SG.hu·

Elnapolták a Microsoft közbeszerzés perét

Egy közbeszerzés ajánlati felhívásába kereken beleírták, hogy a pályázatot csak a "Microsoft vagy azzal egyenértékű licenckonstrukcióval" lehet megnyerni. A nyílt forráskódnak esélye sem volt.

Elnapolta a Fővárosi Bíróság azt a közbeszerzési pert, amelynek a tárgyát a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) által kiírt Microsoft, vagy azzal egyenértékű szoftverek beszerzése, cseréje, vétele és a programokhoz kapcsolódó szolgáltatások képezi. A per lényegében arról szól, hogy helyesen járt-e el a kiíró akkor, amikor a tenderben nevesítette a Microsoftot, s ezzel megsértette-e a verseny tisztaságát, illetve közvetetten korlátozta-e a lehetséges, nem Microsoft-szoftvereket fejlesztő és forgalmazó ajánlattevőket. Korábban három magyar cég megtámadta a kiírást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, ám kifogásukat a döntőbizottság elutasította. Az elutasító határozatot a Közbeszerzési Tanács versenyügyekért felelős tagja, Morvayné Vígh Katalin, a Gazdasági Versenyhivatal által delegált tag támadta meg felperesként a bíróságon.

A tendert egy 4 éves időszakra írta ki a Központi Szolgáltató Főigazgatóság: ez idő alatt a központi közbeszerzésben érintettek, mintegy 3000 intézmény elviekben 25 milliárd forintért szerezhetnek be szoftvereket, ám mivel egy keretösszegről van szó, elképzelhető, hogy ennél csak jóval kevesebbet fordítanak programok vásárlására a szervezetek. Az idén januárban kiírt központi közbeszerzési pályázatot négy olyan konzorcium nyerte el, amelyeknek a tagjai a Microsoft partnerei és dealerei is. A konzorciumokat, a szoftverbeszerzési feltételektől függően különböző összeállításban, az Aquis, a HP, az Atigris, az Albacomp, az M&S, a Humansoft, a WSH, az EuroOne, a Delta, a VTSOFT, a KFKI, a Getronics, a Rufusz Kft., a Rufusz Computer Informatikai Zrt., a Synergon, a Systrend, az Aloha, a Nádor, a Noreg, a Racionet, a Trendex, a Grepton és a Montana hozták létre.

A közbeszerzési döntést három magyar vállalkozás, az Open SKM, az ULX és a Multiráció támadta meg azért, mert a kiírt pályázatban az állt, hogy a nyertesnek Microsoft, illetve vele egyenértékű szoftverterméket kell szállítania. Azaz a kiírás megnevezett egy céget, s ezzel az versenyelőnyhöz jutott. A hétfői tárgyaláson a felperes, illetve képviselője kifejtette: a döntőbizottság helytelenül járt el akkor, amikor elutasította a három cég kifogását. A verseny tisztasága és az esélyegyenlőség sérült ugyanis a kiírásban foglaltak miatt. A alperes döntőbizottság képviselője a tárgyaláson elmondta: alaposan, minden szempontból megvizsgálták a tenderkiírást, amit jogszerűnek tartanak, ezért utasították el a 3 cég beadványát.

Az alperesi beavatkozó, a KSZF képviselője kifejtette: a Microsoft nevét, illetve a szoftverrel egyenértékű meghatározást azért kellett leírniuk, hogy a pályázóknak egyértelmű legyen, milyen terméket várnak el tőlük. A meghatározás ilyen leírása pedig azért elkerülhetetlen, mert a szoftverekre nincsenek nyilvánosan hozzáférhető, teljes körű szabványok és egyéb műszaki leírások. A Microsoft a perben és a pályázatban csak áttételesen érintett, hiszen nem a magyar leányvállalata indult a tenderen, hanem a partnerei által létrehozott konzorciumok. Ráadásul a per nem a konzorciumok, hanem a közbeszerzési döntés ellen indult. A pályázatot pedig a Központi Szolgáltató Főigazgatóság írta ki.

