Brüsszel elfogadja az alternatív böngészők telepítését
Brüsszel kifejezte hajlandóságát a Microsoft ellen versenykorlátozó gyakorlat miatt indított eljárás lezárására, amennyiben kedvező piaci fogadtatásra talál a Microsoft alternatív internetes böngésző szoftverek felkínálására tett ajánlata.
A Microsoft azt követően tett ajánlatot a változtatásra, hogy az EU versenyjogi eljárást helyezett kilátásba a Windows operációs rendszer és az Internet Explorer böngésző összekapcsolása miatt.
Az Európai Bizottság közölte, hogy pénteken hivatalosan felkéri a számítógép gyártókat, a szoftver fejlesztőket és magukat a felhasználókat is, hogy alkossanak véleményt a Microsoft ajánlatáról, amely szerint lehetővé teszi a választást 12 internetes böngésző közül a Windows operációs rendszer telepítésekor. A véleményezésre egy hónap áll majd rendelkezésre.
Pozitív fogadtatás esetén a Microsoft ajánlata jogilag kötelező érvényű bejelentéssé lép elő öt éves érvényességi hatállyal. Ebben az esetben az EU büntetés nélkül zárja le a Microsoft ellen indított versenyjogi eljárást.
Azt leírtam, hogy azért ügyes az ms mert az oktatásba már próbál betörni. Így a diák aki késõbb elmegy dolgozni már úgy kerül ki, hogy ismeri a wint (oprendszer, office, ie). Minenki másnak ott a lehetõség!
Nekem ebbõl a böngészõ háborúból mindössze az opera módszere nem tetszik, ahogyan próbál népszerûbb lenni. Mint egy pióca. Az eu meg eldönti, hogy nekünk mi a jó és kapjuk a hülye kérdez-felelek játékot a windows-al. Hogy ki mit használ nekem egyébként teljesen mindegy. Végre haladnánk abba az irányba, hogy elindítom az installt és közbeavatkozás nélkül feltelepül az oprendszer a szükséges driver-ekkel együtt, amit automatikusan letölt.
Nem akarom én (átlagember)leszolni a pingvint, csak azt látom, hogy a linux egyre inkább csicsásabb és ablakosodik. Ez csak a külsõség. Azt nem mondom, hogy rossz, sõt nagyon frankó, hogy ingyenes. De azt is látom, hogy hiába az ingyenesség meg a - hozzáértõk szerint - fejlettebb okosabb programozás mégis a többség az ms termékét használja. Senki fejéhez nem tartanak pisztolyt!
Látom nagyon linux fan vagy mivel az az álláspontod, hogy a win a hülyéknek készül. A butább embereknek. Mondjam azt, hogy ez is sértés?
Szóval ha az MS csinálja, akkor ügyes, ha a többi böngészõgyártó, akkor aljas húzás. Csak az a baj, hogy 90% hülye miatt szív a többi 10%. Ettõl még a demokrácia is jobb, ott legalább csak 51% miatt szív a másik 49%.<#eplus2>#eplus2>
Az OOo nem akar olyan lenni, mint az MSO, az OOo egy alapszintû irodai programcsomag akar lenni, ami az átlag igényeit kielégíti, az extra igényeket nem. Hozzáteszem az MSO-tól jóval többféle fájlformátumot felismerve. Csak a legnépszerûbb MSO programoknak van megfelelõjük (Word, Excel, Power Point, Access) a többinek, Publisher, InfoPath, OneNote, Outlook viszont nincs (alternatíva igen, de ezek nem foglalnak helyet az OOo-ban).
Az meg sértésnek is durva, hogy a Linux Windows akar lenni. A ReactOS, na az akar Windows lenni. A Linux továbbra is egy nyílt, ingyenes, jól használható, biztonságos oprendszer akar lenni, amely átemelt néhány felhasználóbarát megoldást a konkurens rendszerekbõl, de ettõl még a Linux filozófia továbbra sem az, hogy minden Pistike és Gizike gépére Linuxot, hanem az, hogy a nem egy használhatatlan, a leghülyébbek számára is kezelhetõ tömegterméket gyártsunk futószalagon, ami a rendszer erényeinek a rovására megy.
Továbbá nincs olyan, hogy "Linux" disztribúciók vannak, azok között meg ég és föld a különbség. Van olyan, ahol magadnak fordítod a kernelt és nincs grafikus felület sem, van olyan, ami csili-vili, van olyan, ami egyszerû letisztult munkakörnyezetet tesz a felhasználója elé, van olyan, ami multimédiás, otthoni felhasználásra van kiélezve, szóval a választék elég bõséges, a Linux továbbra is csak egy kernel, ami ezekben a disztrókban közös.
