• Tenorista
    #4
    Lám-lám ezért jó nekünk az egységes ájróupa (ami bár a népek feje fölött jön létre), de sokkal versenyképesebbek leszünk tőle, hiszen a gazdasági fejlődés a mérce, amivel az ember boldogulását mérni kell. Ennek oltárán feláldozhatunk bármit, hiszen ez a legfőbb érték!
    Ugyanakkor "a világ összezsugorodott", simán leruccanhatok hétvégére raftingolni Új-Zélandra, megrendelhetem délben Alaszkából a homárt vacsorára, meg nyithatok cukrászdát is Bécsben, tehát globális a tőke, meg a munka, meg az erő, szal miért van szükség még külön ÁÉJRÓUPAI ÚNILYÓRA? Sokkal egyszerűbb és célravezetőbb lenne a (globális kihívásokra válaszul persze) egy világkormány, amit persze a gazember politikusok felügyelnek majd személyesen és ettől lesz az majd "igazságos" meg "jóságos". És persze az emberi szabadságjogok is nagyszerűen fel lesznek majd virágoztatva.
    Aki esetleg nem ért ezzel egyet, az bizony tenoristagyanús és lehet, hogy Irán pénzeli