MTI

FARC-gerillák életrajzait találták egy USB-memórián

A kolumbiai hadsereg megtalálta egy, a harcok során elkobzott USB-memóriában a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet keleti frontjának valóságos "ki kicsodáját".

A bejelentés szerint a memóriában összesen 9387 életrajzot tároltak, amelyek alapján azonosítani lehet a FARC tagjait és támogatóit. A februárban az ország középső részén fekvő Meta tartományban zsákmányolt adatgyűjteményt a hét elején átadták a kolumbiai ügyészi szervek antiterrorista osztályának. A szakértők úgy vélik, hogy a FARC gerincét éppen a "keleti front" adja, ezek azok az egységek, amelyek fogva tartják a politikai túszokat.

Egy névtelenséget kérő ügyészségi illetékes elmondta, hogy 8 Excel-dossziéba gyűjtötték a tagok nevét, azonosító számát, születési helyét, a szülők nevét, a gerillaszervezetbe való belépés idejét, sőt, még azoknak a nevét is, akik ajánlották őket. A részletes életrajzokba belevették azt is, hogy ki milyen kiképzést kapott. Külön fejezet foglalkozik a szervezet városi sejtjeivel, továbbá listát készítettek azokról, akik dezertáltak, akiket eltávolítottak a FARC-ból és akik akció közben haltak meg. Mindegyik életrajzot egy-egy vezető írta alá.

Az ügyészségi illetékes fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a memória létezését a kolumbiai igazságügyi szervek fedezték fel, és annak tartalmát nem manipulálhatta a hadsereg. Az adatok alapján a kolumbiai ügyészség eljárást kíván indítani a 9387 feltételezett gerilla ellen "lázadás és terrorizmus" címén, a szakértők szerint azonban a dél-amerikai ország igazságszolgáltatása nem lesz képes e kihívásnak eleget tenni. José Gregorio Hernandez, a kolumbiai alkotmánybíróság volt elnöke a francia hírügynökségnek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy amikor feloszlatták a mintegy 31 ezer fős félkatonai osztagokat, senkit sem ítéltek el közülük és félő, hogy ezúttal is ez fog történni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #1
    úristen! tilcsuk be jaz uesbé memóriát, mert terroristák használják.