Berta Sándor

Kommunikációs rendszer otthoni használatra

A Fraunhofer Intézet IIS Intézete általa kifejlesztett megoldással az egy lakásban vagy házban élők konferenciabeszélgetéseket folytathatnak egymással. A rendszer IP-alapú kommunikációt tesz lehetővé.

A konferenciabeszélgetések egy különleges audiokodek segítségével valósulnak meg, amely alacsony adatátviteli sebesség mellett fennakadásmentes, magas hangminőségű kapcsolatot tesz lehetővé. A konferenciabeszélgetések eddig elsősorban az üzleti életben számítottak elterjedtnek. Azonban az Európai Unió azt szeretné, hogy ez a kommunikációs lehetőség megjelenjen a magán háztartásokban is. Ezáltal az egyes, egymástól távol lakó családtagok is úgy beszélhetnének egymással, mintha egy lakótérben tartózkodnának.

"A fő célunk az volt, hogy egy teljesen természetes beszédszituáció legyen létrehozható" - jelentette ki Matthias Rose, az IIS munkatársa. A kutatók a megoldást bemutatták a CeBIT-en. A kísérlet során két szobát helyeztek el egymás mellett. A helyiségekben lévő asztalokba négy-négy mikrofont építettek be, amelyek felveszik a beszélgetők hangját, azonban kiszűrik a visszhangokat és más zavaró háttérzajokat. A rendszer a hangok alapján megállapítja az illető szobán belüli pontos tartózkodási helyét és ezt az információt továbbítja a másik félnek is. Az adatátvitel IP-alapú kapcsolat segítségével, a beszédhibák automatikus kiszűrésével valósul meg.

A szakemberek egy új Enhanced Low Delay AAC (AAC-ELD) nevű audioformátumot is kifejlesztettek, amely az AAC-LD kodek továbbfejlesztett változata. Az új kodek 32-64 Kbit/s-os adatárta mellett is kitűnő hangminőséget garantál, ráadásul előnye, hogy a kapcsolat sem töredezik szét.

Az IIS által kidolgozott Audio Communication Engine-t a tervek szerint később felhasználják a Together Anywhere, Together Anytime (TA2) nevű európai uniós projektben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    A cikk megint nem a lenyegrol szol. A lenyeg, hogy van egy uj audio codec, ami az mp3 es a aac tovabbfejlesztese. A segitsegevel lehetoseg van kis kesleltetessel jo minosegu hangot (vagy akar zenet) atvinni viszonylag keskeny savszelesseg hasznalataval. A hagyomanyos megoldasok 100ms-es keslelteteset levittek 20ms-re, ami azt jelenti, hogy jobb minosegu videotelefonokat lehet kesziteni. Igy mar arra is van mod, hogy terhangzassal vigyek at egy voip beszelgetes hangjat, ami akkor jo, ha konferenciabeszelgetes kozben szeretnenk hallani eppen ki beszel a tuloldalon es nem csak azt, hogy mit mond.
  • Alvarez999 #3
    "A konferenciabeszélgetések egy különleges audiokodek segítségével valósulnak meg, amely alacsony adatátviteli sebesség mellett fennakadásmentes, magas hangminőségű kapcsolatot tesz lehetővé."

    Lakáson, házon belül éppen nem jellemző a kis sávszélesség.

    "Az adatátvitel IP-alapú kapcsolat segítségével, a beszédhibák automatikus kiszűrésével valósul meg."

    A pöszeséget vagy a dadogást is kiszűri???
  • Tsol #2
  • Czibu #1
    Majd ha akkora házam lesz, ha 2 napi hidegélelmet kell csomagolnom, hogy átmenjek a nappalin, akkor talán veszek egy ilyet :-D