Berta Sándor

Évi 6 fontos internetadó lehet Nagy-Britanniában

A Gordon Brown vezette szigetországi kormány nem tett le az internetadó bevezetésétől. Ugyan az összeg jelképes lenne, az elképzelés mégis felháborodást váltott ki.

A brit kabinet eltökélt célja, hogy nemcsak ellenőrizni fogja az internetet, hanem meg is adóztatja. Az erről szóló törvény 2010 nyarán léphet hatályba. A tervek szerint minden vezetékes telefonelőfizetéssel rendelkező személynek havonta 50 pennyt kellene fizetnie internetadóként. Az állam által beszedendő díjakat összegyűjtenék és arra használnák fel, hogy az ország minden településén legyen szélessávú internet.

"Az a célom, hogy az internetadóra vonatkozó törvényt még a jövő nyáron, a parlamenti választások előtt elfogadtassam" - idézte Stephen Timms brit pénzügyminisztert a The Guardian. A politikus azzal számolt, hogy az adónak köszönhetően a brit állam évente 150-175 millió fontos plusz bevételhez jut. Az elképzelést már idén június közepén felvetette Lord Carter kommunikációügyi miniszter. A tervet akkor és most sem fogadta nagy ováció, ellenkezőleg.

Lord Carter akkor azzal indokolta az ötletet, hogy jelenleg a brit lakosság egyharmadának nincs szélessávú internethozzáférése és ezen mindenképpen változtatni kell. Kérdés azonban, hogy sikerül-e keresztülvinni a tervet és elfogadtatni a törvényt. Emellett a legtöbb szakértő pont azt kifogásolta, hogy a cél eléréséhez miért kell internetadót kivetni, hiszen a fejlesztések megoldhatók lennének más forrásokból, illetve már módon. Elég például csak a digitális átállás miatt felszabaduló frekvenciák újrahasznosítására gondolni.

Az internetet sújtó illeték bevezetése az elmúlt években népszerű téma volt. 2007-ben például felmerült az Európai Unióban, majd tavaly Franciaországban Nicolas Sarkozy elnök akart 1 százalékos internetadót bevezetni.

Az ötlet hazánkban is felmerült, de tavaly áprilisban kilenc szakmai szervezet közös nyilatkozatban utasította el a kormány javaslatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #29
    Majd fogsz Te is, hacsak nem vagy hajléktalan. Mibe kerül MEGVÁLTOZTATNI az értékhatárokat egy év múlva ? A törvény adott, csak egy kicsit le kell vinni az értékhatárt, és már nyöghetik az adót, a most még boldogan óbégató panelprolik is.
    De gondolom Te boldogan fogad fizetni, mert szükség van a megszorításokra, különben nem lehetne miből kifizetni a több száz milliós végkielégítéseket, és sikerdíjakat...
  • lammaer #28
    Mert akinek családi háza van (netán épített egyet) az gazdag és nem adózott érte, mi?

    Kezdődik ott, hogy adózott jövedelmedből megveszed az adózott építőanyagot. Aztán kifizeted a megfelelő illetékeket a ház után ha elkészül. Aztán most rányomnak még egy adót. Tényleg igazságos és értelmes.
  • MacropusRufus #27
    "Az egyetlen értelmes adó mostanság az ingatlanadó volt, fizessenek csak a gazdagok..."
    csak érdekesség képen, az USA éves adóbevételének 48%-át az adózók 1%-a fizeti be. Néunk nem ennyire durva de hasonló. Tehát a gazdagok már fizetnek... Nem is keveset.
  • MacropusRufus #26
    :)) ezek után angliában mindeki védje 1000L a hotspotjait ui. nagyon meg fog nőni a kereslet irántuk :))

    "Nem azért mondom, lehet, hogy a kalózkodás rossz dolog de kinek mi köze hozzá, hogy én most éppen mit csinálok a neten?"
    nem azért mondom, lehet, hogy a betörés rossz dolog de kinek mi köze hozzá, hogy én most éppen mit csinálok az országban?

