Gyurkity Péter

Ribbon interfészre válthat az OpenOffice

Bár a Microsoft Office 2007 részeként bevezetett új kezelőfelület fogadtatása meglehetősen vegyes volt, a rivális OpenOffice most egy hasonló megoldáshoz folyamodhat a külső megújulás jegyében.

A Sun hivatalos blogjában bukkanunk a július 31-én keltezett bejegyzésre, amely a Project Renaissance újdonságait ismerteti. Ebből megtudhatjuk, hogy jó ütemben halad az OpenOffice szoftvercsomag kezelőfelületének megújítása, és bár a részletek még sokat változhatnak, az alapvető célokat és változtatásokat már mi is megszemlélhetjük - egyelőre az egyetlen eddig megjelent kép segítségével.



A képen az Office 2007 interfészére erősen hajazó megoldást láthatunk, amely az úgynevezett Ribbon lemásolásaként is felfogható. Az OpenOffice kezelőfelületét az utóbbi időben egyre több kritika éri, ez pedig a lassú betöltődés mellett az egyik leggyakoribb panasz. Ezen változtatnának most a projekt illetékesei, akik szerint a Ribbon alapokra építkező platform sokkal kényelmesebb és rendezettebb hozzáférést biztosít az egyes funkciókhoz, a laikusok összezavarása nélkül. Figyelmeztetnek arra, hogy még szinte minden megváltozhat a felületen, ez csak az alapvető gondolatot ismerteti.

A prototípust mi is kipróbálhatjuk, ehhez azonban Java 6 szükséges. A fejlesztők maguk egyelőre szintén a fontosabb teszteket végzik a prototípuson, valamint a meglévő OpenOffice verziókon, arról nem tudni, hogy nagyjából mikorra készülnének el egy szélesebb körben, stabil verzió keretében használható változattal. Addig marad az újdonságokkal való barátkozás, bár a blogba beérkezett hozzászólások is meglehetősen vegyes képet mutatnak - nem mindenkinek tetszik az új kialakítás.

A projekt részleteiről a hivatalos wiki oldalán olvashatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • longhaul #42
    Sziasztok

    Az lenne a kérdésem: Hogy a Szin kezelésnél milyen fálj kell neki? Mert ahányszor a "Megjelenítés tulajdonságok" -ba fejjeb vagy lejjebb akarom venni a betűméretet kéri a windows cd-t, (csak) hogy alkalmazza.

    A Szinkezelőnek a (color)-nak a neve: "SM2043NW" és Én hozzá adtam a "SRGB color space profile" de az írja ilyenkor a windows hogy nem az a megfelelő neki.

  • Sanyix #41
    tré mert hozzászoktál a ps-éhez. Az a furcsa, hogy ha fordított sorrendben lett volna, lehet a véleményed is fordított lenne...
  • FoodLFG #40
    Az OO várható újításai tetszenek. Régen használtam iskolában MS Office-t és már ott is eléggé intuitív volt a kezelőfelület. Remélem ezen az OO-sok csak javítanak majd.

    Egyébként ha komolyabb munkára kéne, akkor én is messziről kerülném az OO-t, de otthonra még elmegy. Ráadásul régen régi fajta MS office-t használtam, így az akkori OO elég jónak tűnt mellette. Könnyű volt átszokni.
  • FoodLFG #39
    Gondoltam, hogy nekem írtad. :D

    És igen, ha ki kéne fizetnem, akkor inkább gimpet használnék. Pontosan ezért felesleges jönni ezzel a varez témával, mert nekem annyira nem fontos a Photoshop, nem vagyok grafikus, meg semmi. Úgysem venném meg.

    Viszont ettől függetlenül a gimp kezelőfelülete simán csak tré. Gondolom azt feltételezed, hogy egy komplexebb kezelőfelületen nem tudok eligazodni, természetesen ez nincs így.
    Csak vannak bizonyos egyszerű funkciók, amik ha nem működnek megfelelően egy programban, akkor nem érdemes vele foglalkozni. Ilyen a gimp kezelőfelülete is.
    Ennyi.
  • Rexhawk #38
    "Ő vajon kiki/hottold/ésatöbbinév m$-es párja, nagy, és félkövér betűk nélkül :D"
    ezt már én mondtam a 19es HSZ-emben:)
  • grobs #37
    Az OOo ribbonnal és anélkül is ipari hulladék. Az egyetlen ok amiért használják az az, hogy ingyenesen lehet vele doc-ot szerkeszteni ... ha valaki csak nézegetni akarja az MS office által gyártott file-okat, annak az MS ad ingyenesen viewer-t.

