SG.hu·

Gyorsan tölthető akkumulátorokon dolgozik az MIT

Az amerikai kutatók már előálltak egy mintapéldánnyal, amely 10-20 másodperc alatt teljesen feltöltődik - a cél a mobiltelefonoktól az elektromos autókig terjedő terület néhány év alatti lefedése.

Az MIT által közzétett beszámolóból kiderül, hogy a kutatók nem új, hanem nagyon is megszokott anyagokat használtak fel munkájuk során - éppen ezért is reménykednek abban, hogy az eredmények néhány éven belül megjelenhetnek a hétköznapokban. A legfontosabb előny, hogy az újratöltéshez szükséges idő radikális mértékben lecsökken, idővel pedig a gyártási költségek is mérséklődhetnek.

A kutatócsoport öt évvel ezelőtt jutott el az első igazán fontos felismeréshez, akkor ugyanis rájöttek, hogy a manapság használatos, sok energiát tároló lítiumion akkumulátoroknál nem magától értetődő a lassú feltöltési sebesség, emögött valamilyen, eddig nem ismert ok bújhat meg. További munka eredményeként az is kiderült, hogy a lítium-vas-foszfát esetében az lítiumionoknak sokkal gyorsabban kellene mozogniuk, mégpedig a felszínről hozzáférhető csatornák révén, amelyek lehetővé teszik a nagyobb sebességet. A probléma abban állt, hogy nem minden ion volt ilyen "bejárat" közelében, a kívül maradók pedig nem is fértek hozzá a csatornákhoz.


A kutatás folytatásaként egy olyan rendszerrel sikerült előállniuk, amely a városok körgyűrűihez hasonlóan lehetővé teszi az ionok számára a bejáratokhoz történő egyszerű navigálást. A felszín átalakításával tehát sikerült megoldaniuk a korábbi problémát, ez pedig azt eredményezte, hogy a prototípusként használt, kisebb méretű akkumulátor alig 10-20 másodperc alatt teljesen feltöltődjön.

A felhasználásnak elméletileg nincsenek korlátai, az új fejlesztések a mobiltelefonoktól kezdve az elektromos autókig mindenhol megjelenhetnek, ez pedig a méret és a súly csökkenését is eredményezi majd, amely különösen a hordozható készülékek esetében jön majd jól. Emellett a gyártási költségek is mérséklődhetnek - amennyiben valóban a piacra kerülnek majd az új példányok az előirányzott 2-3 év múlva.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Epikurosz2009. 04. 09.. 20:04||#34
Rosszul tudod. A villámokba elég kevés energia van, ezt régen itt kitárgyaltuk.
Én is csalódtam akkor.
© s2rk2ny2009. 03. 18.. 22:17||#33
És mi van akkor, ha ezek az aksik majd egy olyan tehnológia alapjai, mellyel a villámok energiájának egy részét felfoghatják... <#fejvakaras>
Mert akkor sokminden meg lenne oldva...
Ha jól tudom egy db villám energiája évekig üzemelné mondjuk... Las Vegast.
<#banplz>
© dez2009. 03. 14.. 01:44||#32
Bocs, most volt idõm elolvasni, látom, hogy mégsem az.
© dez2009. 03. 14.. 01:42||#31
Tudom. De mi van, ha a cikkbeli cucc is egy - mostanában akku-helyettesítõként emlegetett - szuperkondi?
© Alvarez9992009. 03. 14.. 00:35||#30
A kondenzátor feltöltésekor nincs kémiai átalakulás... <#falbav>
© kolbasz6662009. 03. 13.. 23:55||#29
Nem a felvett hanem a kárbaveszett energiáról beszélek. Nem mindegy hogy a tíz liter vízbõl 5-öt mellépocsolsz és így 15L víz kell hogy feltölts egy 10L-es vödröt!
© duke2009. 03. 13.. 23:27||#28
"Akkor járjál gyalog (nem tömegközlekedéssel, gyalog) és világíts gyertyával,"

Nem kell gyalog járni,ma már korlátozás nélkül elérhetök az elektromos autok.Persze egyenlõre drágábbak mint a belsõ égésû motorral hajtottak.Na de nehogy már embereket öljünk,betegítsünk meg,mert az nekünk jobban megéri.Ilyen alapon a bankrablás is igazolható.Az egyik embereket õl az olajért meg a kényelemért,a másik meg a pénzért,nincs különbség.
© [HUN]FaTaL2009. 03. 13.. 22:50||#27
Akkor járjál gyalog (nem tömegközlekedéssel, gyalog) és világíts gyertyával, és ne használj villamos energiát se, mert az is szennyezi a környezetet. Mit is keresel akkor az SG-n?😄 Hiszen a karakterek bepötyögésével is szennyezted a környezeted.

ON: Jónak tûnik, csak legyen is belõle valami 😊
© dez2009. 03. 13.. 21:48||#26
A kondikat is egy pillanat alatt fel lehet fullra tölteni, aztán mégsem forrnak fel. 😛 Szal meg lehet ezt oldani.
© Alvarez9992009. 03. 13.. 19:12||#25
Ha úgy teszed fel a kérdést, mikor került többe az egy vödör forróvíz, akkor már nem mindegy, mert a vödör 2 óra alatt elég sok hõt veszít, amit ugye pótolnod kell.