SG.hu·

Forró vízzel hűtenék a szuperszámítógépeket

Az IBM és a Zürichi Műszaki Főiskola (ETH) munkatársai olyan szuperszámítógépet fejlesztenek, amelyet forró vízzel hűtenének. A tervek szerint a készülék működése által keletkezett hőt az ETH épületének fűtésére használják majd fel.

Az innovatív rendszer neve Aquasar, és várhatóan 40 százalékkal csökkenteni fogja az ETH fűtési rendszereinek energiafelhasználását, valamint 85 százalékkal mérsékli a szén-dioxid-kibocsátást. Utóbbi azt jelenti, hogy évente körülbelül 30 tonnával kevesebb szén-dioxid jut a légkörbe. A szuperszámítógépek és számítástechnikai központok különösen nagy energiafaló megoldásoknak számítanak. Csak az elmúlt 4 évben közel a duplájára nőtt a számítógép-központok által felemésztett energia mennyisége.


"Az energiaellátás a 21. század legnagyobb kihívása. Éppen emiatt a teljesítmény és a sebesség már nem lehetnek a legfontosabb követelmények egy új számítógép építésekor. Az új célunk ezért az, hogy nagy teljesítményű, de alacsony fogyasztású készülékeket hozzunk létre" - jelentette ki Dimos Poulikakos, a Zürichi Műszaki Főiskolához tartozó Új Technológiai Termodinamikai Laboratórium és a program vezetője. A feladat szép és nehéz, de amennyiben az Aquasar sikeres lesz, úgy segíthet a jelenleginél kevesebbet fogyasztó, de hasonló vagy nagyobb teljesítményű szuperszámítógépek kifejlesztésében.

A számítógépek esetében a felhasznált energiának akár az 50 százaléka nem a működésre, hanem a processzorok és más alkatrészek hűtésére megy el. Hűtés nélkül egy processzor túlmelegedik és másodperceken belül tönkremehet. Az egyik legfontosabb követelmény az Aquasar esetében is az, hogy a biztonságos üzem érdekében a chipet állandóan 85 Celsius-fok alatt tartsák. A leggyakrabban a levegőt alkalmazzák hűtőközegként, holott meglehetősen rossz hővezető. A víz például 4000-szer hatékonyabban tárolja a hőt, mint a levegő. Ezenkívül a víz képes arra is, hogy kiválóan továbbítsa a hőt. Van ugyanakkor egy fontos dolog: a vízhűtéses rendszernek hermetikusan lezártnak kell lennie, hogy a víz és az elektronika ne kerülhessen kapcsolatba egymással.

Az Aquasar esetében a kutatók a vízhűtést közvetlenül a processzoron helyezik el és úgynevezett mikrocsatornahűtőket alkalmaznak. Az egyedi megoldásnak köszönhetően a chipek akár 60 Celsius-fokos forró vízzel is lehűthetők. Ugyan a teljes rendszernek körülbelül 10 liter vízre lenne csak szüksége, de egy pumpa percenként 30 liter vizet juttat el a hűtőkhöz. "A megmaradó hőt hasznosítjuk, hiszen egyébként drágán kell megvásárolnunk. Ez a projekt egy fontos lépés az új számítógép-központok létrehozásának irányába" - közölte Bruno Michel, az IBM zürichi kutatólaboratóriumának munkatársa.

A tudósokat az emberi szervezet ösztönözte egy új típusú hűtési rendszer megalkotására. Az Aquasar egy három éves kutatóprogram eredménye, amelyben az ETH-n és az IBM-n kívül részt vettek még a Lausanne-i Műszaki Főiskola és a svájci CCEM központ szakértői is. A projektet támogatta az IBM svájci leányvállalata, valamint a konszern böblingeni kutató- és fejlesztőlaboratóriuma. Érdekesség, hogy az IBM mérnökei már 2005-ben sorozatgyártásban elkészíthető vízhűtést terveztek a számítógép-központok és a szervertermek számára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© KillerBee2009. 06. 28.. 22:18||#40
OK, szóval saját magyar nyelvet hoztál létre, melyben a nyelvi közmegegyezéstõl függetlenül alakítod az egyes szavak jelentését. Grat, Mr. Kazinci (sic!).
© Sir Ny2009. 06. 28.. 14:29||#39
az én kedvemért hiába fáradsz, én már hamarabb megnéztem magamnak. ha hinnék neki, nem írtam volna azt, hogy a nagyon meleg a nagyon meleg, és a forró a forró.
© KillerBee2009. 06. 28.. 13:43||#38
De csak a te kedvedért idemásolom A magyar nyelv értelmezõ szótárából:

