SG.hu·

Dél-koreai jogvédők keveslik a három csapást

Dél-koreai jogvédő szervezetek álláspontja szerint az országban már bevezetett ún. három csapásos módszer nem elegendő az online jogsértések visszaszorítására. Véleményük szerint szükséges a fájlcserélő honlapok tartalomszűrésre kötelezése is - írja a ZeroPaid.

Az illegális letöltés visszaszorítására irányuló ún. három csapásos módszer júliusi bevezetésével Dél-Korea lett az első ország a világon, amely a módszert a gyakorlatban is alkalmazni kezdte.

A hatályos jogszabályok szerint a harmadik hatástalan figyelmeztető üzenet kiküldését követően a jogsértő internetezők internetkapcsolata akár hat hónapra felfüggeszthető, emellett a hatóságok három eredménytelen felszólítást követően a jogsértő fájlokat hozzáférhetővé tevő fájlcserélő honlapokat is bezárhatják.

A napokban megtartott sajtótájékoztatójukon azonban két helyi jogvédő szervezet, a Korean Film Producers Association és a Digital Content Network Association képviselői úgy vélték, a fenti intézkedés nem elegendő az online jogsértések megakadályozásához. Álláspontjuk szerint olyan tartalomszűrő rendszer alkalmazására kell kötelezni a fájlcserélő honlapok üzemeltetőit, amely megakadályozza, hogy a felhasználók jogtulajdonosi hozzájárulás nélkül, illegálisan tegyenek elérhetővé médiafájlokat.

A jogvédők szerint az intézkedésre azért van szükség, mert a kötelező szűrés hiánya tisztességtelen versenyhelyzetet teremt azon honlapokkal szemben, amelyek a tartalomszűrést önkéntes alapon bevezették.

A jogvédők közlése szerint a két testület kész jogi lépéseket kezdeményezni mindazokkal szemben, amelyek tartalomszűrési rendszert nem hajlandók alkalmazni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bertino2009. 11. 20.. 21:23||#2
"A napokban megtartott sajtótájékoztatójukon azonban két helyi jogvédõ szervezet, a Korean Film Producers Association és a Digital Content Network Association képviselõi úgy vélték, a fenti intézkedés nem elegendõ az online jogsértések megakadályozásához."


a jó édes anyátokat, azt.
© jozef19762009. 11. 20.. 12:46||#1
Akkor negyedikre mehetne nekik egy termonukleáris csapás...<#mf2>