszen míg az Android már jó ideje jelen van a piacon, addig a Chrome OS még csak korai változatban elérhető.

Az még nem világos, hogy a Google szerint mikor lehetne meglépni ezt - az elkövetkező hónapokban érdemes lesz nyitva tartani a szemünket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #6
    "így nem nagyon lehet rajta variálni,"
    Hmmm. Szerintem járj utána :)
    Pont az az előnye, hogy szénné lehet variálni.
  • krajcsovszkig #5

    Az eleje zsír, viszont az interjútól kezdve uncsi, bénán van vége és a szövegek beillesztése is elég fantáziátlan. Ezért egy erős 3.5 csillagot érdemelne, de mivel engem ez nem érdekelt és nem is ide tarozik, ennek ellenére idespammelted, ezért adtam rá 3-mat, de erősen gondolkoztam a 2-n is... :/


    Szerintem úgy gondolják, hogy az Android 3 és a Chrome 2 ugyanaz lesz majd valahogy.
  • trabiubi #4
    szerintem ez az egész azt jelentheti, hogy a chrome-ot fogják az andoridhoz hozzáigazítani. az andorid már piacon van egy ideje, így nem nagyon lehet rajta variálni, szóóóóval...
  • Inquisitor #3
    OFF: Ennek itt semmi keresnivalója nem volt, de ha már így ... őszintén max. 3.5-öt kaphat a videó, a kompozitálás, vágás és a hang hiányosságai miatt.
  • 5510 #2
    Nézzétek meg és szavazzatok 5 csillaggal! Köszi

    http://www.youtube.com/watch?v=mlzHa1aC_50
  • kvp #1
    Oszinten szolva eddig sem volt tul nehez egy andoidos telefonra felrakni egy nativ bongeszot, csak az eltero ablakozorendszer jelenthetett problemat. Viszont ha a chrome-hoz az xwin-es es a gdi-s felulet melle irnak android-os gui-t is, akkor gyakorlatilag barmikor telepitheto lesz android-os telefonra is, mint ahogy az opera is felmegy a legtobb telefonra. Hozzateszem, hogy az android gui-ja pedig elvileg felrakhato chrome os ala mint egy kis java-s ablak-ban futo nativ alkalmazas.