Berta Sándor

47 000 euróért kelt el a legnépszerűbb német blog

A Serverloft nevű helyi cég vásárolta meg az egyik leglátogatottabb német online naplót. Erről maga az új vevő, Thomas Strohe, a vállalat alapítója számolt be a BasicThinking.de oldalán.

A szakember leírta, amikor ismertté vált előttük, hogy Robert Basic meg akar válni a blogjától, azonnal érdeklődni kezdtek a portál iránt és számos beszélgetést folytattak a jövőről az elismert bloggerrel. A vásárlás fő motívuma az volt, hogy nem akarták, hogy esetleg megszűnjön a webes és technikai témákkal foglalkozó honlap. Sokat gondolkoztak azon, hogy mit tehetnének és egyértelművé vált a számukra, hogy meg kell vásárolniuk a BasicThinkinget. A zökkenőmentes átállás elősegítéséhez Strohe és Basic egy hónapig még együtt fognak dolgozni. Az már most biztos, hogy megmaradnak az eddigi fő témák, például a hálózati trendek, a blogolás, a közösségi portálok világa, a webes cégek stb.

Robert Basic utolsó bejegyzésében elmondta, hogy az online napló 2005-ös elindítása óta nagyon sok embert ismert meg és tájékoztatott. Ugyan nem volt mindig jó házigazda, de amit tett, szívből tette, másképp nem is tehette volna. Végül, sok szerencsét kívánt az új tulajdonosnak. Strohe a Meedia nevű online magazinnak később azt nyilatkozta, hogy az aukción kereken húsz érdeklődő vett részt, akik között egyaránt voltak magánszemélyek és cégek. Az árverés előtt úgy becsülte, hogy a blog minimum 10 000, maximum 100 000 eurót érhet. Nos, a BasicThinking az eBay-en 46 902 euróért kelt el.

A 42 éves Robert Basic 2002-ig a Deutsche Bank IT-részlegénél dolgozott, majd önálló tanácsadó lett. Időközben főállású bloggerré vált, havonta 3500 eurót keresett és a hirdetési bevételekből tartotta el magát, illetve a honlapot. A BasicThinking Németországban az egyik, ha nem a legnépszerűbb blog, amelyet csak tavaly közel 2,5 millióan látogattak meg és amelyen 3,6 millió oldallekérdezést regisztráltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)