Gyurkity Péter

Netadóval kísérletezik Amerika

Több amerikai állam is megadóztatná az internetes, digitális javakat, azzal érvelve, hogy ezzel kiegyenlítik a pályát - mások továbbra is elkülönítik a világhálón megvásárolható árucikkeket.

A Cnet összeállításából kiderül, hogy néhány államban már márciusban elfogadták az erre vonatkozó javaslatot, az új szabályok pedig a nyáron lépnek majd életbe. Mississippi például július 1-től minden digitális terméket megadóztat, így az itt lakóknak magasabb árat kell fizetniük az interneten letölthető audiovizuális tartalmakért, a telefonokon használt csengőhangokért, valamint a e-könyvekért is.

Az Egyesült Államokban a friss összesítések szerint legalább 18 állam gondolja úgy, hogy joga van kivetni az új adót, ez a lista pedig a jövőben várhatóan tovább bővül majd. Minnesota 2010 és 2013 között 8,2 millió dolláros bevételt remél a rendelkezéstől (ők kizárólag az államban található kereskedőket sújtanák ezzel), Észak-Karolina a forgalmi adó modernizálásaként jellemzi a lépést, Washington és Vermont pedig szintén foglalkozik a gondolattal. Ezen államokban többnyire azzal érvelnek, hogy a hagyományos csatornákon keresztül értékesített javak hátrányban vannak, így az új adó mindössze a játéktér kiegyenlítését jelentené.

Legalább ilyen érdekes, hogy más államok viszont kifejezetten az interneten értékesített digitális javak kiemelt helyzetét rögzítő rendelkezésekkel élnek. Észak-Dakota kormányzója például márciusban olyan javaslatot fogadott el, amely továbbra is kiemeli a digitális árucikkeket a megadóztatott termékek listájáról, ezzel szeretnék ugyanis kihangsúlyozni, hogy ők támogatják az új értékesítési formát, illetve magát az internetet.

Természetesen a tartalomszolgáltatók sincsenek elragadtatva a fenti tervektől, hiszen számukra ez a forgalom csökkenését eredményezheti - arról nem is beszélve, hogy szövetségi szinten komoly problémákat okozhatnak az eltérő rendelkezések (ezek korábban többször is megakadályozták a hasonló elképzelések formába öntését).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • waterman #13
    pár kép, hogy még jobban érzékeltessük mire is megy a pééz idehaza.
  • TeDDyRuSh #12
    Kell a pénz most már ott is. Bár ha nincsenek annyira túlterhelve adókkal, akkor talán belefér. Bár pont a nagy legális zeneletöltési harcban nem hiányzik az áremelés.
  • torreadorz #11
    Itthon is látszik. Bazinagy völgyhidakra az alföld közepén, és bazihosszú alagutakra szintén ugyanitt. Esetleg bazirövid de bazidrága mélygarázsokra (ala 4-es metró)
  • Vogel #10
    Ott legalább látni, hogy mire költik. A hadsereget táplálni kell :)
  • BlackRose #9
    Amerikában nincs áfa (szövetségi). Államonként létezik forgalmi adó (sales tax) és általában nagyobb városokban szintén - nem minden államban és nem minden városban. Különben az amcsi adók még nevetségesek az európaihoz képest de ott is pofátlanul nagyok, főleg ha tudjuk mire költik :)
  • atlagember #8
    Ez most nem egészen egyértelmű számomra. Ezek szerint a digitális szolgáltatásokon amerikában nincs áfa, és most ezekre is kivetik, vagy van rajta és ezen felül egy új plusz adót vetnek ki rá? A szövegkörnyezetből az első a valószínűbb, viszont ez ekkor nem annyira újkeletű, mert nálunk már azóta adózni kell, mióta van internet.
    Bár ezzel sokat nem érnek el, mert a cégek offshore helyszinekre jegyzik majd be a honlapot és a szolgáltatást, és ott úgysem kell adózni.
  • BlackRose #7
    Majd jön a 21. századi "TEA PARTY", nem kell beszarni ennek úgy is az lesz a vége.
  • irkab1rka #6
    hát, a törvény támadható, mert protekcionizmus van a háttérben. Azok, akik külföldi domainra teszik át a boltot megint mentesülnek.

    Amcsiban amúgy pont az a baj, hogy ha van egy boltod egy államban és helyinek adnád el a cuccot DE másik államban működtetett webshoppal és csomagküldővel operálsz, megúszod a helyi fogyasztási adót. Azt meg ugye nem szeressük
  • szlovákiai hun #5
    A szolgátatónak a havi dij ellenében adót is leperkálok az állambácsiknak nem, és másrészt mi alapján fognak adóztatni: mondjuk egy warez oldal kapcsán, akkor már legyen legális teljesen az filcsere is, mert adót fizetek utána nem....na persze ez az érv egyelőre az amcsikra vonatkozik..
  • lac111 #3
    A gond a digitális tartalmakat, hogy nagyon könnyű tökéletes minőségbe lemásolni. Innentől kezdve ezzel nem kiegyenlítik a mezőnyt, hanem inkább a lopásra bíztatják az embereket. Nem kiegyenlíteni kell itt a mezőnyt, hanem el kell fogadni, hogy a hagyományos terjesztés elavul.. Nevetséges ez az "érvelés".