COMPUTERWORLD

Olcsó lesz az Xbox 360

Egyes források szerint a Microsoft novemberben debütáló új konzolja 299 dolláros áron kerül majd az amerikai boltokba. A jelenlegi - tehát első generációs - Xbox nem hajtott hasznot a cégnek, amiért jelentős mértékben a japán piaci sikertelensége okolható.

A japán fogyasztók minden újra nyitottak és a csúcstechnikára óriási összegeket is hajlandóak áldozni, ezért hagyományosan a legtöbb cég ezen a piacon jelenik meg először újdonságaival. Az Xbox-ot azonban - a piacvezető Sony PlayStation 2-höz képest - otrombának találták és a hozzá kínált játékok is hidegen hagyták őket. Az Xbox360 hazai ára és a bevezetés dátuma - bár a fenti ár némi találgatáshoz már megfelelő támpont - nehezen megjósolható, ugyanis a Microsoft Magyarország eddig sem foglalkozott a konzollal, az üzletekben megvásárolható példányokat más cégek importálják.

Megbízható források szerint a Walmart áruházlánc bizonyos dolgozói már szembesülhettek a novemberben megjelenő konzol árával, s nem is haboztak azt gyorsan közzétenni az interneten. A 299 dolláros pletyka nem okoz meglepetést, korábban az elemzők is hasonló árat saccoltak az új Microsoft konzolnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yurij #5
    Erröl beszélek,még akinek nincs kint kapcsolat az is be tudja szerezni joval a magyar bolti ár alatt.Én is kintröl vettem a box-ot,az ujat is kintröl fogom.
  • hPi #4
    Régi Xboxomat és a 360-at is külföldről rendelem. Egyenesen az USA-ból, van kinn kapcsolat, s jelentősen olcsóbb, mint bárhol Európában. Igaz, hogy így a játékokat is csak kintről tudom rendelni, de 1 hónappal a bemutató után nagyjából bármit meg lehet rendelni 30 dollárért, annyit pedig megér.
    Itthoni PC boltok pedig haljanak éhen, botrány az árképzésük.
  • Ma2ska #3
    Van egy két hely ami nem ilyen, kisebb konzolbolt vagy kereskedő, minimális hasznot tesz rá, de többnyire sajnos nem ez az általános.
  • greekboy #2
    Nagyjából egyet értek veled, hogy milyenek is az itteni viszonyok.
  • Yurij #1
    Ahogy a szemét magyar kereskedöket ismerem nállunk dupla lesz,mint minden.Internetröl rendelve is joval olcsobban veszem usa/anglia mint anmitt itt elkér egy két pofátlan áruházlánc,kereskedö.
    Nyavajognak állandoan hogy igy a be hozatal ugy a behozatal,elárulom ha többet veszel kb kereskedelmi mennyiséget nincs is pköltség.
    Elárulom hogy szerintem egy két konzol-os bolt szerintem csak pénzmosásnak van fentartva,minden nap járok nagyobb plázák-ba de én még 1 embernél többet nem láttam bizonyos ...shop-ba(nem akkartam reklámozni a bolt-ot)de azért nyilnak a uj üzletei itt meg ott.16e Ft-allat nem is árul uj gamát.Esetleg ilyen száz ezer éves szart.
    Nem baj majd mindenki visszi a Ko.... Studioba chipeltetni a gépet.
    Bár én nem fogom itthon megvenni mert itt nem éri meg inkább be hozatom kintröl a itteni ár feléért még ha a postaköltséget is rá számolom.
    A Játékot meg ugy is kintöl hozzatom,amennyi jo game kijön azt megveszem,ugy sincs x-re se több mint 10 játékom ennyi az ammi nekem kellet de még 3 se játszottam végig.
    Remélem sokan fel fedezik a külföldröl valo rendelést,és nem támogatják ezt a sok szemét mocsok kereskedö maffiát ami itthon müködik.