Gyurkity Péter

Még júliusban elkészül a Windows 7

Külső, majd belső források is megerősítették, hogy az operációs rendszer RTM-változata már július közepén elkészül, így a gyártók gondoskodhatnak eszközeik kompatibilitásáról. A szoftver családi csomagban is megjelenhet.

A Neowin először a GeekSmack.net lapra hivatkozva adott hírt a fontos részletről, majd pedig saját, a vállalathoz közel álló forrásból maguk is értesültek arról, hogy valóban a hónap vége előtt elkészül majd a gyártó partnerek számára átadandó RTM-változat. Kiemelik azonban, hogy még nem megjelenésről van szó, bár az elkövetkező időszakban nagy változásokra már nem számíthatunk.

Az RTM esetében valóban fontos megjegyezni, hogy ez a verzió minden valószínűség szerint már komoly hibák nélkül jelenik meg, a külső gyártók pedig a szoftver birtokában arról győződhetnek majd meg, hogy saját eszközeik gond nélkül együttműködnek azzal. Amennyiben ez nem így van, a szoftveres meghajtók javításával készülhetnek az általános megjelenésre (General Availability, GA), a Microsoft pedig az esetlegesen felbukkanó, a megjelenést akadályozó hibák javításával töltheti majd a hátralévő néhány hónapot. Komoly változás most már biztosan nem lesz a szoftverben.

A TechNet, az MSDN, illetve néhány külső partner oldalán szintén elérhető lesz az RTM-verzió, természetesen a tagság megfelelő hányada számára. A nagyközönségnek azonban október 22-ig várnia kell az operációs rendszerre - már amennyiben nem telepítik fel a minden bizonnyal kiszivárgó változatokat.

Időközben, a Release Candidate, illetve korai RTM-verziók általános feltételi között kutakodók beszámolóira hivatkozva, megjelentek olyan hírek, miszerint a Windows 7 is elérhető lesz a családi csomagok keretein belül. Ez azt jelentené, hogy (egyelőre ismeretlen áron) a szoftver egyetlen példányát három otthoni gépen is telepíthetnénk, ami nyilván jelentős megtakarítást eredményezne. A Microsoft egyelőre nem erősítette meg a hírt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gothmog #187
    lekerült a cikk a címlapról, meg amúgy is kifulladt már a téma
  • mousee #186
    off

    csak hogy genyó legyek:
    Ahogy leírtam, hogy mire használom a gépemet, egyből milyen sűrű csend lett... ikszdé :P

    /off
  • gothmog #185
    látod, ezt nem értettem én sem...
  • cousin333 #184
    De most komolyan! Mi volt ezen a hiszti?
  • cousin333 #183
    ?

    Te :P
  • gothmog #182
    És most akkor ki hisztizik?
  • cousin333 #181
    "Kár hogy nem ismeri fel, hanem be kell állítani a telepítéskor egy legördülőmenüből hogy hány gombos, milyen nyelvű."

    A telepítés elején kettőt kérdez:

    - a telepítés nyelvét (ez a meglévő verziókkal csak angol lehet)
    - a lokalizációt (ezt beállítom magyarra)

    Innentől kezdve frankón megy a bill., gombszám meg hasonlók beállítása a Linuxok sajátja :P. Telepítés után le szoktam törölni az angol kiosztást és csak a magyart tartom meg.

    "Úgy írod mintha a linuxnál nem lenne pont ugyanez a helyzet..."

    Mert nem az. A Linux telepítését követően nem mennek pl. az effektek, Win alatt meg igen. A Linux aztán idővel rátalál a restricted ATI driverre, leszedi és telepíti, ekkor lesz jó (minusz videolejátszás...)