Na de miért egyeduralkodó? Mert ügyes. Az oktatásba beinvesztál, úgy hogy kedvezményesen adja a termékét a diákoknak, suliknak. Onnan kijövõk az ms termékeit ismerik majd és azzal akarnak dolgozni, hogy ne kelljen mást megtanulni. Szerintem ezért is van rengeteg program (fizetõs, ingyenes) az ablakos oprendszerre. Másrészt a játékfejlesztõk is ezt a platformot választják az osx, linux helyett. Tudom oda is írnak játékprogikat, de elhanyagolható a win-el szemben. Az is megfigyelhetõ, hogy az openoffice olyan akar lenni mint az ms office, a linux meg mint a windows (ablakos csili vili).
Nem vagyok ms fan de még nekik áll a zászló. Csak kicsit gusztustalannak tartom, hogy egyes böngészõ készítõk hátulról támadva próbálnak ismertebbek lenni és nem azzal amit tudnak. Persze az ms-t sem kell félteni, biztos volt nekik is elítélendõ lépésük....
Az IE csak akkor használható ingyenesen, ha megveszed (vagy lewarezolod) a Windowst. Tehát nem ingyenes, hanem benne van az árban. Önállóan nem érhetõ el, más platformokra (Mobile Windows-on kívül) nem érhetõ el.
Másképp értelmezi az oldalakat az IE6, az IE7 és az IE8 is, de még utóbbi sem követi teljesen a szabványokat. Egy alternatív oprendszert használó gyakorlatilag kénytelen jogszabályt szegni, ha Linux alatt meg akarja nézni, hogy néz ki az általa szerkesztett weboldal egyes IE verziókban. Az nem érv, hogy "Akkor ne nézze meg.", mert mivel ez a munkája, ha nem validál IE-re, akkor "Köszönik, el lehet menni, ki van rúgva."
2. Ha az általad felsorolt 3 autógyártó valamelyike eléri a 90%-os piaci részesedést és versenykorlátozó megoldásokat vet be, akkor lesz neki létjogosultsága. De amíg nem szenved lényegi hátrányt egy Suzukis egy BMW-ssel szemben, addig nem állja meg a helyét a hasonlat.
1. Annyiban mindenképp igaza van Pengének, hogy otthoni-kisvállalkozási téren a MS egyeduralkodó. Kérdés, hogy ingyenesen használható (bár a támogatások révén piaci haszonra szert tevõ) böngészõknél van-e értelme monopolitást vizsgálni, tekintve, hogy a "Donate" gombra a fanatikusokon kívül más a szemét sem veti.
2. Ha valóban elfogadják ezt a kezdeményezést, a következõ autómba, ami pl Peugeot-Nissan-Renault-stb lesz, Volkswagen motort fogok kérni. És kivágom a balhét amikor elutasítanak, mert ezzel korlátozzák az én döntési szabadságomat.
Monopólium? Te magad is felsoroltál más oprendszereket! A következõ windowsba meg majd az osx meg a linux rinyálja be magát, mert nem úgy fogy... Kis operás marketingesek már nem tudtak mást kitalálni, hogy többen használják azt a vackot, mint bebújni az eu seggébe és rákényszerjteni az ms-t hogy a portékájuknak nagy publicitást adjanak. Elõbb utóbb meg blueray lemezen jön ki az oprendszer mert minden kis takony cég hülyeségét bele kell rakni. Aki meg wint használ majd installáláskor quizjátékot játszik a felugró ablakokban, hogy mit akar használni meg mit nem, mit engedélyezzen meg mit nem....
Én ha windowst akarok használni akkor ne legyen benne más. Ahogy többen írtátok, ha nem szimpi az ie akkor rengeteg más lehetõség van a neten. Aki meg nem ért hozzá annak a többi böngészõ se mond semmit... Kiváncsi leszek az opera részesedésére a win7 kiadását követõen, remélem kudarc éri õket!
Azért ne várd el minden PC usertõl, hogy fejbõl vágja az összes böngészõt(nem mintha annyira sok lenne csal lesz*rják). Bár a foxot sokan ismerik, de a többi böngészõ neve sokszor kínos fejvakargatást eredményez.
Akik nem tudják, mi az a böngészõ, azok hülyén fognak állni a választási ablak mellett, hogy "Te, Géza? Most mit kell nyomni?". Aztán ha nem az jön be, amit megszoktak, akkor meg jön a "Te, Géza! Rard már fel nekem azt, ami a másik gépen is van, mert ezen nem találom azt, hogy ....."
Vagyis a választási lehetõség azoknak jön jól, akik tudják, hogy mik azok, és mik a különbségek; de azok meg már régen nem IE-t használnak. Így pedig Matt0123 hozzászólása mellett teszem le én is a voksom.