Berta Sándor

3D-s hangzás egyetlen hangszóróval

A sonic emotion svájci vállalat először a berlini IFA híradástechnikai kiállításon mutatja majd be innovatív 3D-s audiotechnológiáját.

A sonic emotion munkatársai egy olyan házi szórakoztatórendszert fejlesztettek ki, amely a világon egyedülálló hangzást produkál. A zürichi cég az elmúlt hat esztendőben elsősorban aulák, színház- és koncerttermek hangzástechnikai megoldásokkal való felszerelésével foglalkozott és az eközben szerzett tapasztalatokat egy új technológia formájában akarja megosztani a felhasználókkal.

"A 3D-s audiotechnológiánknak köszönhetően lehetővé válik, hogy egy teremben a hangzást úgy jelenítsük meg, hogy egy teljesen természetes környezet illúzióját keltsük. S mindezt ráadásul egyetlen eszközzel érhetjük el. A hagyományos 5.1-es Surround Sound rendszerekhez képest az a technológia legnagyobb előnye, hogy a hallgatók a teremben elfoglalt pozícióiktól függetlenül a 3D-s hangzás élményében részesülhetnek. Az új készülék lelke az általunk megalkotott különleges zenei processzor. Ennek felhasználásával a különböző vállalatok, például a Scott képesek arra, hogy az új technológián alapuló termékeket dobjanak a piacra" - jelentette ki Matthias Rosenthal, a sonic emotion vezető technológiai fejlesztője.

A rendszer szabadon beállítható és minden jelenleg audioprocesszor-platformmal képes együttműködni. Ide tartoznak az iPodok dokkolóállomásai, a televíziók hangszórói és a multimédiás szórakoztatóközpontok. A technológia lényege, hogy a sztereó audiojeleket egy modul segítségével úgynevezett hanghullámmezőkké konvertálják át. Ez lehetővé teszi a felvételek felépítésének és a hangforrások (énekesek, hangszerek) pontos helyzetének meghatározását. A következő lépés egy virtuális akusztikai környezet megalkotása egy teremszimulátorral. Végül a hanghullámmezőkbúl 3D-s hangot egyetlen készülékkel jelenítik meg.

A Yamaha korábban már próbálkozott egy hasonló eszköz kifejlesztésével. Ez volt az IntelliBeam technológián alapuló Digital Sound Projektor virtuális 5.1-es Surround Sound rendszer.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • macseke #33
    látom egyeseknek lejött, másoknak meg nem, hogy nem véleményeztem a hozzászólásaitokat, hanem pár szóban összefoglaltam a tartalmukat..

    és kérésre: konzumer :)
  • Tetsuo #32
    A Creative csinalja az E-MU-t, ugyhogy nem csak fostenger..
  • Tetsuo #31
    A jovoben tenyleg jo lehet, de vhogy figyelnie kell a fejmozgas(oka)t, ha 1 a hangforras.
  • readswift #30
    ha érdekel a digital input PWM erősitő akkor ajánlom Bruno Putzeys @ hypex.nl papirjait, nincs meggyőződve róla hogy ez lenne a szép jövő. Egyéni véleményem az hogy ez két dologra lesz jó:
    1. power supply rejection ratio
    2. hasznos teljesitmény >90% .

    Ha az olcsósággal a zetex class-Z -re célzol az valóban röhejes, és egy csúcsdac / komplementer class-a végfok számszerüleg is agyonveri.


  • Molnibalage #29
    A radar impulzusuzemben mukodik. Tehat meglo egy iranyt az egen, mivel minden mas iranyba elveszik a kimeno jel, az adott iranyba meg felerosodik.

    Lehet ilyen tökéletes interferenciát csinálni? A pásztázásnak meg folyamatosan kell lennie és az AESA előnye, hogy villámgyors a mechanikus mozgatásúhoz képest, gyakorlatilag folyamatosan belátja az adott légteret, mint a mechanikus radar több sávban pásztázza végig a tartományt.

    Tudom, hogy sok apró modul van, de az adott irányú pásztázásohz akkor folymatosan kombinálni kell őket? Milyen programozott pásztázás kell ahhoz? Te jó Isten! Uh.

    Ha nem konstans elemszámmal lehet összehozni az interferenciát akkor a pásztázás alatt ugrál a kimenő jelerősség? Az egyes elemek teljesítménye tudtommal most sem szabályozható, hanem az elemek számával csinálják a teljesíményszabályzást. Viszont, ha az elemek variálásával tudja a szögeltérést összehozni magát a pásztázást, akkor a szabályozható teljesítmény, mint előny honnan jön?

    Tényleg nem értem. Még soha senkitől nem hallottam eddig, hogy interferencia elven működne. Nincs erről valami link?


    Mapasag mar rengeteg helyen hasznaljak ezt a fajta radart, meg repulogepeken is.

    Hol máshol használják még?
  • kvp #28
    "Na szóval, ha ezt jelenséget dinamikus hangszórókkal akarod eljátszani, akkor inkább nem is mondok semmit. PWM jeladóval müködhetne ESETLEG, ahogy lentebb irtam is. Szerintem jobb megbarátkozni a gondolattal hogy az 50es évek még jóideig etalon marad."

    Manapsag meg az olcso sony diskman-ek (filleres dolgok) is pwm-es dac-al rendelkeznek, ami nem feltetlen jelent jo minoseget. Az altalam leirt megoldas pedig piezo hangszoro matrixot hasznal. Jelenleg egyebkent nem is annyira hangkeltesre, mint inkabb szonarnak hasznaljak.

    "nem értem, hogy hogyan dolgozzák fel a visszajövő jeleket és az interferencia miatt a radar nagyon "foltosan" látna szerintem."

    A radar impulzusuzemben mukodik. Tehat meglo egy iranyt az egen, mivel minden mas iranyba elveszik a kimeno jel, az adott iranyba meg felerosodik. Ezutan elhallgat es a visszejovo jelet varja, amibol kiszamolhato az adott iranyba levo targy tavolsaga. Ez mar hagyomanyos radar technika, csak a celzas eltero. Mapasag mar rengeteg helyen hasznaljak ezt a fajta radart, meg repulogepeken is.

    "Szerintem jobb megbarátkozni a gondolattal hogy az 50es évek még jóideig etalon marad."

    Ha akkor meg tudtak csinalni, akkor ma is meg tudjuk csinalni. Annyi valtozott, hogy egy teljesen digitalis rendszer eseten, ahol az analogga torteno visszaalakitas csak a hangszoroban tortenik meg, nem igazan van jelen a hagyomanyos elektronikus zaj. A digitalis jel hibait pedig jobb mintavetelezessel es egy analog kimeneti szurovel (egy megfelelo kondenzatorral) ki lehet kuszobolni. Ezert is van az, hogy egy sima nagyfrekvencias mosfet hidas digitalis vegfok jobban koveti a bemeno hangot mint a legtobb analog rendszer. Igy lehetoseg van arra, hogy tisztan digitalis erositot epitsunk, ahol a hangszorotol csak par centire tortenik a digitalis hang analogga alakitasa es raadasul mindez nagyon olcson es viszonylag keves alkatreszbol eloallithato. (csak valamiert dragan adjak)
  • Sir Ny #27
    ááá. ennyi hülyét egy rakáson. ti mikor tanultatok szövegértelmezést?
  • pyrohun #26
    Áhháá! Sorry :(
  • who am I 7 #25
    Ő macseke
  • pyrohun #24
    te meg ki vagy?