MTI

Újabb Xbox 360 per a Microsoft nyakában

A Microsoft Xbox 360 konzolja árusításának leállítását követeli egy bírósági keresetben Illinois államban egy feldühödött vásárló, mondván a cég úgy forgalmazta a konzolt, hogy tökéletesen tudatában volt egy gyártásai hibának, azaz egyszerűen selejtet árult.

2008 decemberében, egy évvel azután, hogy a férfi megvette az Xbox 360 gépet, a konzol rendszere elromlott, így a férfi elküldte a gépet a Microsofthoz javításra. Mivel a gépre már nem volt garancia, a vevőszolgálat 99 dollárt (19 ezer forint) kért javítási költségként és gép cseréjéért. A férfi keresetében azt is kihangsúlyozta, hogy a Microsoft semmilyen magyarázatot sem adott neki arra, hogy mi baja volt a gépének.

A hiba minden bizonnyal nem a jól ismert "vörös körös halál" hibajelenség, ugyanis ezt a cég elismerte még 2007 júliusában és ennél a hibajelenségnél három évre kiterjesztette a garanciát - olvasható a gamespot.com honlapon. A felperes nem csak azt követeli, hogy ismerjék el panaszát és térítsék meg a kárát, hanem azt is, hogy bírósági ítélettel tiltsák meg a Microsoftnak, hogy tovább árusítsa az Xbox 360 konzolt.

A redmondi cégóriás konzoljának perek sorozatát kell kiállnia, amióta csak a boltokba került. Pár héttel a 2005. novemberi indulás után rögtön egy túlmelegedéshez kapcsolódó perrel kellett szembenéznie. 2006-ban azért perelték a céget, mert az egyik olyan szoftveres frissítés, amelyik a kezelőfelületet érintette, tönkretette bizonyos felhasználók gépeit. 2007 júliusában újabb pert varrtak a Microsoft nyakába: ezúttal az Xbox Live internetes rendszer leállásai miatt. Végül még ugyanebben az évben még egyszer beperelték a céget azért, mert a konzol megkarcolta a lemezeket, hogyha a felhasználók úgy kapcsolták be a gépet, hogy az félre volt döntve.

A Microsoft egyelőre nem kommentálta az újabb ügyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #10
    Egymillió légy nem tévedhet....
  • Eriongtk #9
    Inkább azon kéne elgondolkodni, h miért van az (egyértelmű h miért...) h amit most veszel, és birja már 2 évig, akkor mákod volt, amit viszont "anno" vettél készüléket, ami most mind1 h TV, játékgép (c64, atari, stb) az még mindig működik? Nekem még van a pincében 1 "sárgakazettás" made in piac gépem, amihez 3-400 ftos játékok voltak, maga a gép az van vagy 10 éves, és akkor került ilyen 1500 ft körülibe, még mindig működik, a c64em mmég mindig működik, a joy amit vettünk hozzá csak azért nem mert kipróbáltam hogy birja ha a dugós végénél fogva földhoz vágják...
    De nem megyek messzire, itt vannak a PS1-ek (nekem nincs), de azok közül is még nagyon sok működik, bőven megfelelő állapotban vannak ahhoz h használják.

    Attól mondjuk szerintem nem kell tartani, h emiatt kerülnek le a polcokról a dobozok :D
  • Victor1103 #8
    Olcsóbb mint a konkurencia ennek ellenére vannak hibái.Ezzel mindenki tisztába van mikor az üzletekben beáll egy ilyennel a pénztárhoz.Az enyém 2 évig hiátlanul működött de most vlaami baja lett.Majd ha kedvem lesz megjavíttatom de nem panaszkodom mert tudtam hogy előfordulhat ilyen.
  • Kheller #7
    és ezzel a gyári hibás selejttel ették meg reggelire a ps3-at, nem rossz...
  • cateran #6
    "mert a konzol megkarcolta a lemezeket, hogyha a felhasználók úgy kapcsolták be a gépet, hogy az félre volt döntve."
  • Alwares #5
    Biztos meg fogják szüntetni a 360-at a fiatalember kedvéért...
  • Tetsuo #4
    A Microsoft minden termekenel megfigyelheto, h nincs teljesen kesz.. mi ebben a meglepo?
  • bertino #3
    "A Microsoft Xbox 360 konzolja árusításának leállítását követeli egy bírósági keresetben Illinois államban egy feldühödött vásárló, mondván a cég úgy forgalmazta a konzolt, hogy tökéletesen tudatában volt egy gyártásai hibának, azaz egyszerűen selejtet árult."


    másképp hogy terjedt volna el, itt van olcsón adjuk, hamar adjuk csak vigyétek :D

    aztán persze jött a kitolt garancia szöveg... -.-
  • hiftu #2
    Az MS tudta, hogy szar, de ha még többet várnak, akkor nem lett volna piaca.
  • Frosty01 #1
    XD

    nem kellett volna szart dobni a piacra