Gyurkity Péter
Még idén jönnek az olcsó Blu-ray lejátszók
Végre valóban felgyorsulhat a győztes nagy felbontású formátum térhódítása, mivel a kínai gyártók beszállásával egészen 100 dollárra csökkenhet a kereskedelmi ár - egyelőre a tengerentúlon, ám ami késik nem múlik.
A formátum mögött álló Blu-ray Disc Association jelezte, hogy az olcsóbb licencelést lehetővé tévő platform kidolgozása és bevezetése után megtették a második fontos lépést: sikerült megállapodniuk több kínai gyártó céggel, amelyek várhatóan még az idei évben megkezdik az olcsóbb változatok sorozatgyártását. Ez mindenképpen jó hír a vásárlóknak, hiszen így előbb-utóbb mindenki kedvező áron juthat majd hozzá az eddig többnyire drágának talált készülékekhez.
Arról a Samsung marketingigazgatója beszélt nyilatkozatában, hogy belátható időn belül megjelenhetnek a 99 dolláros Blu-ray lejátszók, legalábbis az Egyesült Államokban, ez pedig beindíthatja az igazi vásárlói rohamot, különösen az ünnepek táján. A tengerentúlon jelenleg 199 dollár az átlagos kereskedelmi ár, ami a többség számára még mindig túlságosan magas. Ennek felezése a kínai gyártók beszállásával valósulhat meg, hiszen ez utóbbiak valószínűleg több olyan változatot is piacra dobnak majd, amelyek az alacsony árra koncentrálnak, bizonyos funkciók (így például a BD-Live) elhagyásával.
A történethez hozzátartozik, hogy 2008 karácsonyán akár 128 dolláros áron is hozzájuthattak az amerikai vásárlók a kiválasztott készülékekhez, ám akkor korlátozott számban, alig néhány helyen voltak elérhetők ezen ajánlatok. Az igazi áttörés idén jöhet el, ebben viszont minden bizonnyal nem vesznek majd részt a nagy gyártók, vagyis a Samsung, a Sony, illetve a Panasonic, hiszen számukra nem túl vonzó az olcsó ár jelentette alacsony profit.
A márciusban megjelent piaci előrejelzésekben egyébként 100 milliós forgalmat vetítettek előre - idén tehát ennyi lejátszó kelhet el, ami végre valóban tekintélyes adat lenne.

Szomorú, hogy vannak olyan üzletek, amik akkor is megélnek, ha egy áruból havonta csak egy darabot ad el. De azért az egyért elkér annyit, hogy az borzalom.