    A CinePaint régebben FilmGimp néven futott. Valamikor ezer éve (1.0, vagy 1.2) fork-olták Gimp-ből. Ugyanarra használják általában amire az Adobe termékeket, de kizárólag filmes felhasználásra, és föleg olyan cégek (pl. Dreamworks, WETA) ahol a struktúra kliens oldalon is UNIX alapú. Gyakori, hogy csak automatizált feladatot kap. Jobban integrálható mint pl. PS, és ezeknél a cégeknél a saját célú fejlesztéseknek sem szab gátat a pénz. Nyílt forrású szoftvereket sokan azért használnak mert ingyenes. Viszont sok olyan cég van ahol azért használják mert a pénz nem számít. Csak egy vázat ad az eredeti anyag, és ők mindent beletesznek amire nekik szükségük van. Ezt persze nem osztják meg senkivel, házon belüli felhasználásra még a GPLv2 sem vonatkozik, így a versenyelőnyük megmarad. Lásd. pl. WETA a LoTR-hoz kifejlesztett egy csata szimulációt, ami alapján a tömegjeleneteket késöbb render-elték. Nekik egy kis CinePaint hack nem okoz lelki problémát szemben pistikével aki sírógörcsöt kap ha nem PS lát.

    Saját véleményem a PS vs. Gimp-hez: A PS nagyságrendekkel jobb szoftver, de aki azt mondja azért nem tud dolgozni mert nem CS4 van előtte az nem grafikus hanem csak klikkelő majom. Egy idős grafikus hölgy ismerősöm anno egy ásványvíz gyartó cégnek teljes grafikai hátteret készített Paint-ben ... mert akkor éppen ahhoz volt kedve. Aki tud az így is tud. Ez nem jelenti azt, hogy PS-sel nem hatékonyabb, de a gimp tökéletes tanulásra, vagy akár munkára is. Aki úgy érzi a PS-sel hatékonyabb az ki is tudja termelni az árát ... aki meg tényleg hatékonyabb PS-sel az van annyira jó, hogy egy iMac megvétele sem okoz gondot neki. Aki meg warez-olja a PS-t munkára, mert ő csak azzal tud dolgozni de nincs pénze rá azt meg kiröhögöm, mert egy balfasz. De ez szerintem minden szoftverre igaz. Ha valaki csak drága cuccal tud dolgozni, de olyan balfasz, hogy nem képes kitermelni az árát ...

    Binárisokat ma már az elterjedt verzió követők támogatnak így ez nem hiszem, hogy 2009-ben még mindig gond legyen akár grafikus szoftvereknél.
  • Sanyix #36
    Khellerrel nem érdemes foglalkozni. A veteránok tudják hogy egy habzószájú m$ vérfanboy, és szerinte minden szar ami nem m$ (a photoshop is, mert a paint jobb :D). Valószínűleg az eredeti m$ programokat is ajándékként kapta a reklámért az m$-től. Ő vajon kiki/hottold/ésatöbbinév m$-es párja, nagy, és félkövér betűk nélkül :D
  • Sanyix #35
    Bár régen gimpeltem, de élből a felsoroltak 80%-a benne volt, már jó rég óta. Más itt a nuku...

    Mellesleg a professzionális szerkesztésre a fizetős való ;) mint ahogy a ps-nél is így van... jaaa hogy annak egyáltalán nincs is ingyenes verziója?
  • BlackRose #34
    Szerintem valószínűleg vagy kisérleteztek, hogy megfelel e vagy esetleg valami személyi kapcsolat miatt egy kis szerepet kapott a CinePaint is a filmben, vagy ha a GIMP-re alapul, akkor lehet, hogy van neki valami elsőre láthatatlan tulajdonsága (a GIMP-nek van, akit érdekel mi az nézzen utánna, de röviden nem szakmai dolgokról van szó, hanem arról, hogy a GIMP általában a UNIX filozófiához híven könnyen integrálható, pipelineban is alkalmazható stb.)

    Miért gondolom ezt, azért mert ezek a filmstúdiók általában felvannak szerelve a leghatékonyabb szoftverrel (Maya, Softimage, 3ds MAX, Combustion, Adobe, Painter, Flame, Inferno, Smoke stb.), és egy filmnek a költségvetését nem annyira befolyásoljá ha pl. egy ingyenes szoftvert alkalmaznak valami kis munkára.

    Egyébként amikor a version controlt említettem, nem azt akartam mondani, hogy a GIMP nem jó, csupán azt, hogy nem Photoshop alternatíva, de ettől függetlenül egy jó kis program amely nagyon is alkalmazható és van is sokat alkalmazva.
  • SityiSXT #33
    No igen, BlackRose kicsit más megvilágításba tett dolgokat. Ezekszerint ezeknél a flimeknél, amiket említettem, azért volt jó a CinePaint, mert nem akartak vele nagy dolgokat csinálni, csak kipofozni a színeket, illetve eltüntetni egy-két kaszkadőrrángató madzagot. Így tudtak spórolni egy kicsit a költségvetésen.