Berta Sándor

Európa megosztva az IBM ellen

Az 1960-as években számos európai számítógépgyártó létezett már, de az IBM ellen egyiküknek sem volt sok esélye. Joggal merülhet fel sokakban a kérdés, hogy vajon miért nem sikerült már az 1960-as években egy olyan európai számítógépes ipart létrehozni, amely eredményesen vehette volna fel a versenyt az amerikai cégekkel? A válasz rendkívül egyszerű: a britek és a franciák is saját úton indultak el és az együttműködés hiánya miatt végül lépéshátrányba került a kontinens.

- I. rész - | - II. rész -

Az 1960-as években az IBM egyeduralkodó volt a világ számítástechnikai piacán. A Nagy Kék piaci részesedése elérte a 70 százalékot és az óriáscég már Nyugat-Európa meghódítására készült. A szakemberek érdeklődését leginkább a harmadik számítógép-generáció, az 1964. április 7-én bejelentett IBM/System 360 keltette fel, amely egy évvel később jelent meg a piacon. Egy politikai döntés azonban teljesen más irányba vitte a folyamatokat, mint ahogy arra sokan számítottak. 1969-ben ugyanis kartelleljárás indult az IBM ellen. A vád: a cég a jövőben uralni akarja a kis- és közepes vállalkozások számítástechnikai piacát.

Európa vezető szakemberei a hír hallatára új erőre kaptak. Arra gondoltak, hogy így talán egy európai számítógép megépítésével méltó konkurenciája lehetnének az amerikai cégnek. Az 1964-es és azt követő néhány év azonban több okból sem kedvezett egy ilyen programnak. A francia Bull vállalatnak komoly nehézségekkel kellett szembenéznie és 1964-ben el kellett adnia többségi részvényeit a General Electricnek. A brit számítógépgyártóknak általánosságban jó hírük volt, de volt egy komoly probléma: Nagy-Britannia nem volt az Európai Gazdasági Közösség (EGK) tagja. Az EGK akkoriban Franciaországból, Németországból, Olaszországból és a Benelux-államokból állt.

Ha mindez nem lett volna elég, úgy komoly fejtörést okozott a kutatóknak az is, hogy a program 5 milliárd dollárba került volna. Ez az összeg mai pénzre átszámítva kb. 33 milliárd dollárnak felel meg. A legnagyobb problémát azonban az akarat és az idő hiánya jelentette; egyedül a britek próbáltak harcolni. Az International Computers and Tabulators (ICT) 1964-ben piacra dobta az 1900-as sorozatot, majd az English Electric is megjelent 1967-ben a System 4 készülékkel.


A fiókokban már készen voltak egy harmadik generációs számítógép tervei, de az IBM terveinek bejelentése összezavarta a döntéshozókat. Legalábbis ezt írta ICL and the Evolution of the British Mainframe című cikkében Martin Campbell-Kelly, a Warwicki Egyetem munkatársa. Campbell-Kelly úgy vélte, hogy legkésőbb 1967-re minden résztvevő számára világossá vált: a különböző modellek elkészítésével az európai gyártók nem az IBM-re, hanem saját magukra és az európai iparra gyakoroltak nyomást. Utóbbi ugyanis el volt foglalva a belső harcaival, a brit piac pedig gyakorlatilag megfulladt.

A szigetországiak még mindig nem estek pánikba. Azonnal megszületett a javaslatuk: egyetlen vállalattá vonják össze az összes helyi számítástechnikai céget. A folyamat már 1968-ra lezárult, így tűnt el többek között a Ferranti, az English Electric, az Elliott Brothers és a Leo Computers. Az új konszern neve International Computers Limited (ICL) lett. Az ICL azonnal 25-30 millió fontos állami tőkeinjekciót kapott egy új számítógép-sorozat kifejlesztésére és megépítésére. Az összeg ma 400-480 millió eurónak felelne meg.


