Berta Sándor

Deutsche Telekom adatkikérések - cáfol a BKA

A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) visszautasította a Frankfurter Rundschau cikkét, amely szerint a Deutsche Telekom a 2001 szeptemberi 11-i terrortámadások után önként átadta volna számára az előfizetői adatait.

A szervezet leginkább azt kifogásolta, hogy a tudósítás azt az érzetet kelti az olvasókban, hogy megfelelő jogi alapok nélkül jutottak hozzá az információkhoz.

A BKA elismerte ugyanakkor, hogy 2001. szeptember 11.-e után valóban kapott adatokat a távközlési konszerntől, de azokat nem használták fel egy átfogó nyomozásban, hanem kizárólag azt vizsgálták, hogy bizonyos személyek kapcsolatba kerülhettek-e biztonsági rendszerekkel vagy veszélyes anyagokkal. Emellett azt is ellenőrizték, hogy mennyire megfelelő a kritikusnak minősülő infrastruktúrák védelme.

A nyomozók abból indultak ki, hogy Németországban lehetnek olyan iszlám szélsőségesek, akik merényleteket terveznek, előkészítenek és akarnak végrhajtani. A hivatal rámutatott, hogy az adatok kikérése és felhasználása (például az adatbázisokban nyilvántartott információkkal való összehasonlítása) minden szempontból megfelelt a BKA-ról szóló törvény előírásainak.

Végül a BKA leszögezte, hogy a kapott fájlokat 2003-ban maradéktalanul megsemmisítette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!