A Microsoft Magyarországon közvetlenül nem értékesíti termékeit sem a kormányzatnak, sem az üzleti szférának, sem pedig a lakosságnak. A három cég így olyan magyar kis- és közepes vállalkozásokat támadott meg, amelyek az Open SKM-hez, az ULX-hez és a Multirációhoz hasonlóan szintén multinacionális szoftvercégek termékeit értékesítik a piacon. A Microsoft korábban közölte: általános gyakorlat, hogy a közbeszerzési kiírásokban a közérthetőség kedvéért nevesítik a nagy számban felhasznált, benchmark-ként működő termék vagy vállalat nevét. Így konkrétan megjelölték például egy párhuzamosan indított közbeszerzésben a Novell, vagy korábbi eljárásokban az Oracle, az IBM és a Symantec, nevét is. A szóban forgó eljárásban tehát több, nemcsak Microsoft termék nyerhetett volna: a kiírás szerint bármelyik olyan magyar cég lehetett volna ajánlattevő, amelyiknek a terméke megfelel a tenderkiírás kritériumainak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© assdf2008. 07. 08.. 16:12||#22
Senkisem szidta a Microsoftot, hanem a tender kiirót.
Másrészt meg akkor az a 25 milliárd forint amit elköltöttek microsoftos licenszekre vajon kinek a zsebében landolt? az hogy nem közvetlenül értékesit nem jelent semmit sem. Én meg bort készitek, de egy darabot sem értékesitek itthon közvetlenül, mert a haverom az aki értékesiti én csak neki adom el...
Õ meg nyilván nem fizet nekem én igyen adom neki a bort...
© halalka2008. 07. 08.. 10:29||#21
"A Microsoft Magyarországon közvetlenül nem értékesíti termékeit sem a kormányzatnak, sem az üzleti szférának, sem pedig a lakosságnak."
Remélem ezt a mondatot mindenki látta!!! Nem tudom miért kell OK nélkül a Microsoft szidni mikor ehhez semmi köze! Azok a cégek amelyek nyertek, Microsoft termékeket forgalmaznak és kész! ennyi, semmi többrõl nincs szó. Az, hogy van 3 cég ami Linuxot akart eladni (aminek nem egy disztribúciója ingyenes) az is megér egy misét
© arty2008. 07. 08.. 10:10||#20
Egyébként mondjuk, hogy megnyer vki egy ilyen pert. Mi a legrosszabb ami történhet? A közbeszerzés leirását klészitõt lesittelik? kirugják? Nem, ir a májkroszoftos havernak egy másikat, amibe esetleg nem lesz kedv/jogszabályi háttér belekötni.
© arty2008. 07. 08.. 10:09||#19
Erre is van ötletem:
Samsung DDR2 tipusu memoriára, "Kulcsár és tsa jellegû káeftétõl megvásárolva.

De persze bárki pályázhat, bármilyen memóriával. Aztán perelhet.
© mad mind2008. 07. 08.. 07:35||#18
Nyugi ez nem egyedi eset. Nemrég vettek 6000 licenecet S*******-tõl. Az is névreszóló pályázat volt, ráadásul a megvett programnak minimum 512Mb ram kell, annak ellenére, hogy a legtöbb minisztériumban max. 256Mb ramos gépek vannak. Most lehet majd memóriát venni sok pénzért. Ez Magyarország, nincs mit csodálkozni.<#falbav>
© turul162008. 07. 07.. 23:15||#17
Szerintetek az normalis lenne, ha egy nemzetkozi rendezveny megszervesere kersnenek helyet, amire orszagok palyazhatnak, es playazat igy szolna:
Canada vagy azzal egyenerteku. Szerintetek mi egyenerteku Kanadaval ?

Microsoft meg ceg neve nem tekonologia neve.

Ha meg kikotik, hogy valtas miatt nem akkarnak telpiteni, akkor, ha a Microsft -ot leklonozza valaki egy az egyben, es elnevezi Nanosoft-nak, akkor is fel kell rakni Nonosoft rendszereket, amirol be lehet allitani, hogy plusz koltseg.
© Kheller2008. 07. 07.. 21:30||#16
nem a syntax errorral van a baj, hanem, hogy annak amit példának irsz már semmi köze ahhoz ami a kiirásban szerepel
© Sanyix2008. 07. 07.. 21:16||#15
ennyire rossz a hibakorrekciós mechanizmusod?
© Theodora2008. 07. 07.. 19:37||#14
Azért érdemes lenne abba is belegondolni, hogy a 3 cég azért perel, hogy 0Ft-ért leszállíthassák az ingyenes szoftvereket?
btw:Ahogy többen megfogalmazták a közbeszerzés egyenlõ a törvényesített korrupcióval és azt lehet megvásárolni amit akarok és attól akitõl akarok.
© Kheller2008. 07. 07.. 19:34||#13
"Nem tudnak indulni, mert akár úgy is kiirották volna..."

itt mirõl is beszélünk?