Berta Sándor

Infratechnikával az elektroszmog csökkentéséért?

A mobil hálózatok túlzott mértékű kiépítésétől és az emiatt megnövekedő elektroszmogtól tartanak német szakemberek. A Környezet- és Természetvédelem Szövetség Németország (BUND) nevű szervezet közleménye szerint hiányoznak azok az óvintézkedések, amelyekkel kivédhetők lennének a lakókat és a felhasználókat sújtó növekvő mobil sugárzás káros hatásai.

Mivel a német biztonsági hivatalok is egy saját mobilrendszeren dolgoznak, így a vidéken élőket a közeljövőben az eddiginél jóval nagyobb mértékű elektroszmog-terhelés éri majd. A BUND szakértői azzal érvelnek, hogy egyelőre még semmit sem lehet tudni a mobiladóknak és átjátszó állomásoknak a környezetre, illetve az emberekre gyakorolt hosszú távú káros hatásairól.

A helyzet egyébként egész Európában hasonló. Egyrészt az Európai Parlament sem tartja megfelelőnek a jelenlegi határértékeket, másrészt a kontinensen már több ezer civil kezdeményezés indult amiatt, mert a politikusok az emberek feje fölött döntöttek és nem vették figyelembe az észrevételeiket, illetve panaszaikat. A BUND munkatársai arra hivatkoztak, hogy eddig is számos tanulmányból derült ki, hogy a mobil sugárzás nem csak az emberek, de a növények és az állatok esetében is káros. Az embereknél bizonyítottan a mobil sugárzás felelős például az alvászavarok, a fejfájások és a kimerültségi esetek egy jelentős részéért.

Más tanulmányokból az derült ki, hogy a mobil sugárzás akár a vegetatív idegrendszert is károsíthatja és a környezetre ártalmas anyagok akár közvetlenül az agyba is bekerülhetnek. Megint más dokumentumok a nemzőképesség csökkenéséről és az agytumor kialakulásának megnövekedett kockázatáról számoltak be. De nem hagyhatók figyelmen kívül az állatokra gyakorolt hatások sem. Kimutatták, hogy a méhek, a galambok és a denevérek például részben elveszítik a tájékozódási képességüket a mesterséges elektromágneses környezetekben. A BUND éppen azért azt szeretné, hogy a mobil távközlésben a vállalatok kis mértékű, vagy sugárzást egyáltalán nem kibocsájtó technológiákat alkalmazzanak. Erre már most is lenne lehetőség.

"Azért, hogy a jövőben korlátozni lehessen a környezeti és az egészségügyi károkat, nem lehet ilyen mértékben tovább építeni a mobilhálózatokat. Ezek helyett inkább olyan kommunikációs technológiákat kell kifejleszteni, amelyek nem károsítják sem a környezetet, sem az emberek egészségét. Fontos lenne például az infratechnika kiemelt kutatása" - szögezte le Bernd Rainer Müller, a BUND szakértője.

A probléma meglehetősen súlyos, hiszen csak Németországban jelenleg 260 000 nagyobb és 2 millió kisebb mobiladó üzemel. Ezeket egészíti ki a kereken 50 millió WLAN-eszköz, vezeték nélküli telefon, valamint a 100 millió mobiltelefon. A működése során számos készülék túllépi a megengedett határértékeket. Egy átlagos mobiltelefon például tízszer nagyobb sugárzást bocsát ki a megengedettnél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KillerBee #9
    A hajszárító fűtőszála aztán főleg rengeteg egészségre káros sugárzást bocsát ki. Még szerencse, hogy naponta csak 1-2 percig használjuk. Ha mondjuk naponta 1-2 órát szárítanánk hajat, biztos pár héten belül kihullana minden hajszálunk.
  • Loverman #8
    pont erről volt műsor vasárnap az M1-en... amúgy az a baj hogy minden háztartási eszköz ami elektromosságot használ, gerjeszt mágnesességet és hullámokat is az éterben. a legkárosabb a hajszárító mert nagyteljesítményű, de legalább nem használjuk olyan sokat.
    Petka: Rádióadók, TVadók, wifi bázisállomások, WNET, CB-, URH-, PMR-adók, riasztókapcsolók, kapunyitók nem közvetlenül a fejedtől 2 milliméterre sugároznak...
  • Lame #7
    Talan a frekvencia tartomany es az elterjedseg miatt?
  • Ahoy #6
    Jah de hosszabb távon, (sok évtizedre levetítve) még mindig fogalmunk sincs, hogy milyen hatása van ezeknek az eszközöknek. Egyes tanulmányok bizonyítják, hogy káros, általában a mobilcégek által pénzeltek meg cáfolják.

    Wifinél meg még gázabb a helyzet, mert gyakorlatilag egy wifi router folyamatosan löki a fejemnél, a szomszédé ugyancsak, a laptop meg sugározza a p*csömet egész nap :D Most lehet jönni ilyen olyan dolgokkal, hogy a Wifi az már nem káros a frekije miatt stb stb. Senki nem bizonyította, főleg nem 10-20 évre előremenőleg (márpedig én még 40-50 évig szeretném használni :), hogy milyen hatása van egy folyamatosan telefonáló eszköznek elég közel a testemhez.
  • kvp #5
    Az infra fenyt hasznalo megoldasok jok. Nem tudnak tul melyen behatolni a testbe, nem ionizalo a sugarzasuk, konnyu arnyekolni oket (fuggonnyel, papirlappal, fallal), kis tavolsagra sokkal nagyobb savszelesseget biztositanak mint a hagyomanyos radios technikak es meg olcsobbak is. Egyetlen hatranyuk, hogy az adonak es a vevonek latnia kell egymast, persze ez mehet tobbszoros visszaverodes utjan is.
  • Petka #4
    De miért pont a mobiltelefon? Ott van millióegy rádiófrekvenciás sugárzást kibocsátó eszköz... Rádióadók, TVadók, wifi bázisállomások, WNET, CB-, URH-, PMR-adók, riasztókapcsolók, kapunyitók... Ez már annyira, de nagyon unalmas...
  • KillerBee #3
    "Fontos lenne például az infratechnika kiemelt kutatása"

    Miféle infratechnika? Netán infrahang? A német eredetiben korrektül le van írva, miről van szó. Nehéz lett volna magyarul is hozzátenni azt a két szótagot?
  • mrantal #2
    Az is érdekes hogy ezekből az eszközökből pont milyen kerek számú van...
  • Lenry #1
    ha egy átlagos mobiltelefon például tízszer nagyobb sugárzást bocsátana ki a megengedettnél, akkor nem kerülne forgalomba