Berta Sándor

Túl sok a nikkel egyes mobilokban

Dán és amerikai kutatók azt állítják, hogy egyes mobiltelefonokban és azok fejhallgatóiban olyan sok a nikkel, hogy attól a használóik megbetegedhetnek.

Míg az ékszerek és a szemüvegek esetében egyértelmű nikkel határértékek vannak az Európai Unióban, addig nincsenek hasonló szabályok a mobil készülékeknél. Dán és amerikai szakemberek a legújabb vizsgálatok alapján pont erre a problémára hívták fel a figyelmet. Szerintük ugyanis egy hosszabb telefonbeszélgetés alatt egyes mobil típusoknál annyi nikkel kerülhet a bőrre, hogy az arra érzékenyeknél szabályos allergiás roham alakulhat ki. A fém általában a készülékek házában vagy a fejhallgatókban található, de erre a gyártók elfelejtik felhívni a felhasználók figyelmét.

Jeanne Duus Johansen, a Dán Allergológiai Központ vezetője és munkatársai összesen 41 mobiltelefont vizsgáltak meg, amelyek közül minden ötödik tartalmazott nikkelt. A fémet kimutatták a billentyűzetekben, a kijelző körül és még a céglogókban is. "Erről mindenképpen tájékoztatniuk kellene a vásárlókat a gyártóknak" - mondta a professzor. Mivel azonban nincsen törvényi szabályozás, ezért erre vajmi kevés az esély. A cégek nem szívesen működnek együtt. Jól bizonyítja ezt, hogy a tesztekhez meghívott öt gyártóból csak kettő vett részt, utóbbiak is csak úgy, hogy nem közlik a nevüket.

Jeanne Duus Johansen szerint azonban közel sem ennyire egyszerű a helyzet. Egyes típusoknál ugyanis volt olyan készülék, amelyben kimutatták a fémet és volt olyan, amelyikben nem. "Egy modellnél öt telefonból csak kettőben bukkantunk nikkelre. Ez azzal függhet össze, hogy a készülékeket különböző helyeken gyártották. Úgy vélem, szükség lenne egy jelölésre, ami felhívná az emberek figyelmét a fémtartalomra. Amíg azonban ez nincs, addig a patikákban be kell szerezni egy tesztberendezést, amely kimutatja az értékeket" - szögezte le a professzor.

Lionel Bercovitch és John Luo egy 18 éves betegnél figyeltek fel a nikkelallergiára. Az illetőnek ugyanis bőrkiütései keletkeztek, a tünetek azonban eltűntek, ahogy a fiatalember átváltott egy nikkelmentes mobiltelefonra. Németországban a nők 15, és a férfiak 5 százaléka nikkelallergiás. A jelentést meglepődve fogadták a mobilgyártók. "Még sosem hallottam erről a problémáról" - nyilatkozta például John Settino, a Sony Ericsson egyik szóvivője. Mindez csak azért érdekes, mert tavaly februárban a Bécsi Egyetem allergiakutatója már felhívta a figyelmet a kérdésre.

A dán szakemberekéhez hasonló megállapításra jutottak egyébként az amerikai Brown Egyetem kutatói is, akik a Canadian Medical Association Journal nevű folyóiratban tették közzé tapasztalataikat. Az általuk vizsgált 23 készülékből tízben, azoknak is elsősorban a házában vagy a fejhallgatójában volt kritikus mennyiségű nikkel. Öt Nokia-modell (6061, 6062, 6820, 6230, 6682) egyáltalán nem tartalmazta a fémet. Ugyanez volt a helyzet a Blackberry Pearl, a Kyocera KX444, az LG Verizon VX8300, a Motorola i580, a Motorola i870, a Palm Treo 650, a Sony Z520a és a Plantronics Explorer 320 (Bluetooth Headset) esetében is. A Blackberry 8700c fejhallgatóján, a Motorola L2, Razr, SLVR és Q típusoknál a fejhallgatón lévő céglogón, a Samsung e105 esetében a menükezelő gombokon és a kijelző környékén, a Samsung d807, a Sony Ericsson W600i és a Sony Ericsson W810i esetében szintén a menükezelő gombokon mutattak ki nikkelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • L3zl13 #13
    Ó igen. Mert qrva nagy burzsulynak kell ám lenni egy ezüst fülbevalóhoz...
  • matt taylor #12
    "De egy lányismerösöm is csak arany vagy ezust fülbevalót hordhat,"
    Ha szüleimnek sok pénze lenne akkor én is ezt mondanám
  • Glutamin #11
    Így van. Sajnos egy életre szóló érzékenységet lehet kialakítani pl csodás pierciengekkel itt-ott a testen. Erről persze a fiataloknak senki nem beszél.
  • L3zl13 #10
    Nem, de rendszeresen használja, akkor az érintkezés helyén idővel nagyon eldurvulhatnak a tünetek.
    Ráadásul hosszabb idő alatt maga az allergia is súlyosbodhat annyira, hogy már kissebb mértékű érintkezéskor is anafilaxiás sokk alakulhat ki...
  • Yv@n #9
    De nem spriccel sugárban a vér a nyakából, és az arcbőre sem robban le tőle instant gondolom.
  • Cat #8
    "Mellesleg el se tudom képzelni hogy hogy a fenébe lehet valaki ennyire allergiás a fémekre"

    Haverom pl. vett egy övet, és a dereka az övcsatnál ahol hozzáért a bőréhez teljesen bepirosodott. De egy lányismerösöm is csak arany vagy ezust fülbevalót hordhat, különben bőrpír jelenik meg rajta. Szóval ez egyáltalán nem ritka dolog.
  • L3zl13 #7
    Én lazán el tudom képzelni, hogy egyesek allergiásak a nikkelre olyan mértékben, hogy mondjuk a mobiltelókban lévő nikkelre is reagáljanak, de azt nem értem mennyivel súlyosabb a helyzet, mint bármely más fém allergia esetén, hogy ebből most ilyen nagy ügyet kell csinálni.
  • Chriss745 #6
    El tudom képzelni, hogy valaki megfogja a telefonját, és elkezd habzani a szája, és remegve a földre esik! BAROMSÁG! Ez majdnem olyan mint a kedvenc cikkem itt az SG-n, hogy a kék fény rákot okoz!

    Az ilyen embereket akik ilyeneket találnak ki kik fizetik? Hol lehet jelentkezni?
  • Voronyezs #5
    Így van...


    Mellesleg el se tudom képzelni hogy hogy a fenébe lehet valaki ennyire allergiás a fémekre.Persze lehet h csak én vagyok hülye de attól én nem tudom elképzelni...Mondjuk tényleg nem kell nyalogatni, és tényleg nem lesz semmi baj
  • aaaaa #4
    Az 1 és 2 eurósban is sok a nikkel, erről volt is már cikk egyszer. Nem kell a telefont , pénzt fogdosni, ha valaki allergiás rá.