Gyurkity Péter

Kiszivárgott a Windows 7 RC

Ezúttal nem az operációs rendszer újdonságairól, hanem a Release Candidate változat hivatalos megjelenéséről, majd pedig a szinte menterendszerű kiszivárogtatásról érkezett hír - a fanatikusok már váltottak.

Kétségtelen, hogy az utóbbi években divattá nőtte ki magát a Microsoft új fejlesztéseinek idő előtti alkalmazása, legalábbis az internetezők körében - a vállalatok ennél sokkal óvatosabbak, hiszen számukra komoly veszteséget eredményezhet egy-egy ilyen meggondolatlan lépés. A Windows 7 a maga nemében egyedülálló, hiszen a Vista után visszaadta azt a presztízst a családnak, amely az előddel elveszni látszott. Nem véletlen, hogy ekkora a felhajtás az előzetes verziók körül.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A héten először még arról cikkeztek a jól értesül internetes magazinok, hogy a 7100-as besorolású változat kapja meg a Release Candidate besorolást, és jelenik majd meg nyilvánosan május 5-én. Ekkortól tehát bárki letöltheti majd az előzetest és használhatja azt egészen a jövő évig. Első körben az OEM-gyártók, valamint az arany besorolású TAP-partnerek kapták meg a frissen elkészült verziót, az eredeti tervek pedig arról szóltak, hogy ezt követően a TechNet/MSDN-előfizetők juthatnak hozzá a sokak által várt példányokhoz. Ebbe azonban beleszóltak a korábbi változatokat is folyamatosan kiszivárogtató források.

Mindössze két napot kellett várni ugyanis arra, hogy a 7100-es build megjelenjen az interneten - először az x86, majd pedig az x64 verzió. A korábban is bevált orosz, majd pedig egyéb források is megosztották a frissen összeállított RC-változatot, az internetezők pedig hamarosan arról számoltak be, hogy (több más, az elmúlt napokban felbukkant példánnyal ellentétben) hiteles, valódi szoftverrel van dolgunk.

Innentől már nem sok értelme van egészen május 5-ig (vagy akár május 15-ig, a TechEd 2009 utolsó napjáig) várni, igaz a nagy többség nyilván a hivatalos oldalról szeretné letölteni az operációs rendszer előzetesét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • radical@work #137
    senki?
  • radical@work #136
    SB Live 5.1 drivert tud valaki W7-hez? ami támogatja a 4 hangszórót? 64 bites is érdekelne de 32es is jó volna.
  • AnarchoiD #135
    // off


    Nem látja a C és a D meghajtóimat


    ezen szetrohogtem magam ;)

    off //
  • richi105 #134
    Kedves B0nFire!

    Köszönjük a tartalmas hozzászólásodat sokat segítettél szegény fórumozó társaidnak nehogy véletlenül ezt a Linux vagy mit fel telepítse.
    A Linux nem tegnap született előtte Unix volt csak Torvalds barátunk ráért és szerette a számítástechnikát csinált egy emészthetőbb rendszert mára ez olyan szinten van, hogy már sok millió ember használja és több ezren fejlesztik és boldogok ne vegyük el tőlük ők ugyanezt mondják a Windows-ról. Valószínűleg ki hazánkba a nagy átlag Windows előtt kezdi hatalmas karrierjét, de aki találkozott már Linux rendszerrel az tudja nem csak egy megoldás létezik. Olyan ez mint az operába menni és megnézni egy darabot mikor először meglátod vagy öröké szeretni fogod vagy idővel meg tanulod tisztelni és elfogadod gondolom B0nFire a második csoport.
    A Linux nem csodafegyver csak annak a kezébe válik arannyá aki ért hozzá és nem mellesleg hajlandó kicsit utána nézni a dolgoknak.
    Amiket itt leírtak egy átlag Linux felhasználó is meg mosolyogja áh én is voltam itt de tovább léptem ha ez az, hogy nem tudom használni akkor másik rendszer, de minden olyan ember aki találkozott már egy jól belőtt Linux rendszerrel az tudja pokoli dolgokra lehet használni.
    De végül is ez egy Windows 7 hozzászólás lenne és az is kipróbáltam már, azért ez nem Vista és jóra sikerült szerintem bár lehet még finomítani rajta.
    Most is azt mondom a mezei user-ek a Windows 7-et választják majd a Linux ellenében bár valami elindult köszönhető a Vista-nak. De még így is valahogy közelebbi az embereknek a Windows mint a Linux nem tudom miért rengeteget dolgoznak egyes disztrók, hogy ez változzon pl. Ubuntu 9.04 már olyan felhasználó barát, hogy egy kezdőnek se lehet probléma ha elakad van fóruma.