    "A creative-nak vindózon is gyér a támogatása, valahogy én nem nevezném támogatásnak azokat a full bugos gagyi drivereket, amit egyébként csak a legújabb generációs kártyáikhoz adnak, na meg lehet hallani rendesen a problémákról"

    Na igen, valaki hall róla, hogy rossz, valaki meg gond nélkül használja, pl. én. :P Semmi bajom nem volt vele, igaz, komolyan nem szoktam buherálni, mert nincs rá szükségem. Játékokban megy az EAX; film, zene: semmi gond. Számomra is meglepő módon már számos driver készült külön a Win7-re is, ez azért tényleg szokatlan a Creative-tól... :)

    "Furcsa módon nekem 3 éve tökéletes volt az akkori driverrel a radeon 9600prom, linuxon, 3d gyorsítással..."

    Aha. Szóval a hallomásból ismert Creative full bugos cucc, de az furcsa, ha másnál, más gépen, más VGA-val nem megy az, ami neked 3 éve még jó volt... Értelek :P. Amúgy az asztali effektek (már) mennek, de a gondom a videóval volt. Elképzelhető, hogy azóta (9.04-et már próbáltam a megjelenésekor és azelőtt is) javították, így volt ez az effektekkel is anno. Emiatt mondjuk nem kívánom havonta próbálgatni, hogy jó-e már, vagy milyen újabb hibával vagyok kénytelen szembesülni...

    "Nem. Egy w7 alapon 12 gb kb és ehhez jön még +-ban a page file, meg a hibernálós file."

    Megnéztem, nálam is kb. ennyi. Még éppen belefér a 74GB-ba... ;)

    "Aham, akkor hogy van az, hogy ugyanezekkel az alapképességű programokkal jóval kisebb helyet foglal egy feltelepített ubuntu? "

    Mondjuk úgy, hogy több minden van benne. Igen, ezek jó része felesleges a felhasználó sosem találkozik velük, például azzal a rengeteg driverrel, amit tartalmaz. Van még benne pár apróság", amivel nem spóroltak, pl. Media Center... Valahol volt egy link, hogy mik adnak ki ekkora tárhelyet (vmi ázsia nyelvi támogatások is voltak közöttük). Lehetne kisebb is, ezt nem tagadom, mondjuk ez a legnagyobb változat (Ultimate).

    "ugyanezekkel az alapképességű programokkal"

    Totem Player a WMP-hez képest is ostoba, még a kodekeket is netről szedi utólag.

    "pár egy nagyon nem alap képességű program"

    Szvsz. nagyjából fel is soroltad a komolyabb, nagyobb méretű progikat. Ez a hozzátartozás részint jogi kérdés: benne van a Linuxban? Király! Benne van a Windowsban? Fújj, fújj, monopólium!

    "Aztán ezt meg honnan szedted?"

    Személyes tapasztalat. Ez van.
  • WoodrowWilson #180
    Azt már megszokhattuk, hogy "Arrakistor szerint" természetesen a Microsoft legújabb fejlesztése "tele van trójaival", "globálcionista megfigyelőrendszer kiépítésének eszköze", "vírusos", "100-ból 200 user a régi rendszert kéri a laptopjára", és a kettővel régebbi, az persze tökéletes, "gyors", "atomstabil", "teljesen biztonságos", "a trójai globálcionista megfigyelőrendszer kikapcsolt állapotban található meg benne (de ezt is el lehet távolítani)" stb... Szóval ezzel nem mondtál semmi úJat. És persze tömérdek "különböző" user (=vajon kiki, hottold, AND OR, Vantulok, Don Kanyar etc) szerint is ugyanez a helyzet.
  • gothmog #179
    Úgyértem, szabad akaratából, általános böngészésre. Munkahelyi kényszer nem ér.
  • Vantulok #178
    Azt már megszokhattuk, hogy a "Microsoft szerint" természetesen a legújabb fejlesztésük "csilivili", "szuperbiztonságos", "atomstabil" , "leggyorsabb" , és az eggyel régebbi, az persze, már egy kicsit elmaradott, régi, lassú, instabil, "már nem ajánlják", "kevésbé biztonságos" stb... szóval ezzel nem mondtak semmi újjat. És persze a "független" elemzőik szerint is ugyanez a helyzet.