Az új vállalat az IBM után gyakorlatilag a világ második legnagyobb számítógépgyártójának számított, legalábbis, ami az alkalmazottak számát illetően. Az IBM-nél akkor 37 500-an, az ICL-nél 34 000-en dolgoztak. A vállalat helyzetét azonban számos tényező súlyosbította: akkor került sor az energiaválságra, az 1971-es brit választásokra és belső viszályok is előfordultak. A 2900-as első széria így csak két év késéssel, 1974-re készült el. Harold Wilson brit miniszterelnök javíthatatlanul optimista volt. Nem csak a saját országának akart jót, azt remélte, hogy az Európai Gazdasági Közösség is jobb helyzetbe kerül és végül felveszik az EGK-ba Nagy-Britanniát.

Az első javaslat 1961-ben Charles de Gaulle francia elnök ellenállásán bukott el. De a többi európai állam nem repesett az ötletért és inkább saját programokat indított. A francia kormány 1966-ban meghirdetett projektje a Plan Calcul nevet viselte. Annyiban hasonlított a brit modellre, hogy célul tűzte ki a nemzeti számítástechnikai ipar átszervezését. Az ICL-re adott francia válasz a Compagnie Internationale d'Informatique (CII) volt. A Plan Calcul keretében 1967 és 1980 között négy részletben a francia állam összesen 3 milliárd frankot (mai áron 457 millió eurót) juttatott a helyi számítógép gyártóknak. Ez az összeg azonban nem tartalmazza a CII veszteségeit, amelyeket szintén a francia állam finanszírozott.


De Gaulle 1967-ben ismét nemet mondott a közös programra és Nagy-Britannia felvételére az Európai Gazdasági Közösségbe. Peter Kirstein brit tudós szerint a döntéseket politikai és nem gazdasági alapon hozták, s ezek határozták meg végül az európai technikai fejlődés irányát és helyzetét. Nem utolsósorban pedig a büszke de Gaulle makacs ellenállása akadályozta meg egy európai számítógépes hálózat kialakítását.

Az Egyesült Államokban viszont már 1969-ben működött az ARPANET és nem tartott sokáig, hogy a hálózat Európára is kiterjessze a befolyását. Az ARPA és egy európai ország között először 1973-ban jött létre adatkapcsolat. Az Oslo közeli Kjellerben lévő Norwegian Seismic Array (NORSAR) Kutatóintézetben azért csatlakoztak az ARPA-hoz, hogy így továbbíthassanak szeizmográfiai adatokat az USA-ba. Javában dúlt a hidegháború és az Egyesült Államok minél gyorsabban információkat akart szerezni a szovjet atomfegyvertesztekről.< Kirstein, aki akkor a Londoni Egyetem Kollégiumában dolgozott,mindenesetre történelmet írt, hiszen 1973-ban ő hozta létre az ARPANET-tel az első nemzetközi polgári kapcsolatot, amit hosszú távra terveztek és amit nem felügyeltek a fegyveres erők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caprine #5
    Azért azt észre kell venni, ha több platform létezik egymás mellett, akkor megoszlanak a fejlesztési költségek, idő, és technika egyarányt. Ha mindenki 1 platformra nyomul akkor minden erő oda koncetrálodik, gyorsabb a fejlesztés, effektíve kisebbek lehetnek a végfelhasználó szempontjából az árak. Persze monopoliumba is fuladhat a dolog, illetve nincs választási lehetőség csak 1 cég termékeiből.