"~ leves, vasaló, kályha: nagyon meleg, felhevült, tüzes"

Keress magadnak egy magyar-magyar tolmácsot.
© KillerBee2009. 06. 28.. 13:32||#37
Akkor ideje lenne megtanulnod az anyanyelvedet. A forró magyarul nem azt jelenti, hogy forrásban van.
© Sir Ny2009. 06. 28.. 13:27||#36
és kit érdekel az angol meg a német? a nyelvek nem tükörfordításban vannak, magyarul a forró azt jelenti, hogy forr, nem azt, hogy nagyon meleg, mint angolul a hot és németül a heiss.
© KillerBee2009. 06. 28.. 12:55||#35
"Ha már tudományos lapot olvasok, elvárom, hogy a cikkírók éntõlem mûveltebbek legyenek a témában"

Hát ez itt gyakran nem teljesül.

A "forró" szó (angolul hot, németül heiß) sem az angolban, sem pedig a németben nem a forr igébõl (boil ill. kochen) származik, az eredeti német nelvû cikk is a heiß szót használja, nem a "kochend" vagy "kochend heiß", azaz "forrásban lévõ" kifejezést. A magyarban azonos szótõbõl képezzük a két szót, ez zavar össze itt egyeseket. De aki olvasott már magyar szakácskönyveket (na persze ti fiúk itt hátrányban vagytok 😛), az tudja, hogy azok is a "forrásban lévõ" kifejezést használják, ha tényleg a 100 fokos, bugyborékoló vízre utalnak.

Az írásnak persze tényleg hiányossága, hogy lényegében csak átveszi a német eredetit, holott lehetett volna hozzáfûzni egy kis hõtani magyarázatot, ahogy a #3-ban már írták.
© B0nFire2009. 06. 28.. 03:33||#34
Nem az számít, hogy a bojlerben lévõ 60 fokos víz forró-e, vagy sem. Emberileg természetesen rávághatjuk, hiszen az mégsem várható el egy nyelvtõl, hogy minden fokra külön jelzõt találjon ki. Arra ott van a fokbeosztás. De ez elvileg itt egy IT/Tech oldal, azon belül is egy tudományos cikk, ahol kurvára pongyolán veszi ki magát a 60 fokos "forró víz". Ha a blikkbe írnak ilyet, ott még elmegy, mert nem értenek hozzá. Itt viszont elvileg igen. Ha már tudományos lapot olvasok, elvárom, hogy a cikkírók éntõlem mûveltebbek legyenek a témában és ne írjanak le ilyen hülyeségeket.
© B0nFire2009. 06. 28.. 03:21||#33
Mi ez a bulváros szar cím? Nekem errõl az ellentmondásról a pirított hógolyó jut eszembe! Mi az, hogy "...akár 60 Celsius-fokos forró vízzel is lehûthetõk." A hatvan fokos víz hol forr? A Himalája csúcsán? Itt az egész a hõelvezetésrõl szól, nem pedig arról, hogy "forró" vízzel hûtünk, mert a víz egyáltalán nem forró.
© bardocz2009. 06. 27.. 13:18||#32
Fizikából tanítanak hõtant is,mint ahogy magfizikát is,meg dinamikát,meg stb.Csak figyelni kellett volna.
© ilf6672009. 06. 27.. 03:58||#31
legyél rá büszke mint a bölcsészek
azt még tudod mi az oxigén? talán kémia órán hallottad