    Végezetül csak annyit A Windows és a Linux élhet barátságba is csak mi emberek élezzük ki a vitát egyik sem jobb a másiknál mivel nem lehet összehasonlítani őket hisz más gondolkodást igényelnek és aki tudja mire akarja használni a számítógépet az tudja melyiket használja.
  • Turdus #133
    Látom lusta vagy utánnajárni, úgyhogy pár mondatban leírom:
    A lényeg az, hogy a virtuális gép natív módon fut, mindössze a syscall-ok vannak speciálisan kezelve, amit meg hardware-s támogatással kezel. A végeredmény annyira minimális késleltetés, ami elhanyagolható, már csak azért is, mert egy tipikus alkalmazás nem használ olyan elemeket, melyeket trapelni kéne (interrupt, direct io port stb.)
  • strogg #132
    LOOOL. Amióta létezik ubuntu nyúzom rendesen (az sem ma volt:) és még a felsorolt hibák egyikével sem találkoztam soha, pedig pár száz gépre azért felpakoltam már. Szintem te wines particióra wubi.exe -vel csináltad, és nem adtál neki helyet eleget. Egyszerűen kifogyott alóla hely, és kész.Konzoloan pakolj le róla min: egy openofficet, bár javallom egyszerűen pakold újra, immáron rendesen. A kodek/flash/java nem azért nem támogatott alapból, mert a linux szar, hanem mert a gyártó ne engedélyezi, hogy csak úgy belepakolják. Winre is kell felraknod flash plugint, jre-t, és kodeket, ha nem tűnt volna fel. Default XP install után az első a driverek felpakolása, a második lépésed pedig ez. Az, hogy dzsunka wifi dágványod meg sem nyikkan, az szintén nem a linux hibája, ugyanis a gyártó baxott linuxos drivert, vagy legalább rendes doksit kiadni a vacakjáról. Ha nem atomgagyi a géped, esélyes, hogy be tudod lőni rendesen. Csak hallkan jegyzem meg, hogy az atheros wifi, és lan kártyák már a 8.10 óra pöccre mennek default installon, sőt sok webkamera, és kapaszkodj meg, a huawei E220 mobilnetem is. (gyak egy párbeszédpanelt okéztam le) Nem mellesleg az ati, és nvidia driverrel is ez a helyzet (a gyártó nem engedi default belepakolni), így első induláskkor mint "zárt forrású eszközmeghajtót" fel kell rakatnod vele. Értsd: ráklikkelsz a buborékra, amit amolyan XP like feldob neked a jobb lasó sarokban. Szóval olyan szintű noob (noobizmus :D ) megnyilvánulásod volt, hogy csak pillog itt mindenki.

    Nem mellesleg ez tényleg w7 topic, nem tudom mi csipát keres itt egy linux szarozó agyhalál. Én konkrétan linuxos vagyok, és nem érint a w7 témakr különösebben, és ezért nem is pofázok idiótaságokat ész nékül. Majd ha lesz linuxos cikk, ahhoz hozzászólok, mert érint.
  • Ahoy #131
    tényleg halál a lámauserekre :D méghozzá nem azért mert ezt kitetted ide... hanem hogy beszoptad csúnyán ezt a sexwebcam reklámot, és küldözgeted tovább, közben várod hogy jöjjenek a képek, és erre fojtogatod a gyíkod.... szánalom... és hányan nem fogják megnézni hogy mit takar a link... én VBoxon nyitottam meg, szóval itt nemszámít a vírus. De hányan fogják még ezt megnyitni sima winen :/ eh
  • Szemjuel #130
    torrentz.com -om rákeresel és letöltöd! :)
  • barbym #129
    Bemutató video
  • Ahoy #128
    "Pár gyöngyszem:
    1) virtuális gépben lassabb (gugli kvm)"

    mielőtt baromi okos lennél, gondolkodj egy kicsit el mit jelent a virtualizáció. A KVM is olyan mint a VirtualBox (ami ugyan úgy tudja az Intel VT-t vagy AMD-Vt) Magából a virtualizációból adódik hogy eleve több erőforrást igényel, mintha simán futna csak. Lehet épp nem veszed észre egy erősebb procin, mondjuk netezés közben. de ez akkoris ígyvan.. A Wine az ami DLL-eket használ, de azon meg nemfut szinte semmi komolyabb amit próbáltam.

    És itt pont erről van szó, hogy a win specifikus professzionális alkalmazásokkor nem netezni akarunk vele, hanem pl renderelni... és az nem mindegy hogy 10 órát vagy 20 órát megy a gépem.

    Szóval nemkéne ilyen baromarcként beírogatni a hülyeséget.