    Tipikus példa a játék szoft piac. A fejlesztőnek el kell dönteni-e, hogy PC, PSP, Xbox, Wi vagy milyen egyéb platformra írja a programját, mindegyikre nem fogja. Innentől kezdve beszükül számára a piac arra a szemensre, és a vásárló közösség is jelentősen lecsökken, a fejlesztési költségek meg nem lesznek kisebbek, azt valakinek ki kell fizetnie, vagy a minőség rovására csökkentik a költségeket.
  • Tenorista #4
    Lám-lám ezért jó nekünk az egységes ájróupa (ami bár a népek feje fölött jön létre), de sokkal versenyképesebbek leszünk tőle, hiszen a gazdasági fejlődés a mérce, amivel az ember boldogulását mérni kell. Ennek oltárán feláldozhatunk bármit, hiszen ez a legfőbb érték!
    Ugyanakkor "a világ összezsugorodott", simán leruccanhatok hétvégére raftingolni Új-Zélandra, megrendelhetem délben Alaszkából a homárt vacsorára, meg nyithatok cukrászdát is Bécsben, tehát globális a tőke, meg a munka, meg az erő, szal miért van szükség még külön ÁÉJRÓUPAI ÚNILYÓRA? Sokkal egyszerűbb és célravezetőbb lenne a (globális kihívásokra válaszul persze) egy világkormány, amit persze a gazember politikusok felügyelnek majd személyesen és ettől lesz az majd "igazságos" meg "jóságos". És persze az emberi szabadságjogok is nagyszerűen fel lesznek majd virágoztatva.
    Aki esetleg nem ért ezzel egyet, az bizony tenoristagyanús és lehet, hogy Irán pénzeli
  • kvp #3
    Mindket nemetorszagban a 70-es evekben meg mindig gozmozdonyok rohangaltak. Kozben az usa-ban mar epult az internet es eppen az elso egeres grafikus feluleteket kalapaltak. De nem ez tett be, hanem ket tenyezo: reszben a szabvanyugyi bizottsagok munkaja, reszben a magantoke miatt es a techologiai tudas tulzott titkolasa. Az usa-ban a legtobb fejlesztest egyetemek vegeztek, igy a tudas tobbnyire ingyenes volt. A szabvanyokat a mernokok raktak ossze, tobbnyire levelezolistakon. (a szabvanyokat leiro rfc-k roviditese a request for comments kb. azt jelenti magyarul, hogy felhivas hozzaszolasokra). A mindenki altal hozzaferheto technologiara aztan magancegeket alapitottak, tehat igy az allam a penzet csak a fejlesztesekre koltotte, mig a magantoke ingyen felhasznalhatta azt. Europaban ket dologra ment el a penz: az allami cegek fenttartasara es a kulonbozo bizottsagok vitajara. Azert az europaiak is felmutattak par dolgot, pl. a franciaknal meg 2000-ben is mukodott az interaktiv teletext-hez hasonlo minitel rendszer, amig egy telefonon keresztuli karakteres terminal elerest jelentett. A gond az, hogy mig a francia rendszer megragadt a 80x50-es szoveges kepernyon, addig az internet nyilt szabvanyai nem gorditettek akadalyokat az uj otletek ele. Igaz, hogy a sokfeleseg miatt neha docog a rendszer, de letezik es szabadon tud fejlodni, ugy hogy most mar igazabol egy ceg vagy allam sem tud egymaga beleszolni abba, hogy mi lesz. Itt europaban meg maradtak a bizottsagok es a kozos semmitteves, de tobbek kozott ez garantalja azt, hogy egyik allam se ugorhasson a masiknak.
  • NEXUS6 #2
    Azért gondolom, ha egy francia cégről szólna alapvetően, akkor ugyan ez lenne a sztori, csak De Gaulle helyett Harold Wilson lenne a főgeci.

    Nekem csak az jutott eszembe, hogy a 80-as évek végén Thatcher elvileg amikor Gorbival beszélt, akkor kérte a nyugat-európai államok nevében, hogy gondolja át mégegyszer a német egyesítést, mert nekik marhára nem hiányzik egy nagy és erős Németország, ami már ugye 2X szétbaxta őket és a franciákat együttvéve, és csak az oroszok meg az amcsik együtt tudták aztán megállítani.

    De az is érdekes, hogy az SAP-ről, ami szintén a 70-es évek elején jött létre nem sokat ír a cikk, pedig az még mindíg működik!

    És akkor már csak azt érdemes megemlíteni mellékesen, hogy a franciáknak (akik szinte világelsők ebben) a mai napig valszeg nem lenne polgári atomtechnológiájuk, ha a németek nem segítenek be nekik. Ciki, mert a németeknek, mint vesztes hatalomnak az atom félig meddig tabu volt, és nem is akarnak atomfegyvert gyártani, a franciák meg szeretnek vele villantani rendesen.

    Szal az európai technológiai fejlődés az utóbbi 60 évben marhára nem volt egységes, csak a nyolcvanas évektől van az EUREKA együttműködés, ilyen-olyan sikerrel.
  • readswift #1
    Miből gondoltam hogy alig pár bekezdés és torkig leszek a franciákkal.