    a többivel egyetértek, tetű dolog, hogy még vizetni is kell azért, hogy megfigyeljenek.
  • Epikurosz #25
    Én nem kint lakom, te kutya, de olyan már Pesten sincs, hogy a szemeteszacskókat a 3. emeletről ledobják a földszintre. Biztos, hogy Londonban laksz te? Lehet, hogy rossz repcsire szálltál fel, és Bombayben landoltál, de nem vetted észre.
  • Simaji #24
    Nem sok pénz az biztos de ha ellenőrzésekre költenék márpedig színte biztos, hogy arra menne akkor már tetüség...

    Nem azért mondom, lehet, hogy a kalózkodás rossz dolog de kinek mi köze hozzá, hogy én most éppen mit csinálok a neten?
  • Sanyix #23
    Ebből is látszik hogy te nem vagy annyira értelmes.

    "fizessenek csak a gazdagok... " haha ez mekkora hülyeség... nem csak ők fizetnének...
  • wackydog #22
    A jo edes nenikejuket,meg egy ket embernek a hozzaszolokbol is!!!
    (bertino,Andr0,Epikorusz,)Ti most vagy nem itt kint laktok vagy nem olvastok hireket?!?!A 150-175 millio font ami ebbol bejonne ugyanugy jarna mint a city council jart...emlekeztek?!??Sok uj uszomedence(ami itt ebben az idojarasban tenyel kell mert kibirhattlanok a nyari melegek)epulne a miniszterbacsik kertjeben,amit elektromos kapuval keritenenk korbe,amit persze az adofizeto fizet meg csak mindenfele ado neven.....
    Nem ertem....
    A city concil egy resze a szemetelszallitas,egyresze a rendorsegnek,mentoknek ,tuzoltoknak megy,egyresze kornyezetunk szebbetetelere.
    Namost miert is kell ennyi ado melett a tuzoltosagnak szombatonkent kocsimosast rendezniuk (a tuzoltokocsival,2perces melo ,csak a tukroket ne vigyel le a nyomas)megsegites celjabol.Az adakozott love megy a tuzoltoknak...
    Akkor a mi adonk hova megy?
    Keddenkent viszik a szemetet...privat roadon lakok 50 lakasos tarsashazban 3.emelet teraszfeljaro van mindenki az ajtoelott hagya a szemetet,innen a kukas kivagja a jardara zuhan 3 emeletet majd a jardan szetkenodik a zacsi onnan meg elhuzzak az aszfalton a kukasautoig mikozben szetpogyog a dzsuva belole,amit persze kornyezetunk szebbetetelere forditott energia,penz hianya miatt nem szednek osssze...akkor hovamegy a penzunk....
    Nem tudom ki emlekszik itt kint kb 3 eve volt egy olyan hogy az egyik autopalya reszt fizetosse akartak tenni,de mivel ez bentvan a road taxben a forgalom 80%ot zuhant azon a reszen es inkabb kerultek az emberek,hisz mindenhol mashol ingyenes akkor az a fel ora belefer.Nem is vezettek be mert ertelmetlen.
    Egyetertek cateran-nal inkabb gyurjanka meg a minosegre es ne a szarutan kerjenek adot,de ha kernek is azt arra forditsak amire a NEPNEK kell es ne az egyeni igenyket elegitsek ki belole.Egyebkent amit a miniszterek hazuk,kertjuk,kocsijuk,uszomedencejukre koltottek a sok ev alatt a mi penzunkbol,
    esetleg visszafizetnek,de bocsanat a gondolatert,
    lehet sokkal tobb visszajonne mint az a 150 misi
  • Ferrer #21
    Az egyetlen értelmes adó mostanság az ingatlanadó volt, fizessenek csak a gazdagok...
  • irgumburgum #20
    nem vágtak eleget ezeknek a patkányoknak a műszeréből....